Délmagyar logó

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 17°C Még több cikk.

Óriási lépés az Eb-részvétel felé

Öt nap alatt két értékes győzelmet aratott Európa-bajnoki selejtezőn a magyar férfi kézilabda-válogatott. Előbb szerdán Görögországban győzött, tegnap pedig 30–28-ra Veszprémben nyert a világelithez tartozó horvátok ellen.
Mindkét csapat győzelemmel kezdte menetelését: a magyarok Görögországban, a horvátok pedig a finnek ellen diadalmaskodtak szerdán. A bajnoki címvédő oroszlánbarlangjában telt ház fogadta a két csapatot. Ezzel együtt nem ijedt meg a vendéggárda, gyorsan ellépett 3–1-re, majd biztosan tartotta előnyét. Emberfórban felpörögtek a magyarok, és a lendületet megtartva sikerült egyenlíteniük (9–9).

Az irányító Eklemovics sérülése miatt módosult a csapatszerkezet, a félelmetes horvátok éltek az ebből adódó lehetőséggel. A kapitány a 23. percben, 11–14-nél időt kért. Feljavult a védekezés, a szünet előtt Nagy László egalizált, ám a zárszó a horvátoké volt. A folytatásban felváltva estek a gólok, mindkét válogatott keményen és fegyelmezetten védekezett. A 47. percben először vezettek a magyarok (23–22), ekkor az Eklemovicsot váltó Császár volt eredményes. A folytatásban már a horvátok rohantak az eredmény után, de a remekül játszó hazai együttes megtartotta előnyét.

Puljezevics kapus joggal simogatja a fontos gólokat szerző csapattárs, Putics Barna fejét. Fotó: MTI
Puljezevics kapus joggal simogatja a fontos gólokat szerző csapattárs, Putics Barna fejét. Fotó: MTI

A válogatottban a szegediek – Nagy László, Puljezevics Nenad és Herbert Gábor – kiváló teljesítményt nyújtottak. Utóbbit útban hazafelé sikerült elérnünk telefonon:

– A hét elején megfordult a fejemben, hogy akár két vereséget is összeszedhetünk. De elhessegettem ezt a gondolatot, és nagyon bíztam abban, hogy négy ponttal zárjuk az első két kört. Szerencsére így is történt. A horvátok ellen úgy kezdtünk, hogy elsősorban az átlövőkre figyelünk, s inkább a beállót hagyjuk lőni. Szerencsére a kapitány időben átrendezte a védelmet és a taktikát, s ettől kedve már jól működött a csapatjátékunk.

– A siker alapja a jó védekezés volt – értékelt Hajdu János szövetségi kapitány. Negyedóra elteltével sikerült felvenni a horvát támadások ritmusát, és már a lövőszándékra oda tudtunk érni. Támadásban szinte végig jók voltunk. A mostani győzelemmel 75 százalék az esélye annak, hogy kijutunk az Eb-re.

Magyarország–Horvátország 30–28 (15–16)
Veszprém, 5000 néző. Vezette: Lemme, Ulrich (németek).
A magyar gólszerzők: Gál 9, Császár 7/1, Nagy L. 5, Eklemovics 3, Putics 3, Ilyés 1, Iváncsik G. 1, Törő 1.

A csoport másik mérkőzésén: Finnország–Görögország 25–30.
Az állás: 1. Magyarország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Horvátország 2/2 (67–50), 3. Görögország 2/2 (51–52), 4. Szlovákia 0/0, 5. Finnország 0/2 (45–69).

Olvasóink írták

  • 19. csajszee 2008. november 04. 21:33
    „Pick:D:D:D 100x jobb mindenkinél! veszprém csak azért győzött mert nállunk sokan nem játszottak! v is a jobbak sérültek voltak! és így se 10-20 al vertetek le hnem csak 4el!!”
  • 18. _csucsu_ 2008. november 04. 18:53
    „Szegeden nem lesz véletlen EB selejtező???
    Csak kérdem,mert nem tudom!!Meg azt sem,hogy mikor kivel játszunk!!!Valaki leírná,aki tudja???”
  • 17. Bembi 2008. november 04. 11:35
    „ami most a szemetekben Egri viktor,az n?lunk Veszprémben 5 ?vvel ezelott guly?s laci volt...csak azt nem mondta be egyenes ad?sban hogy hajr? Szeged...
    emlékszem,1x szegedi hetesnél azt mondta:"33.perc,hetest dobunk":)

