Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Nem értékelni, játszani kell

A drezdai sakkolimpián két győzelem és egy remi után az ukrán Ivancsuk ellen először vesztett a szegedi nagymester, Lékó Péter – és a magyar férfiválogatott is. A keddi szünnap után ma Kolumbia következik a jelenleg 17. magyarok számára.
Remek kezdés, majd megtorpanás – így jellemezhető a magyar férfiválogatott szereplése a drezdai sakkolimpián. És így írható le a szegedi Lékó Péter produkciója is: az első fordulóban pihent, majd két győzelem után előbb remizett, legutóbb pedig kikapott.

– A válogatott szereplése, a jelenlegi 17. hely abszolút reális. Amúgy is: az ilyen szisztémában nem most, hanem a végén kell jól állni. Az ukránok elleni meccsért kár volt, de az lett volna a csoda, ha megmentjük a találkozót. Nagy vereség előtt álltunk, aztán visszajött a remény, a végén pedig vesztettünk, de csak 2,5:1,5-re – mondta Lékó.

Ami a saját teljesítményét illeti, összességében nem elégedett vele a szegedi nagymester.

Lékó nem a múltat, hanem a jövőt kutatja. Fotó: Karnok Csaba
Lékó nem a múltat, hanem a jövőt kutatja.
Fotó: Karnok Csaba

– Az Ivancsuk elleni partim lehetett volna döntetlen is, de az ukrán az egyik legerősebb rivális. Győzelemre játszottam az elején, a megnyitásom pedig agresszív volt. A maratoni, 128 lépéses mérkőzésen aztán már csak védekeztem, harcoltam az ikszért. Ivancsuk az idei mumusom, négyszer kaptam már ki tőle ebben az évben. Ez a vereség ugyan beárnyékolta az eddigi produkciómat, de most nem értékelni, hanem játszani kell – emlékezett vissza Lékó.

A folytatás előtt fontos, a mai folytatás előtt vajon mennyire fáradt el Lékó Péter?

– Tényleg maratoni hosszúságú volt a legutóbbi csata, de nem kell ezzel már foglalkozni. A keddi szünnap jól jött, pihentem, készültem a következő rivális, Kolumbia ellen. Bárki bárkire veszélyes, ez a tanulsága ennek az olimpiának, különösen igaz ez az olyan egzotikus országokra, mint Kolumbia – jegyezte meg végül Lékó.

A nők másodikok, a férficsapat 17.

Öt forduló után második helyen áll a magyar női válogatott a drezdai sakkolimpián. A veretlen és 9 pontos női csapatot csak az eddig százszázalékos Kína előzi meg a száz együttest számláló mezőnyben. Ma a nőknek Kína, a férfiaknak Kolumbia lesz az ellenfele.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegediek a kínai vb-n

Kína egyik hatalmas kikötővárosában, Ningbóban rendezik péntektől a női ökölvívó-világbajnokságot,… Tovább olvasom