Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Nem szereltek féket a Loki-expresszre

A labdarúgó Borsodi Liga 25. fordulójában újabb lépéssel közelebb került címének megvédéséhez a Debrecen. A Loki sziporkázásához az otthon játszó Diósgyőr csak asszisztálni tudott.
Az éllovas Debrecen legfőbb riválisának számító MTK abban reménykedett, hogy a Diósgyőr lesz olyan kedves, és legyőzi a Lokit. Bár nagyon is akart, de nem volt. Szinte akkor szerzett gólt Beránek mester csapata, amikor csak arra kedve szottyant. A cseh edzőnek nagy valószínűséggel Debrecen mellett most már Miskolc a kedvenc magyar városa, elvégre három napon belül (előbb az MK-elődöntő első meccsét nyerte meg ott gárdájával) kétszer is győztes hadvezérként távozhatott onnan. Az UEFA-kupa-indulást jelentő második helyéért foggal-körömmel ragaszkodik az MTK, amely többek között Németh Krisztián duplájával lökött egyet az NB II-be vezető szakadék felé araszoló Tatabányán. A bronzérem megszerzéséért ádáz csatát vív az Újpest és a Zalaegerszeg. Mivel a lilák képtelenek voltak feltörni a kaposváriak prímán záró reteszét, a felek versenyfutása most ismét teljesen egyformán áll.

Eredmények:

Diósgyőr–Debrecen 1–5 (0–3)
Diósgyőr, 4000 néző. Vezette: Szabó S.
Gólszerzők: Simon (56.), ill. Dzsudzsák (8., 61.), Sztojkov (29.), Mészáros (38.), Sidibe (71.).

MTK–Tatabánya 4–0 (2–0)

Budapest, Hidegkuti-stadion, 2000 néző. Vezette: Fábián.
Gólszerzők: Pál (3.), Németh K. (35., 77.), Rodenbücher (74.).
Kiállítva: Pollák (68. – MTK).

ZTE–Paks 4–0 (3–0)

Zalaegerszeg, 5000 néző. Vezette: Szilasi.
Gólszerzők: Waltner (7.), Salamon (11. – öngól), Józsi (23.), Dovicovic (73.).

Újpest–Kaposvár 0–0

Budapest, Szusza-stadion, 2500 néző. Vezette: Bognár.

Honvéd–Fehérvár 1–1 (1–1)

Budapest, Bozsik-stadion, 3500 néző. Vezette: Sápi.
Gólszerzők: Abraham (14.), ill. Baranyai T. (32.).

Győr–Vác 1–0 (0–0)

Győr, 3500 néző. Vezette: Gergely.
Gólszerző: Bajzát (49.).

REAC–Vasas 1–3 (0–1)
Budapest, Budai II-stadion, 1200 néző. Vezette: Bede.
Gólszerzők: Torma (85. – 11-esből), ill. Lázok (45.), Pandur (64.), Kiss K. (88.).
Kiállítva: Kapcsos (58. – REAC)

Sopron–Pécs 3–1 (2–0)

Sopron, 2000 néző. Vezette: Solymosi.
Gólszerzők: Radu (7.), Rus (37.), Magasföldi (88.), ill. Sipos (64.).

A bajnokság állása


1. Debrecen 25 18 3 4 53 – 17 57
2. MTK 25 16 4 5 47 – 21 52
3. Zalaegerszeg 25 14 4 7 44 – 32 46
4. Újpest 25 14 4 7 34 – 22 46
5. Vasas 25 11 5 9 31 – 32 38
6. Fehérvár 25 10 4 11 33 – 35 34
7. Diósgyőr 25 10 4 11 32 – 37 34
8. Honvéd 25 9 6 10 41 – 36 33
9. Kaposvár 25 9 4 12 29 – 29 31
10. Győr 25 8 7 10 29 – 34 31
11. Sopron 25 9 3 13 26 – 40 30
12. REAC 25 8 6 11 32 – 42 30
13. Pécs 25 7 9 9 24 – 31 30
14. Paks 25 7 7 11 26 – 32 28
15. Tatabánya 25 8 2 15 34 – 48 26
16. Vác 25 3 6 16 16 – 43 15

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beton: a Fradit szeretik legyőzni

A első osztályú megyei csapatok igen pörgős hétvége előtt állnak. Idegenben, a fővárosban ugranak… Tovább olvasom