Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Olasz kiváló formában úszott

Olasz kiváló formában úszottÍgy tovább, Anna! A szegedi úszónak (jobbra) pénteken is szoríthatunk majd, 25 kilométeren éremszerzés a célja. Fotó: Magyar Úszó Szövetség
A címvédő francia Aurélie Muller győzött a nyílt vízi úszók női 10 kilométeres versenyében a vizes világbajnokság vasárnapi döntőjében, míg a Haász SZUE klasszisa, Olasz Anna a nyolcadik helyen zárt, Sömenek Onon Kata pedig a 27. helyen ért célba.
Ebben a számban a kánikulát elkerülte a mezőnyt, ami Olasznak kedvezett, és a hullámok is jól jöttek, hiszen megszokhattuk: minél nehezebbek a körülmények, annál jobb neki.

A rajt után az amerikai Ashley Twichell állt az élre, a másfél kilométeres fordulóponthoz már Aurélie Muller vezetésével ért a mezőny, amelyben Sömenek ekkor a 18., míg Olasz a 30. helyen állt. Olasz Anna fokozatosan felzárkózott, az utolsó kör előtt már a 8. pozícióban volt, csupán 13 másodperccel lemaradva.

A befutót Muller bírta a legjobban, mögötte másodikként, óriási meglepetésre az ecuadori Samantha Arevalo ért célba. A bronzérmet holtversenyben a brazil Ana Marcela Cunha, illetve Arianna Bridi érdemelte ki. Olasz 14,7 másodperces hátránnyal nyolcadikként ért célba, míg Sömenek 27. lett.

Úgy tűnt, Olasz kiváló formában van, ezt a verseny után meg is erősítette, és bizakodóan várja a pénteki 25 kilométeres megmérettetést. Ebben a számban a szegedi sportoló eddig kétszer indult világversenyen: az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is sikerült ezüstérmet szereznie. Reméljük, pénteken bővül ez a medálkollekció.

Vb-komment Olasz Anna, (a Haász SZUE válogatott úszója):
– Elég komoly tempót úsztunk. Jól sikerült a verseny, nagyjából be is tudtam tartani az előre eltervezett taktikát. Elégedett vagyok magammal. Az év elején még abban sem voltam biztos, hogy a világbajnopkságon indulok, voltak holtpontjaim. Verseny közben láttam, hogy az élmezőnyben vagyok, arra gondoltam, akár pontszerzés is lehet. Ez az eredmény is szép, kihoztam a versenyből a maximumot.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legális doppingszer a zene

Erdei Zsolt egykori világbajnok profi ökölvívó elmondta: bemelegítés közben mindig inspirálóan hatott rá a zene. Tovább olvasom