Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Nemzetközi négyes focitorna Sándorfalván

A Csongrád megyei labdarúgás régi szép hagyománya, hogy a megye élcsapata minden tőle telhető módon segíti az alacsonyabb osztályú csapatok működését, játékosokat nevel ki, edzőmeccseket ad, tornákat szponzorál.
A többiek cserébe, ha felnő náluk egy tehetség, örömmel indítják őt a magasabb osztály felé. E gondolatok is vezérelték a KITE-Szeged, a Sándorfalva SK és a Kisteleki TE vezetőit, amikor megszervezték a "Sándorfalva Felkészülési Torna 2011′" elnevezésű mérkőzéssorozatot, amelyhez a sándorfalvi önkormányzat jelentős támogatást adott" – nyilatkozta Nógrádi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség területi igazgatója.

A szervezők elmondták, hogy a belépés díjtalan, sőt minden szurkolónak egy pohár forralt borral kedveskednek majd. A mérkőzések játékideje 2×30 perc lesz, és a sándorfalvi műfüves pályán csatáznak egymással a csapatok. Az NB III-as KITE Szeged kerete erre a tornára már teljes lesz, Major László edző elmondta, hogy egy-két játékos érkezhet még. A Kistelekből távozott a gólfelelős Koncz Miklós, helyette leigazolták Nanát, Gulyást (Universitas) és Répást (Csólyospálos). A Sándorfalva új szerzeménye Mihalkó Dávid Üllésről.

A február 12-i torna programja:
10.: Sándorfalva – KITE-Szeged
11.15: Újszentes – Kisteleki TE
12.30: Mérkőzés a 3. helyért
13.45: Mérkőzés az 1. helyért

Olvasóink írták

  • 1. sustalover 2011. február 04. 21:30
    „A Kite nem tudom mióta a megye élcsapata.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegvár-Szeged TE: csúcsmeccs tekében

A férfi tekecsapat Szuperliga 15. fordulójában szombaton 15 órától a Szegvár a nyolcszoros bajnok Szegedi TE-t fogadja. Tovább olvasom