Délmagyar logó

2018. 11. 14. szerda - Aliz 8°C | 15°C Még több cikk.

Nem tudta legyűrni az Újpest az MTK-t

Minden kétséget kizáróan az élvonal legszebb góljait hozó mérkőzést láthatták pénteken este a Megyeri útra kilátogató nézők, no meg a televíziók előtt helyet foglalók.
A két, a találkozó előtt még bajnokaspiránsnak tartott együttes játékosai alaposan kitettek magukért, de a kék-fehérek megállíthatatlannak bizonyultak, vagy inkább úgy helyesebb: a hazaiak védelme ezen az estén inkább egy lyukas szitához hasonlított, amelyen úgy jutottak át a fiatal MTK támadók, ahogy csak kedvük tartotta. Ha 3-1-es vezetés után nem állnak le, és tovább nyomnak, talán még kiütés is lehetett volna a vége, de Tisza szépségdíjas szabadrúgása visszaadta a pontszerzésbe vetett reményét a liláknak, így a vége szorossá vált.

A huszonharmadik percben a vezetést ugyancsak Tisza révén az újpestiek szerezték meg, akit Sándor György hozott kihagyhatatlan helyzetbe parádés passzával! A hátrányt még a félidő vége előtt ledolgozta az MTK, sőt Németh találata után Hrepka már őket juttatta előnyhöz. A 63. percben ismét Hrepka volt eredményes, a fiatal válogatott támadó miután légstoppal megszelidítette a labdát jobbal, még mielőtt az földet ért, Balajcza kapujának bal felső sarkába zúdította a játékszert a másik lábával.

Ezután az eredmény tartására törekedett Garami József együttese, de majdnem ráfizetett erre, Tisza gólja visszaadta a reményt a liláknak, akik azonban nem tudtak élni az utolsó negyedórában a kínálkozó lehetőségekkel, és végül vereséget szenvedtek.

Újpest FC - MTK Budapest 2-3 (1-2)

Szusza Ferenc Stadion, 2000 néző
Vezette: Kassai Viktor (Erős Gábor, Vámos Tibor)
Gólszerző: Tisza a 23., Tisza a 73. illetve Németh a 33., Hrepka a 41., Hrepka a 63. percben
Sárga lap: Gulyás M. a 80. illetve Hrepka az 50., Bori a 69. percben

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beton: most a Fradi legyőzésén a sor

A vízilabda OB I-ben holnap mindhárom Csongrád megyei csapat kiemelt fontosságú mérkőzést játszik. A… Tovább olvasom