Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 3°C Még több cikk.

Oltványi: Balszerencsés nap volt

Oltványi Dávidot, a Szeged BC bokszolóját elszomorította, hogy nem sikerült az olimpiai részvételt kiharcolnia, de bizakodó a jövőt illetően. A szegedi öklözőt Athénban értük el telefonon.
– Kedden nem sikerült az olasz Vittorio Parrinelo elleni, nyolcaddöntőbeli mérkőzése. Azóta mivel tölti az athéni olimpiai kvalifikációs versenyen az idejét?
– Természetesen edzek, és nézem az 58 kilogrammosok küzdelmeit. Feltérképezem az ellenfeleimet, elemezzük edzőmmel, Gál Lászlóval a mozgásukat, taktikájukat. Novemberben Liverpoolban Európa-bajnokság lesz, ott ennél jobban szeretnék szerepelni. Egyébként Athénben igazi mediterrán időjárás van, nagyon kellemes, 23 fokos hőmérséklettel. Igazi kikapcsolódási lehetőséget teremt, de azért én jobban örülnék, ha továbbra is a küzdőtéren izzadnék.

– Csalódott?
– Inkább letört vagyok. Minden álmom az volt, hogy kijussak az olim-
piára, s ez egy mérkőzésen szertefoszlott. Pedig mindent megtettem érte, lemondtam sok mindenről. Szerencsére sikerült túltennem magam a kudarcon, most már csak a jövőre, az újabb kihívás megvívására gondolok.

Oltványi az athéni búcsú után már az Eb-re összpontosít. Fotó: Schmidt Andrea
Oltványi az athéni búcsú után már az Eb-re összpontosít. Fotó: Schmidt Andrea

– Nagyon rossz hírek érkeznek az athéni rendezéssel kapcsolatban. A bírók ténykedése is sok bírálatot kapott. Mennyiben befolyásolta szereplését az, hogy az eredeti időponthoz képest egy nappal később lépett szorítóba? Az ítészek mennyire voltak korrektek?

– Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy a rendezőkre hárítsam a vereségemet. Igyekeztem kizárni a körülményeket, s csak a mérkőzésemre koncentráltam. Még a bírók döntése sem zavart. Ismét megtekintve a mérkőzésemet, szorosabb küzdelmet vívtunk, azonban el kell ismerni, azon a napon jobb volt az olasz ellenfelem.

– Akkor mégis mivel magyarázza a kiesését?

– Szó szerint bal lábbal keltem fel. Az volt a rossz napom. Állítom, ha most lépnénk szorítóba, elkapnám az olaszt. De hát ez csak a fantázia szüleménye. Majd az Eb-n bebizonyítom, hogy jobb vagyok nála.

– Hogyan értékelte Gál László edző a teljesítményét?
– Nem dicsért meg, azt hangsúlyozta, a mutatottnál én sokkal többre vagyok képes. Ugyanakkor biztat, hogy csináljam tovább, talán még ennél is nagyobb elánnal készüljek az újabb mérkőzésekre. De ugyancsak támogatásáról biztosított a szövetségi kapitány is.

– Mikor érkezik haza, s mi a további program?

– Vasárnap este érkezik Ferihegyre a gépünk. Azonnal továbbutazom Szegedre. Már nagyon vágyom haza. Kapok egy kis pihenőt, majd újult erővel készülök az Eb-re.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az angol sereget már csak a Barcelona állíthatja meg

Négy éven belül harmadszor botlik egymásba a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében a Liverpool és… Tovább olvasom