Délmagyar logó

2018. 09. 24. hétfő - Gellért, Mercédesz 12°C | 21°C Még több cikk.

Nyugodt tavasz előtt a Dorozsma

A jövő csapatát is elkezdhetik építeni tavasszal a Csongrád megyei I. osztályban nyolcadik helyen telelő Kiskundorozsmai ESK-nál: a csapat ugyan októberben "érkezett" meg a bajnokságba, de végül remek második etapot produkált, és több élcsapatot is megtréfált.

Három vereséggel, majd három döntetlennel indította a bajnokságot a Kiskundorozsmai ESK a Csongrád megyei I. osztályban, azonban a a gárdát az első három találkozót követően átvevő Szabó Zsolt vezetésével októberben a Kurca-partján megszületett a szezonbeli első győzelem is. Ez akkora lendületet adott a Dorozsmának, hogy három további siker követte, Géczi Tiborék ezzel négymeccses győzelmi szériát építettek ki - ehhez pedig az ősz hajrájában hozzácsaptak még két saját pályán megnyert meccset, megszilárdítva ezzel pozíciójukat a középmezőnyben. 

- Három fordulót követően vettem át a csapatot Ottlik Sándortól, de velem is nehezen indult a szezon. Az első győzelemtől viszont szép, stabil teljesítményt nyújtottunk. - értékelt Szabó Zsolt, a Kiskundorozsma ESK vezetőedzője. - Masszív középcsapat szeretnénk lenni tavasszal is, egy olyan gárda, amelyik helyszíntől és ellenféltől függetlenül mindenki dolgát meg tudja nehezíteni a tavasz folyamán. - tette hozzá a Dorozsma trénere.

A Kiskundorozsma az egyik legmagasabb átlagéletkorú együttes a megyei I. osztály csapatai közül: a rutinos labdarúgók húzóemberei voltak az együttesnek, a korábbi többszörös megyeegyes gólkirály, Szőke Péter kilenc góllal segítette csapatát, de a 42 éves Kiss Attila is hatszor volt eredményes a szezon első felében. - Két-három fiatal labdarúgót szeretnénk szerződtetni a télen, mert sebességben gyorsulnánk a tavaszra. Nagyon sokat köszönhetünk a rutinos futballistáinknak, kialakult egy olyan mag és egység, amelyre nyugodtan építkezhetünk. Jó körülmények között készülhetünk a télen, azok a fiatalok, akik reményeink szerint csatlakoznak hozzánk, sokat tanulhatnak a tapasztalt játékosainktól. - fogalmazott Szabó Zsolt.

A dorozsmaiak fiatalítási és csapatépítési tervéből annyi már megvalósult, hogy a 19 éves Vitos Gergő visszatér a megyébe, hiszen a korábban a Szeged 2011 utánpótlásában szereplő futballista az őszt a Bács megyei I. osztályú Kiskunhalasban töltötte, ám tavasszal a Kiskundorozsmában játszik. A keret tagjai január 16-án kezdték meg a közös munkát, a téli felkészülés során pedig csak hazai környezetben lépnek pályára. Január 31-én az FK Szeged, február 6-án az UTC, február 10-én a Szőreg, február 14-én a Kiskunhalas, míg február 17-én a SZEOL SC U19-es csapatával játszanak felkészülési mérkőzést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbátlövőt vettek kölcsön: a horvát Ivan Srsen érkezik a MOL-PICK Szegedhez

Jobbátlövőt vettek kölcsön: a horvát Ivan Srsen érkezik a MOL-PICK Szegedhez
A MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapata a tavaszi szezonra kölcsönbe megszerezte a Nexe horvát jobbátlövőjét, Ivan Srsent. Tovább olvasom