Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Orosházi László újra edzésben

Három és fél év után újra edzősködik az egykori szegedi labdarúgó-legenda, Orosházi László (58). Tápén új csapatot épít, a kisebbik fia ellen készül, a harmadik félidőre győzelmet ígér, a szegedi futballjövőt pedig nem látja. A régi személyes tisztelet és ismeretség az oka a tegeződő hangnemnek.
– Visszatértél a futballéletbe: a megyei I. osztály címvédője, a Tápé edzője vagy. Hogyan és miért?

– Legutóbb Mórahalmon egy remek társasággal dolgoztam. Azóta, azaz az elmúlt három és fél évben is folyamatosan képben voltam, hiszen rengeteg ifjúsági és felnőttmérkőzést néztem meg. Hogy miért tértem vissza? Mert ami hibát Mórahalmon elkövettem, azt az elmúlt három és fél évben megpróbáltam kijavítani, átértelmezni. Ezt a tapasztalatot szeretném most Tápén kamatoztatni. Örök elvem, hogy az élet minden pillanata tanulság.

– Mire lehet jó ez a Tápé?

– A kezdőcsapatból nyolcan távoztak, ezért egy teljesen új társasággal dolgozom, amelynek átlagéletkora 23-24 év. A középmezőnyben szeretnénk végezni, egyben megalapozni a jövő fiatal Tápéját. A csapathoz Kozma Zoli barátom hívott, akivel hat évet töltöttem el a Szeolban, de meg kell említenem Molnár Jánost nevét is. Kicsit gondolkodtam, majd ezt a fél évet elvállaltam úgy, hogy tudtam a nyolc távozóról. Éppen emiatt döntöttem el, hogy nekivágok, így érdekes ugyanis a feladat.

– Március 22-én az FK 1899 Szeged–Tápé meccs is érdekes lesz, hiszen a kisebbik fiad, Dani az FK-hoz igazolt.

– A mai világban is fontos nekem az erkölcs, ezért amikor Tápéra kerültem, és szóba került a fiam, azt mondtam: persze hogy szeretném, ha velem együtt érkezne, mert megkapná a lehetőséget, de ő előbb ígérkezett el az FK-hoz, mint én Tápéra. Nem is volt kérdés, hogy ez így lesz, hiszen az adott szó szent.

Elgondolkodott. Orosházi László elvállalta a tápéi feladatot, miközben nem látja a szegedi futball jövőjét. Fotó: Karnok Csaba
Elgondolkodott. Orosházi László elvállalta a tápéi feladatot, miközben nem látja a szegedi futball jövőjét. Fotó: Karnok Csaba

– Milyen érzés lesz ellene is felkészíteni a csapatodat?

– Remek. Már megy a zrika, hogy gólt lő nekünk, én meg erre azt válaszoltam: meg kell próbálni, aztán meglátjuk, hazajöhet-e.

– Bevezeted a harmadik félidőt, a meccs utáni összetartást Tápén?

– Megpróbálom visszahozni ezt a szokást. Az biztos, hogy annak idején és az öregfiúkban a harmadik félidőt mindig megnyertük.

– A téli kispályás időszaknak lassan vége, de még van két korosztályos esemény: a +40-es és a +50-es torna. Készülsz rá?

– Már megvan, hogy mely csapatokban játszom, és ahogy az eddigi életem és pályafutásom során mindig, most is nyerni szeretnék. Az is jó, hogy futballozunk, de engem csak a győzelem érdekel.

– Honnan jött ez a mentalitás?

– Gyerekként úgy nőttem fel a réten és a mezőn, ahol elkezdtem a futballt, hogy képesek voltunk összeverekedni azért, ha kikaptunk. És persze nem az ellenféllel, hanem saját csapaton belül. A húszas éveimben olyan játékostársaim voltak, akik fenéken billentettek bármikor a bajnoki meccs után, ha például nem nyertünk, vagy nem úgy játszottam, nem úgy álltam a dolgokhoz, ahogy elvárható volt.

– A Szeol AK öregfiúk csapatkapitánya vagy, ott is elkezdődött az alapozás?

– Nekünk már nem kell alapoznunk, alapoztunk eleget a pályafutásunk során. A labdarúgás tisztelete, alázata, fegyelme megmaradt ebben a korosztályban is, ahol remek a társaság, és örömmel megyünk, bármilyen meghívás is érkezik. A menedzserünk Szalai Dzsínó István, és ha eligazítást tart az öltözőben, még mindig elfogadjuk és megtiszteljük, amikor kihirdeti a kezdőt, majd alázattal szolgájuk az öregfiúkcsapatot.

– Hogyan látod a szegedi futballjövőt?

– A válaszom rövid és velős: nem látom.

– Miért?

– Egyszer majd elmondom. Legyen ez egy másik időpont és beszélgetés témája.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosársuli-győzelem, Szeged KE-vereség

Az EnterHód Vásárhelyi Kosársuli NB I B csoportos férfi kosárlabdacsapata folytatta 2014-es remeklését. Tovább olvasom