    hajr? magyarok”
  • 16. Honey5 2008. november 04. 10:25
    „Hali mindenkinek!
    Rég volt már ennyire izgalomban gazdag, és kiszámíthatatlan meccsben részünk. Jó volt, hogy a nézők, illetve a szurkolók adrenalin szintjét kellően magas szinten tudták tartani végig. Egyszóval jó kis összecsapás volt!!!!!
    Csak az az Egri Viktor.... ide inkább nem is írok semmit.
    A játékosokról meg csak annyit, hogy le a kalappal előttük, hogy egy ilyen kemény hét után, ezt a teljesítményt tudták hozni. Igaz voltak akik a végére teljesen leeresztettek, de az vesse rájuk az első követ, aki ezt jobban meg tudja csinálni. Szerintem kár azt feszegetni, hogy ki milyen formában volt, és, hogy ki mennyit tett hozzá a játékhoz, mert mindenkinek voltak jó és rossz periódusai a meccs alatt. Itt akár kezdhetném Pukival, akit én is nagyra tartok, de lássuk be, hogy elég sokáig nem tudta felvenni a ritmust (bár szerencsére sikerült). Vagy a Nándi, aki megint csak nem azt a formát hozta, mint a hét elején. Ott volt Iváncsik Tomi, aki szépen játszott ugyan, de gólt nem dobott. Vagy Ilyés Feci, aki ugyan dobott 1 gólt, és sajnos többet elég rendesen mellélőtt, viszont védekezésbe őrá se lehet panasz. Épp úgy mint Herbert Gabira se. Tehát, fölösleges azt ecsetelni, hogy ki hogy játszott, mert szerintem mindenki kihozta magából azt, ami még benne maradt ez a hét után. Csak így tovább fiúk, és nem lesz baj!!!!
    Továbbra is : HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!”
  • 15. Hajrá magyarok! 2008. november 03. 21:45
    „A horvátok nagyon jók voltak és az igazán komoly jó formában lévő játékosok közül csak Lackovic és Balic hiányzott.De nálunk meg Katzirz és Laluska hiányzott akik szerény véleményem szerint kitűnő játékosok.És Eklemovic aki a magyar bajnokság legjobb irányítója hasonló jó mint a Szegednél Andjelkovic az elején kiszállt sérülés miatt Császár "csak" a Viborgban játszik egyenlőre de még fölkerülhet komolyabb,jobb csapatba is mert nagyon tehetséges,fiatal,jó játékos.Szerintem a finnek nem egy komoly csapat szerintem ellenük még Finnországban is sima győzelem lesz.A görögöket itthon lenyomjuk viszonylag simán várhatóan az idegenbeli sima győzelem után,csak a szlovákok azok akik ellen nehezebb lesz de nyerünk e felől nincs kétségem szerintem oda-vissza.A horvátok ellen meg sajnos kikapunk idegenben ez a realitás de hátha nem vannak még csodák kikaptak már nagy csapatok ebben a szezonban kisebbektől:Barcelona,Hamburg,Ciudad Real,Veszprém”
  • 14. belabacsi 2008. november 03. 21:06
    „amugy meg Nagy Laci remekül irányitott,adta a forintos labdákat . :P”
  • 13. belabacsi 2008. november 03. 21:02
    „csucsu igazad van .”
  • 12. _csucsu_ 2008. november 03. 16:52
    „Igen,most nekem is szimpi volt szinte minden játékos,független attól,hogy ki hol játszik..:))
    Puki azért a közepére belelendült,és hetest is védett,mint minden meccsen,minimum egyet!!!Szerintem Puki egy baromi jó kapus!!!!
    egri viki meg semmihez nem ért,ezért csak közvetít és nem műsort vezet!A hideg rázott,mikor mondták,hogy ő közvetít...már vártam,mikor kezdi el szapulni két szegedinket,nem bírta sokáig,hamar kibújt a szög a a zsákból...Legalább ilyenkor,mikor a válogatottról van szó,ne nyírná a játékosainkat..de hát,aki bunkó,az bunkó is marad...”
  • 11. pernyi 2008. november 03. 15:50
    „Az Iváncsik testvérek valóban nekem is nagyon szimpik. Az Ilyés tényleg nem nagyon tudott mit kezdeni a pályán tegnap. Viszont elkemovics és Gál Gyula nagyon jól játszott. Ezek a horvátok nagyon tudnak kézilabdázni. Eszméletlen mennyirre pontosan lövik a labdát. Én a Pukival is elégedett voltam. Szerintem ennél jobban a horvátok lövéseit nem lehetett volna védeni. Szívesen odaállítanám azért egri Viktort a kapuba egy Horvátország elleni meccsen és akkor mutassa meg ő, hogy mit tudna. Gondolom akkor tele lenne a gatyája a bunkójának...”
  • 10. Andyk@ 2008. november 03. 15:26
    „Hajrá MKB Veszprém!!!!!!!!!
    A legjobb Iváncsik Tomi és Gergő”
  • 9. _csucsu_ 2008. november 03. 15:19
    „Igen pernyi,mi is csak lestünk tegnap,hogy miket mond.....bezzeg fecike megint az egekig volt magasztalva....de nem is mutatott semmit......
    Remélem nem sűrűn jár erre,mert nem igazán látjuk Szegeden szívesen.....(mármint az egri..)
    A Sport1 nagyon jó,A Szeged-Veszprém meccsnél is nagyon normálisan beszélt mindkét csapatról!!!
    ja,és Császár amit művelt a pályán,az nagggyyon szép volt!!!!”
  • 8. pernyi 2008. november 03. 15:11
    „Hát igen. Egri Viktort nem nagyon kedveljük itt Szegeden és gondolom az érzés kölcsönös. Amóta tavaly ő közvetítette a MK-át azóta én is útálom. Érezhető volt, hogy az MKB-nak szurkol és szerintem nagyon elfogult volt. Őszinté szólva én jobban szeretem a Sport1-en nézni a meccseket mint az M1-én. Ott elég korrekt általában a riporter. Vagy még a Viasaton is.”
  • 7. _csucsu_ 2008. november 03. 15:09
    „Jaaa,viszont Eklemovics és Iváncsik Gergő még mindig szimpatikus játékos,és nagyon jóóóóók voltak!!!
    Hajrá Magyarok!!!!”
  • 6. _csucsu_ 2008. november 03. 15:08
    „Nem szó szerint,csak amikor az elején rosszul védett,akkor elkezdte sorolni,hogy nem is csoda,hogy nem véd rendesen,
    mert 1-2 játékos nagyon jó barátja,meg volt aki a csapattársa volt régen...szinte ebből azt lehetett kivenni,hogy direkt nem véd....
    Herbert Gabit is leszólta,ugyanis közölte,"mire Herbert felemeli a kezét,már régen gól van..."
    Szerintetek????
    Ez a viktorka egy akkora ...**-@&*>;`´´"§§@&°˘^··~(ide mindenki azt gondol,amit akar...):)))”
  • 5. pernyi 2008. november 03. 14:50
    „csucsu

