Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

Olasz Anna: egyetemért úszott, világelitbe került

A Haász SZUE világbajnoki ötödik helyezett nyílt vízi úszója, Olasz Anna (edzője: Gellért Gábor) még csak 19 esztendős, de már eddig is érdekes utat járt be. Koraszülöttként életveszélyben volt, hatesztendősen Savanya-tanítványokat vert, mégis majdnem profi síelő lett. Amerikai álmához végül karcsapásokkal talált utat – érdekes fordulatokkal.
Két izgatott szülő várakozott évekkel ezelőtt a budapesti repülőtéren. Hat hete nem látták szemük fényét, amikor pedig végre megjelent, egy letört lány lépett eléjük. Végtelenül szomorú volt, mert haza kellett jönnie.
Történt ugyanis, hogy Olasz Anna másfél hónapot tanulhatott az Egyesült Államokban. Sehol sem érezte olyan jól magát, mint ott. Mintha kicserélték volna. Mire a szülők magukhoz tértek a meglepetéstől, gyermekük eldöntötte: az ő amerikai álma az egyetemi sportösztöndíj lesz.

Valóra is váltotta: a Haász SZUE világbajnoki ötödik helyezett nyílt vízi úszója szeptembertől az Arizona State University hallgatója lesz, de igen kacskaringós út vezetett az ígéret földjére. Már a születése sem volt problémamentes, a vártnál két hónappal korábban jött a világra. Alig 1600 grammal, lélegeztetőgépre kötve küzdött az életért.

A barátok is meglátogatták a nagyszerű úszót. Fotó: Karnok Csaba
A barátok is meglátogatták a nagyszerű úszót.
Fotó: Karnok Csaba

Nagy veszélyben volt, de megnyerte első csatáját. Később olyan óvodába került, ahonnan rendszeresen úszni vitték a gyerekeket. Hatévesen megjelent egy szegedi versenyen, ahol két számban is megverte Savanya Norbert legjobb tanítványait, csakhogy ez a szülőket nem tántorította el eredeti elképzelésüktől: édesapja síelőt akart faragni belőle, édesanyja teniszezőt. A salakpályán Anna pár ütés után bemondta az unalmast, de a téli sport tetszett neki.

Sikerei kulcsa a feltétlen bizalom

– A sportágban sajnos járja egy mondás: a siker közös, a kudarc az edzőé. Szerencsére Anna nem így gondolkodik, mi több, barátként tekint rám, akivel mindent megbeszélhet. Egyszer sem kérdőjelezte meg munkám célját, hogy ő legyen a legjobb magyar nyílt vízi úszó. Szüleivel nagyszerű egységet alkotunk, hiszen édesapja az élet és a sport minden területén a megfelelő irányba tereli, édesanyja pedig folyamatosan félti az élsporttól, de ezzel a lányának tesz jót, aki csak azért is meg akarja mutatni, hogy bírja a csatát a világ legjobbjaival. A legszorgalmasabb tanítványom, az utóbbi egy évben pedig igazi profivá vált – jellemezte Olasz Annát trénere, Gellért Gábor.

– Síoktató vagyok, így láttam, hogy tehetséges. Még az is felmerült, hogy komolyan foglalkozzon a sportággal, és ausztriai iskolába járjon. Végül csak arra volt jó a síelés, hogy az úszóedzések monotonitását megtörje, de nem bánkódom emiatt – mesélte édesapja, Olasz Sándor, aki a Haász SZUE elnökségi tagjaként is hozzájárul Anna hosszútávúszó sikereihez. Amelyekért lánya a legjobb barátnőjének is hálával tartozik.

– Az ezerötszáz méteres táv tetszett, ifjúsági ranglistavezető is voltam, de egy idő után Kapás Boglárka mindig megelőzött, ezért négy éve fel is merült, hogy váltsak nyílt vízi úszásra, de csak tavalyelőtt mentem el az első ilyen versenyre. Az ifjúsági Európa-bajnokságon harmadik, a felnőtt kontinensviadalon pedig hatodik lettem, ami megpecsételte a sorsom – meséli Olasz Anna, akinek Boglárka az elsők között gratulált Barcelonában, és szegezte neki a kérdést: ugye tudod, hogy világbajnoki ötödik vagy?
Tisztában van eredménye értékével, de nem úgy gondol magára, mint aki a világ ötödik legjobbja. Pláne nem úgy, mint aki megelőzte az olimpiai bajnokot.

– Sosem másokhoz mérem magam. Risztov Éva tőlem világbajnok is lehetett volna, csak arra vágytam, hogy a legjobb hat között végezzek. Egyébként is, teljesen más személyiségek vagyunk, ezért nem is volt rá esély, hogy a világbajnokságon úgy dolgozzunk össze, mint a kettős győzelmet arató brazilok, akik a végén összeölelkeztek. Bár ha máskor is együtt úszunk a csapatversenyen, amelyen voltak biztató jelek, talán mi is összekovácsolódunk – mondta Anna.

Otthon: Olasz Anna az édesapja, az édesanyja és az edzője, Gellért Gábor (jobbról) társaságában. Fotó: Karnok Csaba
Otthon: Olasz Anna az édesapja, az édesanyja és az edzője, Gellért Gábor (jobbról) társaságában.
Fotó: Karnok Csaba

Először és a lehető legjobbkor végzett Risztov előtt, de ő nem bánta volna, ha mindez hamarabb történik, ugyanis az olimpiai válogatóversenyen négy másodpercen múlt a londoni szereplés. Csakhogy semmi sincs véletlen: Éva bajnok lett, Anna pedig meg akarta mutatni, hogy neki is a legjobbak között a helye.

– Korábban sosem tapasztalt tudatossággal vetette magát a munkába, az utóbbi egy év minden percét az úszásnak rendelte alá. Hihetetlen volt a változás, de megérte – büszkélkedett édesanyja, Szosznyák Edit, aki lányával és férjével együtt kiemelte Fekete György mentáltréner munkáját. A Pick Szeged klubmenedzsere sokat tett azért, hogy Anna ne lámpalázzal, hanem nyugodtan, széles mosollyal álljon a rajthoz.

Egy ilyen szépségnek utóbbi egyébként is jobban áll, de a média nemcsak erre, hanem intelligenciájára és kommunikációs készségére is felfigyelt. Több cikk is méltatta már, a parton ugyanis profin nyilatkozik, magyarul és angolul egyaránt. Nyelvtudását ráadásul azon az egyetemen tökéletesítheti, ahol korábban Czene Attila és Kovács Ágnes tanult.

Mindketten ott készülve lettek olimpiai bajnokok.

Olvasóink írták

  • 1. Rubicon 2013. augusztus 02. 21:53
    „A papa a tornaórán minket is meghajtott annak idején a Dériben. Gratulálok a lánya sikeréhez.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurta Dániel világbajnok

Gyurta Dániel péntek este 200 méter mellen világbajnok lett Barcelónában. Tovább olvasom