Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Népszerű a Némo Úszósuli

Az év elején alakult meg Szegeden a Némo Úszósuli. Egyre népszerűbb a gyerekek körében az oktatás, és már nemcsak a Tisza-parti városból, hanem a környező településekről is érkeznek tanulni a fiatalok.
Januárban jött létre Szegeden, a Némo Uszósuli. Szakképzett edzők alakították meg. Lovász Csaba, Oravecz Gábor, Mityókné Ginczinger Edit és Lénárt Judit trénerek láttak munkához. A négy állandó szakember eredményes munkáját bizonyítja, hogy egyre több kisgyerek jár hozzájuk. Az egyik oktatóval, Oravecz Gáborral beszélgettünk az Úszósuliról.

– Két helyen, az újszegedi sportuszodában és a Gombában tartjuk a foglalkozásokat. Kis csoportban, 5-6 fős társaságokat tanítunk úszni. Délelőttönként az óvodások, míg délutánonként a gyógyúszáson résztvevők járnak hozzánk. Az ovisokat kisbusszal szállítjuk, háztól házig visszük a gyerekeket. És már nem csak Szegeden vagyunk népszerűek.

Mórahalmon is megjelentünk, a Móra-Vital Kht. jóvoltából most már ott is van egy székhelyünk. A homokháti térség fiataljai járnak majd hozzánk. Sőt mivel nagy igényre lenne a felnőtt úszásoktatásra is, így számukra is elindítunk egy csoportot. A gyógyúszás talán a legnépszerűbb. Ezekre a foglalkozásokra főként asztmás, gerincproblémákkal küszködő gyermekek járnak. Heti rendszerességgel közel hatszázan. Szeretik az órákat, szívesen jönnek le hozzánk. A Némo Úszósuli nem feledkezik meg a versenysportról sem. Már több fiatal ment át tőlünk a Szegedi Úszó Egyletbe, vagy a vízilabdacsapathoz. Ha edzőink észrevesznek egy-egy ügyesebb leányt vagy fiút, akkor felvesszük a kapcsolatot a két klubbal és a továbbiakban náluk folytatják az edzéseket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyosztálynyi különbség

Ötödik mérkőzése után is veretlen maradt a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Igaz, Csömörön ez egy… Tovább olvasom