Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Nosztalgia sorozatunkban: stadionkaland Ausztriában

Sorozatunkban egykori és jelenlegi kollégák mesélnek pályafutásuk meghatározó sportélményeiről. Ezúttal lapunk sportrovatvezető-helyettese, Mádi József utazik vissza 1999-be, egy UEFA-kupa labdarúgó-mérkőzésre az ausztriai Grazba.
1999-ben elég sok minden történt a sport világában. A tenisz megkoronázott női csillaga, Steffi Graf visszavonult; ekkor rendezték a máig igen emlékezetes Manchester United–Bayern München labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt (2–1); Európa-bajnok lett a magyar férfi vízilabda-válogatott; és kivonták a forgalomból az ötvenfillérest. Ja, hogy az utóbbi miért sport? Kérdezzék meg a snóblizókat vagy az ultizókat.

Ami pedig Csongrád megyét illeti, csupa futball jut eszembe: ekkor nyert bajnokságot a megyei I. osztályban az Algyő; a PNB-ben bemutatkozott a Szeged LC; a Fraditól az osztrák Sturm Grazhoz igazolt a szegedi származású Szabics Imre.

Irány Graz! A fantáziámat leginkább az utóbbi hír mozgatta meg. Főleg mikor megtudtam, a Sturm az UEFA-kupában menetel, és a sorozat harmadik fordulójában a neves játékosok egész sorát (Dino Baggio, Thuram, Di Vaio, Cannavaro, Crespo, Stanic) felvonultató olasz Parmát kapta ellenfélül. Az első meccsen kiszurkoltuk a szoros eredményt (2–1 az olaszoknak), így aztán megkezdődhetett a visszavágóra (1999. december 9.) való utazás szervezése. Négyen vágtunk neki az útnak, akkor még nem volt teljes az M7-es, így odafelé Szeged–Veszprém–Körmend–Graz útvonalon zötykölődött el a csapat, amelyet rajtam kívül Süli Robi, Tamás „Pufi" Ákos és Dlusztus Imre alkotott, utóbbi volt a gékápéká – aki volt katona, tudja, mit jelent, aki nem, annak elárulom: gépkocsiparancsok –, ő vezette le a cseppet sem rövid távot.

Már besötétedett, amikor megérkeztünk az esti meccs helyszínére, a grazi Arnold Schwarzenegger-stadionba. Kevesen tudják, de Kalifornia kormányzója 14 éves koráig futballozott, aztán megértette a súlyok lényegét. A végeredményt lásd például: Conan, a barbár; Terminátor; Ovizsaru; Junior. A létesítményt ma már nem így hívják, hanem UPC Arenának, de bennem a filmfőhős miatt mégis így maradt meg.

Szomjas vándor. Kvartettünk ahogy kell, átvette a jegyeket a Szabics szülőktől, aztán felült a lelátóra. A szomjúság azonban nagy úr, így mint Ausztriában futballozó hazánk fia, megkaptam a dicső feladatot: hozzak három sört. Hohó, ez nekem ujjgyakorlat a minimum húszszavas németnyelv-tudásommal – mondtam, azzal felkerekedtem, és irány a krimó! Nekem nem tűnt soknak, de sokat odavoltam. Ugyanis volt mit nézni. A teli kocsmában szólt a jobbnál jobb zene, a Mikulás Grazban jelmezt hozott a felszolgálóhölgyeknek, amelyekből úgy buggyant ki a kebel, hogy az ember inkább azt nézte, mint a tévéken az esztendő legszebb grazi góljait. Itt kérek elnézést Szabics Imrétől, hiszen elképzelhető, hogy egy-két találatáról bizony lemaradtam. És majdnem lemaradtam a meccs kezdetéről is, de végül csak sikerült majd háromnegyed óra múltán visszatérnem magára hagyott, szomjas triómhoz. A kérdésre, mi történt velem, azt válaszoltam: „Tudjátok, az ufók".

A későbbi világbajnok olasz Fabio Cannavaro és az osztrák Ivica Vastic harcát előbbi nyerte 1999-ben.  Fotó: DM/DV
A későbbi világbajnok olasz Fabio Cannavaro és az osztrák Ivica Vastic harcát előbbi nyerte 1999-ben.
Fotó: DM/DV

Hitték vagy sem, elkezdődött a meccs, a Parma a hazai győzelem után még egyet hozzátett, azaz volt megint mire inni a szünetben. Tamás Ákos vállalta a következő sörkört, és minő csoda, percek alatt visszatért. Kitikkadt testem kívánta a komlólét, így gyorsan lehúztam a korsót, majd néhány pillanat múlva megrészegülve éreztem magam. – Ez igen, ez aztán sör – mondtam társaimnak, és diadalmasan emeltem magasba a műanyag korsót.

– Rendesen üt ez a Clausthaler.

A kuncogások és visszafogott röhögések közepette aztán kiderült: Pufi azért ért vissza korán, mert ellentétben velem a stadionon belül vette a sört – amely viszont nem lehet, csak alkoholmentes. Egy dézsa hideg vízzel ért fel az információ, majd egy falat félrenyelt kifli hatását idézte a kirobbanó, fulladást hajazó röhögés.

Át a kerítésen. A megnyugvás után jött az idegbaj: fordított a Sturm (gólszerzők: Vastic és Reinmayr), jöhetett a hosszabbítás. Reinmayr megint betalált, ám a horvát Stanic olyan gólt szerzett, amit élete végéig emleget: jobbról, majdnem a szögletzászlótól ívelt kapu elé, Schicklgruber ugyan megfogta a labdát, de azzal belépett a gólvonal mögé, a partjelző pedig megadta a találatot. Az osztrákok visszafogottan dühöngtek – amúgy sem jellemző rájuk az érzelem túlzott kinyilvánítása –, mellettünk pedig az olaszok vették elő a spanglikat, jöhetett az „örömrágyújtás". Crespo még betalált, 3–3 lett a vége, Szabics nem játszott, Korsós Gyuri viszont végignyomta, a Parma ment tovább, mi meg haza Szegedre. Arra gondoltam, a meccs végén a derék taljánokkal az alkoholmentes sör mámorító hatása alatt azért csak összehaverkodom. Hát, ha nincsenek a szegedi barátaim, lehet, már én is része vagyok a grazi stadionnak. Pacsira áhítozó kezemet ugyanis a „füves" olaszok közül többen is elkapták, aztán ahogy voltam, megpróbáltak áthúzni a két és fél méter magas kerítésen. Orrom hegyi levegőért, alkarom gipszért, alsóneműm tiszta váltásért kiáltott, végül a fizika győzött: a visszatartó erő felülmúlta az áthúzőerőt.

Mondanom sem kell, életem első, ám annál tanulságosabb európai futballstadion-élményét meséltem el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Labdarúgópálya-mustra Szegeden

A napokban felkerestük azokat a szegedi futballpályákat, amelyeken felnőtt bajnoki meccseket játszanak. Kilenc helyszínen jártunk. Tovább olvasom