Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

Oltványi: profi lesz a 27 éves ökölvívó?

Oltványi Dávid (27), a Szegedi Boksz Klub ökölvívója nem versenyzett az elmúlt évben. A 2007-ben vb-résztvevő sportoló munkahelyi és iskolai elfoglaltsága miatt hagyta ki az idényt. Oltványi azonban edzésben maradt, és nem elképzelhetetlen, hogy profinak áll.
- Profi lesz?
– Még nem tudom. Kaptam egy ajánlatot, amit még meg kell fontolnom. Azt kértem, hogy a hónap végén adhassak választ erre a kérdésre.

– Nem kis fába vágja majd a fejszét. Ez egészen más világ!
– Éppen ezért kihívás számomra. Nem akarom elkapkodni a döntést. Nem voltam olimpikon, világbajnokságon nem szereztem érmet, így tisztában vagyok azzal, hogy csak egy jól felépített, és egy szervezet „istállóval" sikerülhet a profik között is eredményt elérni.

– Van olyan klub, amelyik szívesen látná?
– Arra kértek, hogy még ne nevezzem meg őket. Tetszik az az ötlet, amit vázoltak. Nem egy tucatbunyós szeretnék lenne, akinek mindegy, hogy milyen eredményt ér el, csak a pénz jöjjön. Ha profi leszek, akkor azt szeretném minél jobban és eredményesebben csinálni.

Döntés előtt. Oltványi Dávid számára talán a profi státusz jelenti a jövőt. Fotó: Schmidt Andrea
Döntés előtt. Oltványi Dávid számára talán a profi státusz jelenti a jövőt.
Fotó: Schmidt Andrea

– Edzésben van?
– Heti háromszor továbbra is lejárok Gál László foglalkozásaira, és a Szegedi Boksz Club versenyzőivel gyakorlok. Ez nem sok, de mellette futok és kondizok is. Új munkahelyem van, és még a tanulás is fontos szerepet tölt be az életemben, kevesebbet tudok gyakorolni, ezért hagytam ki a 2009-es idényt.

– Pedig azt mondják, ha elindul az év végi országos bajnokságon, akkor azt megnyeri.
– Utólag könnyű úgy okosnak lenni, ha nincs ott valaki az eseményen. Éppen azért nem indultam el az ob-n, mert nem edzettem rendesen.

– Ha végül úgy dönt, hogy profinak áll, akkor melyik súlycsoportban versenyezne?
– Ötvenhat kilogramm vagyok, így maradnék ebben a kategóriában. Ha most kérdeznének arról, hogy miként döntök, még nem tudnék válaszolni. Meg kell fontolnom az ajánlatot, éppen ezért kértem január végéig haladékot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hét emberrel is helytállt a Szeviép

Hiába az 58–77-es vereség, emelt fővel jöhetett le a pályáról a Szeviép-Szeged női… Tovább olvasom