Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Olasz Anna Európa legjobbja is lehet

A Haász SZUE világbajnoki ötödik helyezett úszója, Olasz Anna a nyílt vízi Európa-kupa-sorozat hétvégi döntőjére készül. A hamburgi finálé előtt második helyen áll a pontversenyben, így a végső sikerre is van esélye, de edzője, Gellért Gábor az első ötbe kerüléssel is elégedett lenne.
Egy hétvégén több pontot lehet szerezni, mint a három eddigi versenyen összesen – így foglalható össze a nyílt vízi Európa-kupa hétvégi döntője, amelynek Hamburg ad otthont. Természetesen a Haász SZUE úszója, Olasz Anna is ott lesz Németországban, ráadásul van esélye az összesített sikerre is, hiszen második helyen áll a pontversenyben.

– Bármi előfordulhat, hiszen a finálé két versenyből áll, mindkettőn duplaannyi pont jár a helyezésekért, mint eddig. Szombaton lesz egy tíz kilométeres futam, majd az ott elért eredmény alapján a vasárnapi öt kilométeres szám rajtján egyenként indítják a versenyzőket, mint az öttusában – árulta el a részleteket Anna edzője, Gellért Gábor, aki már elégedett lenne azzal is, ha tanítványa az első öt hely valamelyikét megszerezné.

Olasz Anna keményen edzett. Fotó: MTI
Olasz Anna keményen edzett.
Fotó: MTI

A szegedi sportoló az elmúlt hetekben rengeteg felkérést kapott a világbajnokságon elért, bravúros ötödik helye után, néhány edzés emiatt ki is maradt, de így sincs ok panaszra: a múlt hétvégén, idei harmadik Európa-kupa-versenyén 7,5 és 3 kilométeren is negyedik lett a spanyolországi Naviában.

Olasz Anna pénteken utazik el a sorozat döntőjének helyszínére, ekkor Szegedtől hosszú időre el is búcsúzik, hiszen Hamburgból egy budapesti kitérővel már az Egyesült Államokba utazik, ahol szeptembertől az Arizona State University ösztöndíjas hallgatójaként megkezdi egyetemi tanulmányait. Természetesen továbbra is a Haász SZUE versenyzőjeként indul a hazai és nemzetközi futamokon, de a következő négy évben csak nyaranta edz az újszegedi sportuszodában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Középpontban Vágó Fanny válogatott labdarúgó

A női labdarúgó Bajnokok Ligája északír csoportkörében a magyar bajnok MTK mindhárom mérkőzését megnyerte, így története során harmadszor a legjobb 32 csapat közé jutott. Tovább olvasom