    Szidta a Pukit??? Mit mondott rá? Én nem hallottam.
    Egyébként gratulálok a fiúknak. Nagyon jól játszottak, kifejezetten Gál, Császár Nagy Laci játéka tetszett. Sajnáltam Eklemovics sérülését. Neki motanában nincs szerencséje.”
  • 4. _csucsu_ 2008. november 03. 14:45
    „De hogy ez az egri viktor hogy útálhajtja a szegedi játékosokat....
    Hallottátok, Pukit hogy "szidta"??
    Csodálom,hogy még közvetíthet sport eseményt....Jaaa,de mondjuk m1...inkább hagyjuk....”
  • 3. Honey5 2008. november 03. 11:09
    „Az tény, hogy nagyon kemény meccs volt, és, hogy egy remek játékot láthattunk, bár volt nem egy, nem két taktikai hiba, de szerencsére méd időben felébredtünk!!!!! Nagy kár volt, hogy a kapusaink elég későn hangolódtak rá a meccsre.
    De ami a lényeg: GYŐZTÜNK!!!!!
    TOVÁBBRA IS HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!”
  • 2. _csucsu_ 2008. november 03. 09:23
    „Na,most lehet "Ria-ria-hungáriázni"!!!!
    HAJRÁÁÁÁ MAGYARORSZÁG!!!Ha már sikerült a Horvátokat megverni,a többi nem lesz ilyen nehéz!!!!
    Hajrááá fiúk,jók vagytok!!!:))”
  • 1. belabacsi 2008. november 03. 06:02
    „jonnek a szlovakok :D remelem Szegeden lesz a meccs.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A HNKC bevette a gyulai várat

A magyar kupa harmadik fordulójában sikerrel vette a gyulai akadályt az ASA-Consolis-HNKC… Tovább olvasom