Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Olimpikon úszók edzőtáboroznak Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Hagyomány, hogy nagy világversenyek előtt Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában edzőtáborozik a Széles Sándor és Kovácshegyi Ferenc tréner vezette úszócsapat. Így lesz ez április 22-étől május 12-éig, és a csapat tagja a vásárhelyi-mártélyi kötődésű Risztov Éva is.
Április 22-étől május 12-éig a vásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában edzőtáborozik a Széles Sándor és Kovácshegyi Ferenc edzők irányította úszóteam, amelyben Gyurta Dániel, Gyurta Gergely és Kiss Nikoletta mellett a vásárhelyi-mártélyi származású, debreceni színekben versenyző Risztov Éva (képünkön) is helyet kapott. Az uszodát díjmentesen használhatják, és információink szerint – akárcsak tavaly októberben – a Best Western Hotel Ginkgo Sasban szállnak meg.

– Risztov Éva a szövetségi kapitány, Kiss László kérésére már a floridai edzőtáborban csatlakozott hozzánk – mondta Széles Sándor –, együtt készülünk a versenyekre, a debreceni Európa-bajnokságra és a londoni ötkarikás játékokra. A szürke hétköznapokon Debrecenben is az én edzéstervem alapján dolgozik. Jól érzi magát közöttünk, és úgy vettem észre, jót tesz neki, hogy új impulzusokat kapott.

Az olimpiai ezüstérmes, Európa- és kétszeres világbajnok Gyurta Dani 100 és 200 mellen, a háromszoros vb-ezüstérmes, kétszeres hosszútávúszó Európa-kupa-győztes Risztov Éva 800 gyorson indul a nyári olimpiai játékokon (az országos bajnokságon 400 gyorson legyőzte Jakabos Zsuzsannát, 800-on és 1500-on is aranyérmes lett), utóbbi a 10 kilométeres távra Portugáliában, Setubalban még szerezhet kvótát. Az ifjabbik Gyurta is eséllyel pályázik Londonra, Kiss pedig az ifjúsági Eb-re koncentrál. A szakember elmondta: a május 21. és 27. között Debrecenben rendezendő Európa-bajnokság nem illeszkedik bele igazából a felkészülésükbe, de hazai pályán kötelező indulni, és szeretnének minél jobb eredményeket elérni. Az olimpia előtti utolsó edzőtábornak szintén a hajdúsági megyeszékhely ad otthont. De maradjunk még Vásárhelynél!

– Az utolsó makrociklus második szakaszában járunk, pontosabban akkor fogunk Vásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában edzeni – közölte Széles. – Jelentős állóképességi, alapozó munkát végzünk majd, sok-sok kilométer úszással, naponta kétszer 2,5 óra vizes és egy 45 perces szárazföldi tréning vár a csapatra. Biztos vagyok benne, újra ideális körülmények között dolgozhatunk, remélem, Hódmezővásárhely ismét jó ómen lesz: az ottani edzőtáborozások után ugyanis Dani rendre jól szerepelt, aranyérmet szerzett a viadalokon, világ- és Európa-bajnokságokon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pick Szeged: Mikler Roland már hangolódik

Magyar kupa négyes fináléra készül a Pick Szeged. Először a Balatonfüreddel kell megküzdeniünk. Tovább olvasom