Délmagyar logó

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 19°C | 28°C Még több cikk.

Nem volt szerencséje az Első Betonnak

Az utóbbi hetekben hullámvölgybe került Első Beton futsalcsapata az esélyesebb Gödöllő ellen ugyan jól játszott, de a hajrában a szerencse a vendégek pártját fogta.
Első Beton–Gödöllő 6–8 (2–4)
NB I-es futsalmérkőzés. Újszegedi sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Forgács, Ember.
Első Beton: Halász – Szentágotai, Csúri, Vastag, Németh L. Csere: Kovács P., Puskás Cs., Rácz A., K. Tóth, Bullás, Juhász. Edző: Szabó Zsolt.
Gólszerzők: Rácz (2), K. Tóth (2), Kovács P., Csúri, ill. Berkes (2), Gyurcsányi (2), Szente, Lódi, Simonyi, Tóth Sz.

Fotó: Schmidt Andrea
Sérülések (Brinszky, Tóth A.) miatt két olyan játékos is bekerült a Beton csapatába, akiket korábban még sosem láthatott az NB I-es futsalbajnokságban a szegedi közönség. Az egyikük, Vastag Szabolcs rögtön kezdett is, míg a másik fiatal, Bullás Imre a második sorban kapott lehetőséget. Nekiesett ellenfelének a hazai gárda, azaz nem óvatosan, hanem egész pályás letámadással próbált veszélyeztetni. Ennek egy gyors labdaszerzés és Csúri-helyzet, majd három vendéggól lett az eredménye. A bajnokesélyes ugyanis Szente, Lódi és Simonyi révén a 6. percben már 3–0-ra vezetett.

A hazai gárda lelkesedésével mint eddig mindig, most sem volt gond, de helyzetbe nem kerültek a szegediek. Ez egészen a 13. percig volt így, ekkor viszont alaposan megbolondították Csúriék a gödöllői védelmet, végül K. Tóth emelése kerülte el éppen csak a kaput. Aztán a következő percben egy remek akció végén sikerült a szépítés Rácz révén, 1–3. Éledt a remény, ezt megérezte a Beton is. Jött egy Halász-bravúr, majd Kovács találata, és máris szoros volt a meccs (2–3). Ám hat másodperccel a félidő lefújása előtt Berkes egy csellel indított, majd a hálóba lőtt, 2–4.

Gólok és gólpasszok

A hazai gárda legjobbjának K. Tóth Gyula bizonyult, aki nem csak duplázott, hanem a védekezésből és a passzolásból is kivette a részét.

A szünet után Berkes ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta: a 22. percben góllal. Távolodni látszott, főleg Gyurcsányi gólja után, 2–6. Az eredményből is kitűnik, hogy rendkívül jól szórakoztak a szurkolók. A taps akkor hangzott fel igazán, amikor Csúri lövése után megint a Gödöllő kezdhetett közepet, 5–6. És még mindig volt hátra 11 perc! Bajban volt a vendégcsapat, nem találta a ritmust. És amire kevesen számítottak 2–6-nál, a Beton kiegyenlített: egy parádés támadás végén K. Tóth egalizált, 6–6. Gyurcsányi a 37. percben megint villant, majd Tóth Sz. pókhálózta ki szabadrúgásból a felső sarkot – ezzel el is dőlt a mérkőzés, 6–8.
A találkozót a Telin Tv holnap 17 órától felvételről közvetíti.

Szabó Zsolt: – A fiúk betartották, amit kértem tőlük, sőt: 6–6-nál győzelmi esélyünk is volt. Így kellene mindig játszanunk.

A másik Csongrád megyei mérkőzésen: Legrand-Szentes–
Kanárik 3–2 (1–1), a szentesi gólszerzők: Kerepeczky, Geleta (2).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb rangadók a futsal NB I-ben

A futsal NB I-ben megyei csapatainknak hazai meccsek következnek: az éllovas Legrand-Szentes a… Tovább olvasom