Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Olasz Eb-induló, Novoszáth bajnok

Úszás, Balatonfüred - A magyar úszás napja alkalmából Balatonfüreden nyílt vízi Európa-kupa-versenyeket is rendeztek. A 10 kilométeres megmérettetésen a sorozat szegedi címvédője, Olasz Anna a harmadik helyen végzett, Novoszáth Melinda pedig magyar bajnoki címet szerzett.
A nyílt vízi Európa-kupát tavaly megnyerte a szegedi Olasz Anna, a nagy győzelem egyik fontos állomása pedig Balatonfüred volt, hiszen a magyar úszás napján emlékezetes csatát vívott Risztov Évával. Úgy tűnt, hogy az idei esemény is a Haász SZUE 20 éves versenyzője és az olimpiai bajnok óriási küzdelmét hozza, és így is lett, de csak a második helyért, ugyanis a lengyel Natalia Charlos nagyszerű hajrával megszerezte előlük a győzelmet.

Végül két másodperces előnnyel Risztov Éva lett a második, Olasz Anna pedig harmadik, ezzel pedig mindketten teljesítették Gellért Gábor nyílt vízi szövetségi kapitány elvárását, hiszen a dobogósokat magával viszi a berlini Európa-bajnokságra. A negyedik helyen végző, szegedi nevelésű Szilágyi Nikolett is ott lehet a kontinensviadalon, míg a férfiak között az erősebbik nem 10 km-es versenyét simán megnyerő Gyurta Gergely, illetve Rákos Patrik, Papp Márk és Székely Dániel került az Eb-keretbe. Az is eldőlt, hogy ki milyen távon indul, Szilágyi Nikolett mellett Olasz Anna lesz a másik, aki három távon is (5, 10 és 25 km) kipróbálja magát, utóbbi lesz élete eddigi leghosszabb versenye. Az 5 km-es csapatversenyen induló, két férfiból és egy hölgyből álló magyar válogatott tagjait Gellért Gábor az Eb-n elért egyéni eredmények alapján jelöli ki.

A Haász SZUE egyesületét a balatonfüredi nyílt vízi magyar bajnokság 5 és 7,5 kilométeres versenyén is képviselték, előbbi távon pedig szegedi siker született: a nők között Novoszáth Melinda nyert. A 7,5 km-es férfi ob-n Novoszáth Tamás ezüstérmet szerzett, így részt vehet a zágrábi nyílt vízi ifjúsági Európa-bajnokságon. Az 5 km-es bajnokin a SZUE többi versenyzője is helytállt: Vas Laura 6., Novoszáth Noel 8., Bonecz Boglárka 9., Gombos Dorián pedig 30. lett.

2021 métert úsztak Vásárhelyen

Hódmezővásárhely az idén is csatlakozott a Magyar Úszó Szövetség által kezdeményezett magyar úszás napjához, és a Török Sándor Strandfürdőben a 2021-es vízilabda- és úszó-világbajnokság tiszteletére 2021 métert tempóztak. A váltó startja előtti megnyitón elmondták, hogy a városban mindig is nagy hangsúlyt fektettek a sportra, az ezzel kapcsolatos infrastruktúra-fejlesztések folyamatosak, a legutóbbi, már javában zajló beruházások a Gyarmati Dezső Sportuszodát bővítik, a 2016-os ifjúsági, junior úszó- Európa-bajnokságra készülve – az eseménynek Hódmezővásárhely ad otthont. A váltó előtt még Kiss Gyula, a Hód Úszó SE vezetőedzője vezényelt látványos bemutató úszást, majd jöhetett a legyőzendő 2021 méteres táv, amit úszók, vízilabdások, triatlonosok és az eseményre regisztrált vállalkozó kedvű civilek teljesítettek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisteleki arany a Szőke Tisza táncversenyen

Hatalmas közönségsikert aratott ismét az újszegedi sportcsarnokban megrendezett 14. Szőke Tisza WDSF Open nemzetközi táncverseny, amelynek esti műsorán forrt a hangulat. Tovább olvasom