Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Német Lajosné: nem kellett űzni, hajtani a gyerekeket

Sorozatunkban neves testnevelő tanárokat, edzőket, sportvezetőket mutatunk be. Német Lajosné sportvezetőként, iskola- és klubalapítóként is meghatározó szerepet játszott Hódmezővásárhely sportéletében. A mai napig, 75 évesen is elnöke az atlétikai egyesületnek, a Hódiák SE-nek.
– Nagyon szerettem tanítani, a gyerekek imádnivalók voltak, nem kellett őket űzni, hajtani, „korbáccsal" ösztökélni, győzni akartak, ezért lelkiismeretesen dolgoztak – mondta a 75 éves Német Lajosné Piroska, aki szülővárosa, Hódmezővásárhely sportéletében sportvezetőként és pedagógusként is maradandót alkotott.

Legendás vásárhelyi testnevelők, edzők – például Paulovics Olga, Banga Sámuel, Belovai Péter, Balogh Imsi – egyengették pályafutását, atletizált, vívott, kézilabdázott – sikeresen. Akadt olyan nap, amikor két edzésen vett részt. Elvégezte a TF-et, ahol a tanári diploma mellett több sportágban (úszás, atlétika, torna és kézilabda) edzői képesítést szerzett.

Németné legendás testnevelőktől tanulta a szakmát. A szerző felvétel
Németné legendás testnevelőktől tanulta a szakmát. A szerző felvétel

– Egy meggondolatlan pillanatomban férjhez mentem egykori sporttársamhoz, Német Lajoshoz – mondta mosolyogva Piroska, majd azzal folytatta: párja katonatiszt volt, és azt ígérték, lakást kap a fővárosban, végül Kiskunhalasra helyezték, ő pedig a környékbeli tanyai iskolában kezdett tanítani. Majd bekerült az egyik halasi általánosba – ahol 1972-től igazgatóhelyettes lett – testnevelőnek, főként tornát oktatott. 1975 márciusában költözött haza Vásárhelyre, ahol másfél évig, 1976 novemberéig sportfelügyelőként tevékenykedett. Ahogy fogalmazott, felforgatta a helyi sportéletet: kezdeményezésére választották külön a labdarúgást és a többi sportágat. Megalakult a 10 szakosztályos városi egyesület, a HVSE (ügyvezetőjeként is dolgozott) és a fociklub, a HMSE, valamint megalapította – a Szent István téri intézményre alapozva – a Testnevelés Tagozatos Általános Iskolát. De mindig is tanítani, edzősködni szeretett volna.

A sportvezetőséget „megunva" 1980-ban az általa szervezett suliba „igazolt", ahol a sporttagozat irányítása lett a feladata. – Az úszás volt az alapsportág, úszni elsőben és másodikban minden gyereknek meg kellett tanulnia, 5. osztálytól lehetett továbbszakosodni más sportágakra. A HVSE bázisintézménye voltunk, az egyesületben sportiskolai szisztéma működött atlétikában és úszásban.

Hosszú pályafutása alatt rengeteg versenyen indult és szerepelt kiemelkedően tanítványaival. Kijelentette: a rosszakat kirázta az agyából, alig tudott választani közülük.

– Egy kalandosat elmesélek: mikrobusszal utaztunk volna a győri úszóversenyre, de a cég az utolsó pillanatban nem biztosította a járművet. Hamarjában béreltünk egy autót, Csókay Miklós hozta a sajátját, így jutottunk el Győrbe. Ott a fiúk és a lányok, kárpótolva minket a zűrös körülményekért, mindent megnyertek, és Miklós megkapta a legjobb edzőnek járó elismerést.

Két gyermeke, Ildikó és László, valamint a hat unoka (Petra, Dalma, Viktor és Norbert, Kristóf, Kornél) is követte a példát, a sportági paletta pedig a vízilabdától a fitneszen és triatlonon át a labdarúgásig terjed. A 17 éves Norbert például Spanyolországban rúgja a bőrt, míg Ildikó lánya, Dalma országos fitneszbajnoki aranyat nyert. De több tanítványa (Bokor Jánostól Bánfi Evelinig) is az ő hivatását választva lett testnevelő tanár és edző. Még Német Lajosné is aktív sportvezető.

– Még mindig, most, 75 évesen is én vagyok az 1987-ben alapított Hódiák SE elnöke – közölte. – Nem tagadom, egyre nehezebb, fárasztóbb évente öt-hat pályázatot írni, három- néggyel elszámolni. Jeleztem is a klubvezetésnek, szívesen venném a váltást. Persze az atlétikától nem szakadnék el, rendszeresen kijönnék a stadionba – ahol a fél életemet töltöttem – megnézni az edzéseket, az új és egyre ügyesebb gyerekeket – zárta gondolatait Német Lajosné Piroska.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Détári vezette Zámboriékat

Vasárnap kispályás labdarúgótornát rendeztek Ásotthalmon. Tovább olvasom