Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Nyugat-európai körülmények között edz a Szeged 2011

Nyugat-európai színvonalú létesítményben, a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémián készül a héten a Szeged 2011 NB II-es labdarúgócsapata.
A Békés megyei Gyulán már megcsinálták, amiről Csongrád megyében, de legfőképpen Szegeden még csak álmodnak. Röpke egy év alatt 1,3 milliárd forintból olyan labdarúgó-létesítményt „húztak fel", amely a nyugat-európai színvonalat idézi.

A Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia helyét először még nem jól tippeljük meg, hiszen salakmotoros pályára lépünk be, de már itt is látszik, minden a futballnak van alárendelve. Aztán ahogy beljebb sétálunk, rögtön vissza kell fordulnunk, mert egy kedves nő arról tájékoztat: a mellettük lévő létesítményben keressük a szegedieket.

Hátraarc, séta az esőben, de megéri. Olyan látvány tárul elénk, amely átmeneti skizofrén állapotot idéz elő: először mosolygunk és örülünk, hogy ilyen is van, és az akadémia fiataljai milyen körülmények között edzhetnek, aztán az irigység fog el, a szívünk sajdul bele a fájdalomba. Próbáljuk keresni az emlékeinkben, hol is találkozhattunk ilyennel mondjuk Kelet-Magyarországon, de nem jut az eszünkbe. Lehet, nincs is ehhez fogható.

Podonyi és Puskás számára is felüdülés volt a kiváló körülmények között edzeni.  A szerző felvétele
Podonyi és Puskás számára is felüdülés volt a kiváló körülmények között edzeni.
A szerző felvétele

A gyulai Zrínyi téri komplexumban előbb egy műfüves pályát látunk, beljebb feltűnik egy rekortán teniszpálya, majd ahogy mellette elhaladunk, meglátjuk az ötszáz férőhelyes lelátóval a stadiont, derékszögben pedig egy másik normálfüves pályát. A talaj kifogástalan. És ahogy jobbra lépünk, elérjük a főépületet. Két szint, alul és felül főleg öltözők, nem is kicsik. Gyúrószoba, tusoló, cipőmosó, vécék, öltözőszekrények – ahogy Nyugat-Európában mindennapos.

A főépület jelentős részét az itthon egyedülálló, fedett, 60×45 méteres műfüves pálya foglalja el. Itt bukkanunk rá utunk céljára, a Szeged 2011 csapatára. Az egyik térfélen Kolozsvári János támadásvezetéseket gyakoroltat, néha biztat, néha korhol. A másikon pedig Takács László irányításával kapu előtti szituációk sorjáznak sok-sok góllal. A játékosok koncentrálnak, szó nélkül teszik a dolgukat.

– Minden tökéletes: az ellátás és a körülmények is – mondja a csupa szív gyúró, Ferencz Ferenc, Fefe.

Szegeden is el tudnánk képzelni egy hasonló sportkomplexumot. A szerző felvétele
Szegeden is el tudnánk képzelni egy hasonló sportkomplexumot.
A szerző felvétele

A másfél órás tréning végén gyorsan letusolnak, majd várják a buszt, és irány az ebéd. Délután újabb foglalkozás várt rájuk, így aztán rájuk fért a vár melletti apartmanokban a pihenés.

A Szeged 2011 ma 17 órától extraidős edzőmeccset játszik az akadémia 19 évesei ellen, szombaton pedig 10 órától az NB III-ból a megyei I. osztályba visszacsúszó Szabadkígyós elleni edzőmeccsel zárul az egyhetes edzőtábor.

– Minden kezdet nehéz, de pozitívan állunk a dolgokhoz. A jövő héten már újra Szegeden dolgozunk, aki a munka mellett megteheti, azzal napi kétszer is edzünk, aztán szerdán egy temesvári, szombaton pedig egy aradi csapat ellen lépünk pályára – mondja Kolozsvári János. A Szegedről edzéslátogatásra érkező Papp Róbert és Szalai „Dzsínó" István lassan elköszön, így teszünk mi is.

A létesítményt elhagyva aztán eszünkbe villan: bár Szeged és Gyula nagyjából csak százhúsz kilométer, a futballinfrastruktúra terén mégis fényévekre van egymástól a két város.

Időutazásunk pedig ezzel véget is ér.

Olvasóink írták

  • 6. scott1 2011. július 28. 05:58
    „Stadion? Majd Kecskeméten. Nem emlékszel milyen felháborodás volt a helyi vezető oldalán amikor kiderült, hogy Debrecenbe stadion épül? Itt nem épülhet stadion mert politikai provokációnak vennék egyesek... de egy Szeged közeli autópálya szakasz alagutasítására vagy viaduktosítására, egy 40 centi magas kilátóra és térkövezésre lehet csak esély közpénzen a közeljövőben...”
  • 5. eldorádó 2011. július 27. 21:03
    „megvan az egyetértés, semmi akadálya, hogy épüljön a stadion közpénzből :-)”
  • 4. laca74 2011. július 27. 15:04
    „Egyetértek ultra-val,egy 10-12 ezres stadion elég lenne rekortán pálya nélkül.”
  • 3. rekontra 2011. július 27. 13:52
    „Szegeden ennek az istennek az idejében úgy sem épül semmi.”
  • 2. ultra 2011. július 27. 13:23
    „Hát igen, ez már valami... SZEGED-RE egy 8.000-10.000 rekortánpálya nélküli stadion kellene!
    Van egy olyan érzésem, hogy ez a mostani vezetőség és a mögöttük álló stáb meg fogja ezt is oldani!
    Városnak más dolga nincs mit azt támogatni!”
  • 1. Együgyű 2011. július 27. 10:32
    „Nyugat-európai körülmények között edz a Szeged 2011 végre.
    Egy megnyugtató hír a Szeged 2011 körül! Ez már igen!
    A fiuk meg csak felüdüléssel, kiváló körülmények között edzenek!
    Remélem az eredmény is jönni fog!
    Kifogás már nem lehet!

    Katolikus egyház SZEGEDNEK is nyújtson más segítséget anyagilag! Most ráférne!

    Hajrá Szeged 2011!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Maróczy Géza vb-cím nélkül is a világ legjobbja volt

Bár sosem lehetett világbajnok, a múlt évszázad elején egyértelműen a világ legjobb sakkozójának számított Maróczy Géza. Tovább olvasom