Délmagyar logó

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -3°C | 4°C Még több cikk.

Nincs szabadnapja: Bódi Attila három csapatot edz

Három csapat edzőjeként nincs szabadnapja a hódmezővásárhelyi futballedzőnek, Bódi Attilának. A Csongrád megyei I. osztályban szereplő Makó mellett egy vásárhelyi U19-es és a Nagykáta NB I-es futsalcsapatát vezeti.
A hódmezővásárhelyi Bódi Attila (49) 2008-ban Erdélyben kapott munkát, majd 2011 nyarán hagyta ott a Sepsiszentgyörgy futsalcsapatát.

– Alig egy év múlva, 2012 tavaszán gondoltam úgy, hogy elég volt a futballnélküliségből. Azt tudom, hogy az utánpótlásba kellenek a legjobb szakemberek, ilyen például Kandó Róbert, aki ideális erre a feladatra. Én más szegmensét képviselem a labdarúgásnak: talán egy kicsit türelmetlen és sikerorientált vagyok, a gyerekeknél viszont nyugodt edzőre van szükség. Nagyon vágytam a munkára, ki is akartam próbálni magam a gyerekek között, ezért elkezdtem velük foglalkozni. 2012 májusában beneveztem őket a strandfutballbajnokságba, amelyben végül negyedikek lettünk a DDS Sport Info fantázianevű, egy hódmezővásárhelyi céget képviselő csapattal. Ősztől már az U19-es futsalsorozatban is elindultunk, és úgy tűnik, működik a dolog a részemről és az ő részükről is: szeretnek lejárni, én pedig élvezem ezt a munkát, amely nekem is folyamatos tanulással jár – mesélt Bódi.

Ritka pillanat: Bódi Attila nyugalomban. A szakember a hét minden napján edzősködik. Fotó: DM/DV
Ritka pillanat: Bódi Attila nyugalomban. A szakember a hét minden napján edzősködik. Fotó: DM/DV

A szakembert a második feladat 2013 nyarán találta meg.

Heti program

Hogy ezek után hogyan is néz ki Bódi Attila egy hete? Íme: hétfőn bajnoki meccs a Nagykátával; kedden délután edzés Makón, majd edzés 20.30-tól Hódmezővásárhelyen; szerda délután edzés Makón, utána 21 órától edzés a futsalosoknak Budapesten; alvás Tápiószentmártonban; csütörtökön edzés 21 órától megint Budapesten, eközben Makón pihenőnap van; péntek délután edzés Makón; majd szombaton mérkőzés a Makóval; vasárnap pedig az U19-es vásárhelyi fiatalokkal bajnoki forduló hol Pécsett, hol Békéscsabán, hol Deszken.

– Az egyik elnökségi tag, Tóth László hívott fel Makóról. Nem volt ideális a helyzet sem pénzügyi, sem morális szempontból: nem dúskálunk a javakban, a csapat pedig kiesett az NB III-ból. Nekem viszont annyira hiányzott a nagypályás feladat, hogy szívesen elvállaltam. Nehezen álltunk össze, de végül elindultunk felfelé, a játékosok lelkét azonban rendszeresen kell kezelgetni. Az az elvem, hogy ne muszájból jöjjenek edzeni, futballozni, hanem azért, mert szeretik a csapatot, a közeget – vélte a szakember.

A legutóbbi felkérés alig több mint egy hónapos.

– Január közepén, egy héttel az NB I-es futsalfolytatás előtt kerestek meg Nagykátáról. Pofozógép csapatot vettem át rossz lelki állapotban – ugye ismerős a makói történetem után? Nem volt idő csapatot építeni, ezért olyan játékosokat kerestem, akiket ismerek. Így került Nagykátára Tóth Attila Makóról, illetve az egykori tanítványom, Kis Krisztián is – mondta Bódi.

A három csapat mellett nem csoda, ha Bódinak sok szabadieje nincs.

– Bár rengeteget megyek, de Erdélybe sokkal többet kellett utaznom. Működik a dolog, és élvezem, hogy azon járhat az agyam a kényelmes autópályán, hogyan motiváljak, hogyan készüljek, hogyan nyerjünk. A gyerekeim nagyok: a lányom Budapesten tanul, így egy héten egyszer személyesen találkozom vele, a fiammal pedig a futsal révén is rendszeresen kommunikálunk. A nejemmel talán kevesebbet találkozom, de ő tolerálja és elfogadja, hogy ez az életem fontos része – tette hozzá végül Bódi Attila.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BL: most jön a java

Eljött az a nap, amit a futball szerelmesei már nagyon vártak: kezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája szezonjának kieséses szakasza. Tovább olvasom