Délmagyar logó

2018. 11. 21. szerda - Olivér 3°C | 8°C Még több cikk.

Nosztalgia-sorozatunkban: 26 év a pályák, a küzdőterek mellett

Sorozatunkban egykori és jelenlegi kollégák mesélnek pályafutásuk meghatározó sportélményeiről. Ezúttal lapunk korábbi tudósítója, Imre László nosztalgiázik, emlékezik vissza a pályák, küzdőterek mellett eltöltött 26 esztendőre.
Ülök az írógép előtt – van számítógép is, de azon csak játszani szoktam –, benne fehér papír, és nosztalgiázni próbálok. Ebben az életkorban, 73 évesen, mi mást tehet a kiöregedett sportújságíró, mint visszaemlékezik a múltra. Arra az időszakra, amikor még aktív volt. Nem kevés ez az idő: 26 év.

Miskolcról Szegedre. Az egész azzal kezdődött, hogy Miskolcról 1971-ben Tiszaföldvárra költöztünk. Ott meg „hirtelen" a helyi NB II-es férfi és megyei I. osztályú női kézilabda-szakosztály vezetője lettem. Mint ilyen, a Szolnok Megyei Néplapot tudósítottam a mérkőzésekről, a szakosztályban történt eseményekről. Négy év után kerültünk Szegedre.

Mivel folytatni szerettem volna „firkászi" tevékenységemet, bekocogtam és bekopogtam a Délmagyarország szerkesztőségébe a sportrovathoz: Bagaméry László volt akkor a rovatvezető (később, úgy érzem, barátok lettünk), aki rögtön adott egy próbafeladatot. Valami kézilabdakupát rendeztek az újszegedi Kisstadionban, arról kellett írnom. Nem sikerülhetett rosszul, mert utána tőle, majd később Gyürki Ernőtől sok munkát kaptam. Amikor Baga átkerült a Hírlaphoz, majd annak utódjához, a Reggeli Délvilághoz, akkor sem szakadt meg a kapcsolatunk. Rájuk, Bagaméry Lacira, Thékes Istvánra, Gyürki Ernőre és Süli Józsefre mindig szívesen emlékezem, gondolok vissza. Bagára különösen, mert ő indította el a pályán fiamat, Imre Pétert, akivel közös „dolgozatokat" is sokat írtunk.

A zsebben ragadt tudósítás. Azt hiszem, belőlem elég ennyi, jöjjenek az emlékek! Több mint ezer cikk, tudósítás, riport, interjú szerepel a listán, beragasztva füzetekbe, legalább 30 sportágról. Alfabetikus sorrendben: asztalitenisztől kezdve, vízilabdával bezáróan. Egy emlék az asztaliteniszről: Petry Ferenc (ő volt aznap az ügyeletes szerkesztő) elindult a cikkemmel, kéziratommal a nyomdába, de leragadt a portánál kicsit zsugázni, az írásom meg a zsebében lapult, és ott is maradt. Másnap Vikor Sebestyénné reklamálta a tudósítást. Szegény Petry Feri már régen a mennybéli újságot szerkeszti.

Szegeden közönségsiker volt a salakmotor.  Illusztráció: Segesvári Csaba
Szegeden közönségsiker volt a salakmotor.
Illusztráció: Segesvári Csaba

Az első magyar Forma–1-es futam idején hol a célnál (kajak-kenu vagy evezős verseny volt, már nem emlékszem), hol a sátorban lévő monitornál lestem az történéseket. Dupla élvezet volt. Apropó, kajak-kenu! Az egyik nagy szegedi versenyen, regattán Orsi úr, a „nagyfőnök", vagyis a nemzetközi szövetség akkori elnöke bemondta a következő esemény helyszínét: Fadd-Dombori. Úgy gondoltam, ilyen település nincs az országban, és azt írtam, Paks. Persze hogy ott nem rendeztek versenyt.

Tél volt, cudar hideggel, nagy hóeséssel. A szegedi lila iskolában NB I-es férfi röplabdamérkőzést rendeztek, a rókusi tornacsarnokban pedig ökölvívó bajnoki forduló lett volna. Szinte egy időben tartották a két eseményt, mindkettőről nekem kellett írni. A röpisek nagyon sokat késtek, így átrohantam a bunyóra. Alig láttam a hózuhatagban. Ott, Rókuson meg az volt a „difi", hogy a vendégcsapat megérkezett, de a helyiek sehol. Ők ugyanis a környező településekről, falvakból jöttek volna, de az utak (általában mellékutak) járhatatlannak bizonyultak. Bőgni lett volna kedvem.

Nagy úr a publikum. Kedvenc sportágamnak a salakmotort tartottam. Még a Szeol-pályáról adtam az első tudósításomat, majd a többit a sportág szegedi fellegvárából, a Napos útról. A szegedi közönség (8–10 ezer néző) és az én kedvencem is Sziráczki István volt. Aztán úgy hozta a sors, hogy a Borsodi Volán nagy hármasából (Sziráczki, Mészáros, Szőke) Mészáros László a szegedi csapathoz igazolt. Ebből az alkalomból interjút készítettem vele, és elmondta, Sziráczki az egyik verseny előtt megpiszkálta az ő motorját. Mészáros ezért a nyilatkozatért vállalta a felelősséget! A legközelebbi szegedi salakversenyen a tömeg azt a Sziráczkit, akit szeretett, nagy füttyel és pfujolással fogadta. Ilyen nagy úr a publikum, és sajnos ilyen is lehetett egy cikk visszhangja.

Fricska a bajnoknak. Kézilabda: NB II-es férfi mérkőzés, akkor még szabadtéren, a párosítás Tisza Volán–Debrecen. Döntetlen a bajnoki címvédő Debrecen ellen, amelynek soraiban olyan nevek voltak, mint Varga, Gottdiner, Süvöltős doktor. Óriási szegedi siker született. Ezen a találkozón én voltam a „hangosbeszélő" is. Rengeteg esemény, név, történet kavarog (még) a fejemben. Mind szép emlék, de akadt kellemetlen is. Ezekre nem érdemes emlékezni, hiszen azt írtam: csak a szépre emlékezem.

Hadd személyeskedjek egy kicsit, így az írás vége felé. Peti fiam első interjúját Kutasi Lászlóval készítette. Gyürki Ernő azt mondta, biztosan nem egyedül írta, hanem én is besegítettem neki. Később elhitte, nem így történt.

Mivel fejezzem be ezt az írást? Csak annyi: szép volt, jó volt ez a 26 év – kár, hogy véget ért.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pesten kétkapuzott a Szeged Beton

A múlt heti, Szentes elleni kétkapuzásokat pénteken Budapesten folytatta a Beton férfi pólócsapata. Tovább olvasom