Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Nenad Perunicsics is bekapcsolódott

A Pick Szeged kézilabdacsapatának legnagyobb sztárja, Nenad Perunicsics tegnap bekapcsolódott a csapat felkészülésébe. Mindössze Mezei Richárd hiányzott igazoltan az intenzív edzésmunka első napján. A csapatkapitány játékos-pályafutása felett augusztus nyolcadikán orvosi konzílium dönt.
Fotó: Karnok Csaba
Az elmúlt heti ráhangoló foglalkozások után tegnap már intenzív edzést vezetett Kovács Péter a Pick Szeged kézilabdásainak. A tehetséges ifistákkal – Balda, Lele, Valaczkai, Kiss – kiegészült keret a City Fitness erősítőtermében kezdte meg a hétre beharangozott feszített munkát. Ezen a foglalkozáson két új arcot fedezhettünk fel.

A terminátor ráhangol

Nem volt nehéz észrevenni a mezőny fölé növő Nenad Perunicsicset, hiszen a 203 centit egyik csapattársa sem közelíti meg. A kétszeres BL-győztes kézilabdás láthatóan óvatosan használta az erősítő gépeket.
– Nem akarom, hogy a nyáron megműtött vállamat megerőltessem – mondta a terminátornak becézett óriás, majd megmutatta az atroszkópos beavatkozás három kis begyógyult helyét. – Úgy gondoltam, fokozatosan terhelem a jobb vállamat, de a lábamat, s a bal kezemet természetesen maximálisan használom.

A beszélgetésből kiderült, hogy vasárnap érkezett Szegedre. A város nem teljesen ismeretlen számára, hiszen Németországba és Németországból mindig Szegeden keresztül autózott. Korábban pedig már játszott az újszegedi sportcsarnokban is a Jugovics Katy színeiben. A család, van egy három és egy másfél éves fia, egyelőre nem jött vele, mint a kézilabdás elárulta, egyelőre dobozokban vannak a ruhák, felszerelések. Be kell rendezni a házat, s ha már készen lesz, akkor dönt a felesége.

– Az első benyomásaim a városról és a csapatról nagyon pozitív: Szeged sokat szépült, a Pick pedig évről évre erősödött. Olyan nagy csapatokat tudott legyőzni, amelyre felkapta a világ a fejét. Azt tapasztaltam, hogy a gárda legnagyobb ereje az egysége. Nagyon bízom abban, hogy a játékommal én is hozzájárulok az újabb előrelépéshez – fogalmazott a 84-szeres szerb válogatott.

Újabb fiatal

A bejárat melletti ferdepadon egy 19 éves fiatal gyötörte magát. Kovács Péter edző rögtön be is mutatta a srácot: Laurinyecz Dávid eddig az NB II-es Békéscsabában játszott. Most jelentkezett a tanárképző főiskolára, s úgy tűnik, fel is veszik.

– Megbeszéltem Avar György edzővel, hogy az ifjúsági csapat mellett az NB I/B-s Makóban is játszom. Nekem még sokat kell tanulnom a kézilabdát – mondta a szerény fiatalember.

– Most már teljesen kialakult a keret, csak Mezei Richárd hiányzik az edzésekről – állapította meg Lele Ambrus ügyvezető elnök, aki hozzátette még, hogy nagyon várják augusztus nyolcadikát, amikor a csapatkapitány jövőbeli pályafutása felett döntenek az orvosok.

Jegyárak

Rea Attila sajtó- és marketingreferens tájékoztatta lapunkat az új belépőárakról. A 13 és 16 ezer forintba kerülő bérlet érvényes minden bajnoki, hazai kupa, valamint a BL-mérkőzésre. Kivéve, ha a csapat a nemzetközi kupában az elődöntőbe kerül, továbbá, ha Szegeden lesz a Magyar Kupa négyes döntője. Aki a bérletét meg szeretné újítani, az augusztus 15-éig bonyolítsa le a klub Bakay Nándor utcai sportirodájában naponta 8 és 15 óra között. A belépőjegyek árai is változtak: az alapszakaszban – kivéve a Fotex, Dunaferr, Tatabánya, PLER, amely 1000 forint – 700 forintba kerül a jegy. A rájátszásban 1000 forintra emelkedik. A döntő megtekintése pedig 1500 forint. A BL-csoportmérkőzés 1500, az első kiemelttel szemben 2000. A nyolc közé jutásért is hasonló a jegyár, majd a négy közé kerülést (de jó is lenne!) már 2500 forintért lehet megtekinteni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezüst- és bronzérmes tisza volános serdülők és ifik

Évtizedek óta az első osztályú kézilabdaklubok között a legszervezettebb utánpótlás-nevelés a Tisza… Tovább olvasom