Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Nem szédülnek a dobogón Lukácsék

Még a csapatot is meglepte, hogy az extraliga harmadik helyén köszönthették az új évet, ám ha már ott vannak a dobogón, szeretnének ott is maradni – a Floratom Szeged AC Probart asztaliteniszezői a hétvégén folytatják a bajnokságot.
– A mögöttünk hagyott félévből kihoztuk a maximumot. A bajnokságban a biztos bennmaradás volt a cél, ehhez képest ott állunk a dobogón, az Inter-kupában pedig továbbra is versenyben vagyunk, és várjuk az ellenfelet a legjobb 16 között – mondta Lukács Levente, a Floratom Szeged AC Probart asztalitenisz-csapatának játékos-edzője, amikor az őszi szezon értékelésére kértük.

Lukács Levente újra játszik az extraligában. Fotó: Karnok Csaba
Lukács Levente újra játszik az extraligában. Fotó: Karnok Csaba

A tabellára pillantva látható, a szegediek kilenc meccsükből ötöt megnyertek, egyszer döntetlent játszottak, háromszor pedig vereséget szenvedtek. A Celldömölk idén is egyeduralkodó az extraligában, már az hatalmas meglepetés, hogy egyszer, éppen a második helyen álló Pécs ellen pontot vesztettek. A mecsekaljaiak szintén elléptek a mezőnytől, biztosan őrzik második helyüket a télen Szegedről igazolt Dudás Róberttel a soraikban, ám a harmadik pozíció megtartható a Floratom számára.

A bajnokság állása

1. Celldömölk 9 8 1 0 67 – 23 17
2. Pécs 8 7 1 0 58 – 22 15
3. Floratom 9 5 1 3 44 – 46 11
4. Békés 9 4 3 2 45 – 45 11
5. Komló 7 4 1 2 41 – 29 9
6. Nyírbátor 9 4 0 5 37 – 53 8
7. Pénzügyőr 9 2 2 5 41 – 49 6
8. Budaörs 8 1 1 6 30 – 50 3
9. Félegyháza 9 1 1 7 34 – 56 3
10. Gödöllő 9 1 1 7 33 – 57 3

– Új játékosunk, Vitsek Iván hamar beilleszkedett, emberileg is pozitív személyt ismertünk meg benne, játéktudásával pedig nagy erőssége a csapatnak. Eddig felülmúltuk a várakozásokat, ám ha már ott vagyunk a dobogón, szeretnénk ott is maradni. Az Inter- kupában két nehéz ellenfelet győztünk le, az majd a sorsolásnál eldől, hogy mennyi esélyünk lesz kiharcolni a legjobb nyolc közé jutást – fogalmazott Lukács Levente. A játékos-edző tavaly kihagyta az extraligás szezont, csak az NB I-ben játszott, idén viszont ismét asztalhoz állt a legjobbak között.

– Négy emberből áll a keret, mellettem Vitsek Iván, Kószó Attila és Varga Csaba alkotja a csapatot, és általában csak az aktuális bajnoki előtt döntjük el, melyik hármas játszik. Örülök, hogy a kiélezett meccseken győzelmekkel tudtam segíteni a társaknak, bízom benne, hogy tavasszal ugyanígy lesz majd – tette hozzá Lukács.

A Floratom szombaton 18 órától a budapesti Pénzügyőr otthonában kezdi a 2014-es évet, győzelmi esélyekkel.



Idegenben kezdenek


A Floratom Szeged AC Probart csapatának tavaszi sorsolása, 10. forduló, január 11., szombat, 18 óra: Pénzügyőr–Floratom, 11. forduló, január 18., szombat, 11 óra: Floratom– Komló, 12. forduló, január 19., vasárnap, 11 óra: Békés–Floratom, 13. forduló, február 22., szombat, 11 óra: Floratom–Nyírbátor, 14. forduló, március 8., szombat, 11 óra: Félegyházi ASI–Floratom, 15. forduló, március 16., vasárnap, 11 óra: Pécs–Floratom, 16. forduló, április 5., szombat, 11 óra: Floratom–Celldömölk, 17. forduló, április 6., vasárnap, 11 óra: Budaörs–Floratom, 18. forduló, május 11., vasárnap, 11 óra: Floratom–Gödöllő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A-Híd Szeged: egy cél lebeg előttük

Megkezdte felkészülését az A-Híd Szeged férfi vízilabdacsapata, Vincze Balázs hétfő délelőtt vezényelte az év első edzését Tovább olvasom