Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Olasz Anna: nincs időm a honvágyra

A Haász SZUE világbajnoki ötödik helyezett nyílt vízi úszója, Olasz Anna immár egy hónapja az Arizona State University hallgatója. Fel kellett vennie az amerikai sportösztöndíjasok tempóját, ami sikerült, a húszesztendős sportoló fantasztikusan érzi magát.
Élete eddigi legnagyobb álma teljesült. Gyerekkora óta az amerikai egyetemi sportösztöndíjért úszott, és a születésnapja előtt pontosan egy hónappal Olasz Anna már el is foglalhatta szállását az Arizona State University kampuszán. A Haász SZUE nyílt vízi úszójának beilleszkedéséről mindent elmond, ami a Facebookon közétett videóján is hallatszik: a világ minden pontjáról érkező csapattársai csütörtökön különböző nyelveken egyszerre énekeltek neki születésnapi indulót.

– Megfordult velem a világ, fantasztikusan érzem itt magam. Az előző egy évben Szegeden nem jártam iskolába, így az nem volt valami izgalmas időszak, hiányoztak a gimnáziumi évek. Most viszont egy szabad percem sincs, mindig akad valami program. Legutóbb például az egyetem amerikaifutball-csapatának mérkőzését néztük. Nem akármilyen élmény volt, ugyanis a legnagyobb rivális, a Wisconsin elleni rangadóra a klub történetében először volt teljes telt ház a több tízezres stadionban – tartott beszámolót a világbajnoki ötödik helyezett úszó, de nyomban hozzátette: a legtöbb idejét a tanulás és az edzés tölti ki.

Olasz Anna az egyetem futballcsapatának mérkőzésén. Fotó: DM/DV
Olasz Anna az egyetem futballcsapatának mérkőzésén.
Fotó: DM/DV

Nem akármilyen napirend fogadta a nemzetközi élmezőnybe idén berobbanó sportolót: az egyetemi órák előtt edzés, majd irány az egyetem, 30 perc szusszanásnyi idő, majd újra edzés, ezután pedig kötelező tanulószobai órák.

– Nincs időm a honvágyra sem, minden percem be van osztva. Az angol nyelvű tanulást nem volt nehéz megszokni, inkább a módszereket. Itt nem magolni, hanem rengeteg házi feladatot kell megoldani. Szerencse, hogy az Európa-kupa miatt jó formában érkeztem ide, különben nem bírnám a tempót sem az iskolában, sem az edzéseken.

Szentesi barát is akad

Magyarként sincs egyedül Olasz Anna az egyetemen, hiszen az egyik tanára is magyar, az Arizona State University úszócsapatát pedig az Európa-bajnoki bronzérmes Bohus Richárd is erősíti. Az egyetem női vízilabdázói között két magyar is szerepel, egyikük a szentesi Kertes Anna, akivel Anna jó barátságot alakított ki.

A kampusztól ötszáz méterre van az egyik legfőbb vonzerő, amely miatt Anna ezt az egyetemet választotta, hiszen az örök nyárnak köszönhetően egy közeli tóban bármikor edzhet a nyílt vízen. Mégsem próbálta még ki.

– Itt most a többiekhez kell alkalmazkodnom, ebben az időszakban ugyanis mindenki ugyanazokat a szárazföldi és medencés edzéseket teljesíti. Később bőven lesz lehetőségem kipróbálni a tavat, de most a négy edzőnk a fizikai felkészítésre helyezi a hangsúlyt, ezért valószínűleg a helyi triatlonversenyen is indulok majd – árulta el Anna.

A trénerek különlegessége, hogy mindenki más-más úszásnemben fejleszti a csapat 43 úszóját, akik között román, ausztrál és francia válogatottak is vannak. Az alapozás után majd Dan Kesler lesz Olasz fő trénere, ő foglalkozik a hosszú távon szereplőkkel, de a szegedi sportoló természetesen a Haász SZUE vezetőedzője, Gellért Gábor tanácsaira is számít, akivel rendszeresen beszél.

Olvasóink írták

  • 3. egyszurkoló 2013. szeptember 21. 23:54
    „Arizona State University”
  • 2. K.T. 2013. szeptember 21. 22:05
    „Mit jelent körmein olvasható ASU felirat?”
  • 1. Szurkoló 2013. szeptember 21. 18:06
    „Kedves Anna!

    Nagy dolognak tartom azt, hogy az úszással, amelybe annyi időt, energiát és munkát tettél, sikerült egy ilyen nagy lehetőséghez jutnod és kint tanulhatsz. Tanulj, fejlődj, élvezd minden percét! :) Hatalmas élmény lesz.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindkét edzőmeccsét megnyerte a Szedeák

A vendéglátó Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata péntek délután és ma délelőtt is nyert a… Tovább olvasom