Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Nosztalgia sorozatunkban: egy hálódarabka legendája

Sorozatunkban egykori és jelenlegi kollégák mesélnek pályafutásuk meghatározó sportélményeiről. Ezúttal lapunk sportrovatának munkatársa, Gyúrós István nosztalgiázik.

Huszonnégy évesen nosztalgiázni? Nem könnyű feladat. Nem azért, mert nincs olyan sportesemény, amelyre szívesen emlékeznék vissza – hiszen nagypapámnak köszönhetően hamar a sport és leginkább a futball rabja lettem –, hanem azért, mert idősebb, rutinosabb kollégáimhoz képest oly keveset láttam még. Mégis, amikor azon töprengtem, mi az, amire a legszívesebben gondolok vissza, egyből eszembe jutott a Ferencváros labdarúgócsapata – a legnagyobb szerelem.

Az első emlékek

Koromnál fogva a klub BL-meccsein nem voltam ott, de azért Vincze Ottó zseniális góljaira a Grasshoppers ellen vagy éppen a Real Madrid elleni 1–1-re televíziós élményeim alapján tisztán emlékszem.

Az első Fradi-meccsemet pedig éppen a közelben, Szőregen láttam élőben. A klub 90 éves születésnapjára hívta meg a rekordbajnokot 1999- ben, én pedig három tekercs filmmel és egy fényképezővel látogattam el a találkozóra. Már a bemelegítés alatt „ellőttem" kettőt, majd a meccs első harmadában a harmadikat – nem lettem túl jók a képek, de nekem a mai napig örök emléket jelentenek. A meccsen a Fradi nem rontotta el nagyon az ünnepet, csak a hajrában csikarta ki a győzelmet – az az egyébként szegedi Schultz Levente is betalált, akitől akkor, 22 éves korában kértem az első autogramomat, amely a mai napig megvan. Akkor még sem ő, sem én nem gondoltam volna, hogy tíz évvel később, immár egerszegi játékosként ad nekem és a Délmagyarországnak interjút.

Egy hálódarabka legendája

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy többször is sétálgathattam a Fradi-pálya gyepén, ezek közül viszont kettő igazán emlékezetes. Az első pozitív, a második negatív emlék miatt.

2001-ben immár huszonhetedik bajnoki címét nyerte meg szeretett csapatom a Dunaferr előtt. A Vasas elleni zárómeccsen ott voltam a lelátón, igaz, nem a B középben, akkor még nem engedett közéjük édesanyám, hanem a sajtótribün alatti részen izgultam végig a meccset. Az FTC 2–0-ra nyert, a lefújás után pedig elkezdődhetett az akkor már ötéves böjtöt megtörő ünneplés. Kinyitották a pálya felé vezető kapukat, elsétálgattunk a gyepen, és bár olyan gyors nem voltam, hogy esetleg Gera Zoltán, a már emlegetett Schultz Levente vagy két, talán mára már elfeledett légiós, Marius Cheregi és Dragan Crnomarkovics valamelyik ruhadarabját megszerezzem, a hálóból jutott egy darab. Ez a mai napig ott van a gyerekszobámban felállított „Fradi- szentélyben", a következő szövegezéssel, fehér lapon zöld nyomtatott betűkkel: „a Fradi-pálya hálója a Springer-szobor előtti kapuról, amelybe Hrutka a második gólt lőtte a Vasas elleni zárófordulóban. 2001. 06. 20." Életem legszebb futballemléke.

Sötét emlék 2003-ból. A huligánok Kriston Attilát sem kímélték az elbukott bajnoki cím után.  Fotó: MTI
Sötét emlék 2003-ból. A huligánok Kriston Attilát sem kímélték az elbukott bajnoki cím után.
Fotó: MTI

Sötét emlék

Két évvel később ugyanebben a forgatókönyvben, újabb bajnokavatásban reménykedtem. 2003- ban ugyanis az utolsó forduló előtt 63 ponttal vezettük a tabellát a szintén 63 pontos MTK előtt. Semmi más nem kellett volna a bajnoki címhez, mint az utolsó körben legyőzni a Debrecent. Ezt viszont muszáj volt, mert a hírek folyamatosan jöttek a Megyeri útról, ahol az MTK hamar vezetést szerzett. Ekkor még annyira nem izgultunk, végül is már a hatalmas színpad is fel volt állítva az ünnepléshez a kapu mögött, úgy voltunk vele, majd csak megjön a bajnoki címet érő gólocska. De nem jött meg…

Eközben viszont a B középben elterjedt (ekkor már anyai engedéllyel ülhettem a keménymagban), hogy az Újpest kiegyenlített. Akkor viszont bajnokok vagyunk! El is kezdtünk átmászni a kerítésen, körülbelül a 86. percben járhatott ekkor a mérkőzés. Harmadiknak ugrottam át a rácsokon, és vártuk, hogy mehessünk ünnepelni. Jött viszont a rossz hír, az újpesti gól kacsa volt (na ja, éppen az ősi rivális segítene a Fradinak?), mégiscsak baj van.

