Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Oltványi Dávid, a válogatott bokszmester

Sorozatunkban olyan sportolókat, sportvezetőkkel beszélgettünk, akikről régen hallottunk. Oltványi Dávid egykor válogatott ökölvívó volt. A 30 éves, háromszoros magyar bajnok május óta az Algyői Sportkör bokszolóinak lett az edzője.
Egy ország ismerte meg a nevét 2007-ben chicagói ökölvívó világbajnokság alatt. Oltványi Dávid remek győzelmet szerzett, végül a 10. helyen végzett. „Hajrá tanár úr!" – szólt a legtöbb újság a bokszolóhoz, aki tanári diplomával rendelkezik. Oltványi Dávid kicsit háttérbe vonult, olyan állása volt, amellyel az élsportot nem tudta összeegyeztetni. Mivel a játékgépekkel foglalkozó cég megszűnt, így számára ismét előtérbe került szeretett sportága, az ökölvívás.

– Már régóta csábított Kátó Sándor, hogy vegyem át tőle az Algyői Sportkor bokszolóit, tartsam én az edzéseket. Először még várakozó állásponton voltam, mert elgondolkodtam azon, hogy esetleg belevágok a profi bokszba. Végül azonban lemondtam erről a tervről, így májusban igent mondtam a felkérésre, elkezdtem Algyőn az edzői munkát – kezdte a beszélgetést Oltványi Dávid.

Oltványi Dávid Algyőn vállalt munkát. Fotó: Karnok Csaba
Oltványi Dávid Algyőn vállalt munkát.
Fotó: Karnok Csaba

A Szegedi Bokszklub egykori versenyzője háromszor volt országos bajnok, válogatottban szerepelt, így a kisujjában van a sportág minden rezdülése.

– Egyelőre nem vagyunk sokan, de nem is tömegsportszakosztályt szeretnék felépíteni. A tanítványaim tudták az eredményeimet, és akad olyan közöttük, aki miattam jött el az edzésre és kapcsolódott be a munkába. Hosszú távra tervezek, már felvettem a helyi általános iskolával a kapcsolatot, szeretnék egy jól működő klubot felépíteni, fiatalokkal is foglalkozni. A fegyelmet, a pontosságot, ami rám mindig jellemző versenyzőként, azt mindenkitől elvárom. Az edzőtermünk ideális, zsákok, kesztyűk a rendelkezésünkre állnak, ringünk még nincs, de most pályázunk rá, hogy legyen nekünk is – fejezte a mondandóját az algyői bokszolók edzője, Oltványi Dávid.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Goodwill Pharma Tollas SE: aranyak Zágrábból

A Goodwill Pharma Tollas SE versenyzői a közelmúltban Zágrábban szerepeltek. Tovább olvasom