Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Németh kontra Paloschi

A magyar U19-es labdarúgó-válogatott a csehországi korosztályos Európa-bajnokságon ma Plzenben 17.30-kor Olaszország ellen a fináléba jutásért lép pályára. A találkozót az Eurosport élőben közvetíti.
Nagy dobásra készül a magyar U19-es labdarúgó-válogatott. Sisa Tibor szövetségi edző játékosai a dicső elődök nyomdokain haladva szeretnének hozzájuk hasonlóan a csúcsra érni, más szóval: Európa legjobbjai lenni. Az U18-as, 2002-től U19-es kontinenstornák történetében háromszor nyert aranyérmet a magyar válogatott: 1953-ban, 1960-ban és 1984-ben. Most talán összejöhet a negyedik.

– Míg a roppant erős csehek a német válogatottéhoz hasonló, főleg a fizikális képességekre épülő futballt mutattak be, addig az olaszok inkább latinos stílusban játszottak – nyilatkozta Sisa Tibor. – Persze ezzel együtt tudjuk, hogy Európa egyik legerősebb gárdájával mérjük majd össze tudásunkat, amely úgy nyerte meg csoportját, hogy éppen az említett hazaiakat győzte le. Az olaszok ellen mindenkinek a legjobb formáját kell hoznia ahhoz, hogy elérjük célunkat, a döntőbejutást. Ha minden úgy alakul, ahogyan szeretnénk, a fináléban visszavághatunk a németeknek. Akárcsak eddig, Plzenben is nagy jelentősége lesz majd a magyar szurkolók buzdításának, hiszen egy ilyen meccsen minden támogatásra szükség van.

Mindkét gárdában játszik egy-egy befejező, gólerős támadó, akiket korosztályának legjobbjai között tartanak nyilván. A magyarok a Liverpool játékosától, Németh Krisztiántól (képünkön) vár(hat)nak sokat, míg az olaszok leginkább az AC Milan felnőttcsapatában góllal debütáló Alberto Paloschi zsenialitásában bízhatnak.

A válogatottunkat eddig csodásan támogató drukkerek számára jó hír, hogy a Prágától körülbelül 90 km-re nyugatra lévő városig szinte végig autópályán tehetik meg az utat, az internetes források szerint mintegy 6-7 óra alatt. A plzeni stadionban elkülönített, kijelölt szektorok és az MLSZ munkatársai várják a magyar szurkolókat speciálisan erre az alkalomra készült pólókkal, és természetesen a szövetség által megvásárolt, azaz a nézők számára ingyenes belépőjegyekkel.

A magyar válogatott várhatóan a spanyolverő tizenegyével (Gulácsi – Nagy O., Korcsmár, Debreczeni, Présinger – Busai, Iszlai – Gosztonyi, Koman, Nikházi – Németh K.) kezdi az elődöntőt, melyen a norvég Svein Oddvar Moen fújja a sípot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Reményfutamban evezőseink

Mind az öt magyar egység a reményfutamban folytathatja szereplését az ausztriai Ottensheimban tegnap… Tovább olvasom