Délmagyar logó

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -4°C | 4°C Még több cikk.

Nem taktikáznak - élvezetes futballal készülnek tavasszal Sándorfalván

Nehezen indult a Sándorfalva SK idénye a Csongrád megyei I. osztályban, azonban az ősz végén sikerült kozmetikáznia az együttesnek, amely ezt a formát mentené át a tavaszi szezonra.
Peches vereségek tarkították a Sándorfalva SK idei szezonját, miután a Szőregtől és az Ásotthalomtól is az utolsó pillanatokban kapott góllal kapott ki a csapat. Az első pontra szeptember 23-ig kellett várni, ám ekkor a SZVSE otthonában elért bravúros döntetlen után október elején - szintén Szegeden - örülhetett az első győzelemnek a gárda, miután 2-0-ra legyőzték idegenben az FK 1899 Szegedet. Több sikere viszont csak a szezon hajrájában akadt Márki Kornéléknak, a zárás előtti négy fordulóból három meccsüket is megnyerték, két vállra fektették többek között a tavalyi bronzérmes Tiszaszigetet, így valamelyest sikerült javítani, de a megszerzett tizenhárom pont így sem lehetnek elégedettek Sándorfalván.

- Sok sérülttel küzdöttünk az ősszel, e mellett többen munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtak velünk tartani a mérkőzéseken, így nagyon nehezen állt össze a keretünk, amely az egész ősz alatt nem volt teljes. Az évad végére valamennyire összerázódtak azok, akik játszottak. Minden meccsen a győzelem a célunk, ha néhány találkozón megelégedtünk volna a döntetlennel, akkor három-négy ponttal többünk lehetne. Mi viszont inkább győzelmekben gondolkozunk, mintsem taktikus döntetlenekben, ezért is veszítettünk négy alkalommal is a hajrában. - fogalmazott Tóth János, a Sándorfalva SK vezetőedzője.

A keret tagjai a január két hétvégéjén (13.-14., illetve 20.-21.), Domaszéken zajló Újév-Szkitasport-kupán lépnek pályára, majd január 23-án megkezdődik a munka nagypályán is. A felkészülés az MLSZ Csongrád megyei igazgatóság által szervezett, Téli Nagypályás bajnoksággal folytatódik, amelynek házigazdája is lesz Sándorfalva, így külön edzőmérkőzést nem is játszik az együttes. Ami a keretet illeti, egyelőre senki nem jelezte távozási szándékát, és érkezőről sem tudott beszámolni Tóth János, de hozzátette, ha lesz rá lehetőségük, szeretnének erősíteni. - Tavasszal is szeretnénk minél színesebben és a támadófutballt előtérbe sorolva játszani. Ennek az osztálynak arról kell szólnia, hogy a játékosok élvezzék a futballt hétvégente, nem pedig a minden áron való győzni akarásról, ennek szellemében fogunk játszani tavasszal. - zárta Tóth János.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Birkás-Majoros-találkozó

A világbajnok szegedi kajakos, Birkás Balázs közös fotót készített az Öreg Kőrösy halászcsárdában az… Tovább olvasom