És baj is lett

A történet ismert, de hogy el ne felejtsük, illik megismételni. A megdühödött huligánok – mert ezek az emberek nem szurkolók, még kevésbé fradisták – előbb Szentes Lázár vendégedzőt támadták meg, majd Tököli Attilát, az FTC házi gólkirályát, a kupagyőzelmet szinte egyedül kiharcoló válogatott támadót kezdték el ütni-verni, fejjel az ott álló kordonnak lökni – történt mindez tőlem öt méterre. Ahogy a két évvel korábbi eseményeket, úgy ezeket sem tudom kitörölni az emlékezetemből.

Ahogy a jelmondat tartja: fradistának lenni felelősség! Kár, hogy ezt nem mindenki tudja…

Szerencsés szakmaválasztás

Ezeken az emlékeken kívül sok száz sorakozik még bennem, olyanok, amelyeket nem minden fradista élhetett át. Mivel a futballhoz oly kevés tehetségem volt (azért Tótkomlóson a megyeegyben ifi házi gólkirály voltam…), hamar rájöttem, játékosként soha, sportújságíróként viszont rendszeres látogatója lehetek az Albert-stadionnak.

Albert Flórián. Fotó: DM/DV
Albert Flórián. Fotó: DM/DV

Így is lett, a Nemzeti Sportnál töltött gyakorlatom során állandó kiküldetésben voltam az Üllői úton, hírekre vadásztam, ismerkedtem, és nem utolsósorban álmélkodtam. Mert ugyan a győztes meccseknél nincs fantasztikusabb élmény, de azért azt sem cserélném el semmiért, hogy interjút készíthettem Lipcsei Péterrel, Dragóner Attilával vagy mindenekelőtt Albert Flóriánnal.

Ez a múlt, de a Fradi jelene is egyre szebb, a legutóbbi, norvég Aalesund elleni, hazai pályán aratott Európa-liga-siker például már a legújabb kori emlékeim sorát gazdagítja. Biztosan lesz még pár, mert akinek egyszer zöld-fehér lett a szíve, annak örökké az is marad!

Olvasóink írták

  • 2. stevestone 2011. július 30. 13:57
    „Tisztelt Vass Tibor!

    Sajnálom, hogy szúrja a szemét a cikkem, ugyanakkor köszönöm, hogy aláírta a kommentet.

    Hajrá Fradi!

    Üdvözlettel,
    Gyúrós István”
  • 1. vassmazsola 2011. július 30. 13:21
    „Nem értem egy nosztalgia sorozatban miért kell egy olyan fiatalt megszólaltatni aki alig 7-8 éve tudta meg,hogy a FERENCVÁROS színe egyáltalán zöld-fehér,vagyunk egy páran Szegeden-köztük Méhes Gábor régi jó barátom- akik tényleg hosszú éveken át utaztunk a FRADIVAL keresztül az országot,vidékre kocsival vonattal pénzt időt nem sajnálva,a régi vasutasok tudnának mesélni arról az időről amikor szombaton neki indultunk és egy egész kocsi lett tele zöld-fehér sálakkal.És minket az anyukánk nem tiltott el a K-L szektortól...Nem az volt a kérdés hogy megyünk-e a meccsre hanem az,hogy mikor indulunk. Ez a fiatal gyerek nem tudja milyen volt Pozsonyban menekülni,vagy Miskolcon 15.000.-en énekelni a FRADI indulót a világ legszebb dalát és egymást összecsókolni Wukovics góljai után.. Én elhiszem hogy szereti a FRADIT,de szúrjam a szemem a nosztalgiázása,és ha tényleg nincs téma az újság sport rovatában inkább hiteles embereket kérdezzenek...ÉS A DOBOGÓ LEGTETEJÉN A BAJNOK ZÁSZLÓ ZÖLD_FEHÉR!! Tisztelettel:Vass Tibor”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kajak-kenu vb: megérkezett az első válogatott Szegedre

A hat japán sportoló gépe péntek délután szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren. Az olimpiai kvalifikációs viadal 19 nap múlva kezdődik. Tovább olvasom