Délmagyar logó

2018. 10. 18. csütörtök - Lukács 11°C | 23°C Még több cikk.

Paksról érkezik kölcsönbe a vajdasági támadó: középpontban Fejős Áron, a Szeged 2011-GA játékosa

A 20 éves Fejős Áron révén vajdasági, magyarkanizsai támadót igazolt a labdarúgó NB II- ben szereplő Szeged 2011- Grosics Akadémia. A Pakstól fél évre kölcsönbe érkező fiatal játékos belekóstolhatott az első osztály légkörébe is, miközben új csapatával a vasárnap 14 órakor a Vác ellen folytatódó NB II-re koncentrál.

– Sikerült már a beilleszkedés?
– Jó közösségbe kerültem, és a csapatnak nem ott lenne a helye a tabellán, ahol most áll. Megtaláltam az összhangot mindenkivel, azaz sikeresen beilleszkedtem. A törökországi edzőtáborban jó ellenfelekkel játszottunk, ellenük sok helyzetet alakítottunk ki, és ugyan a többsége kimaradt, de ez a hét a frissességről szólt, és remélem, a bajnokin már bemennek.

– Pakson szerepelt az NB I-ben, nem visszalépés az NB II?
– Boldog vagyok, hogy idáig eljutottam. Örültem, amikor a Paks megkeresett, sérülésből odakerülve is támogattak. Szerettem ott lenni, de egyelőre nem férek az NB I-es 18-as kerethez, az NB III-as bajnokságnál viszont többre vágytam, ezért fogadtam el a Szeged 2011-GA hívását. Két éve már szóba kerültem a szegedi klubnál, amelyhez fél évre kölcsönbe jöttem. Még két és fél év hátravan a paksi szerződésemből, így azt érzem, nem engedték el a kezemet. Meglátjuk, mit hoz a tavasz.

– A szerbek hozzáállása példaértékű, az ő mentalitásuk miért nincs meg a magyarokban?
– Van, akiből hiányzik, van, akiből nem. Szerintem bennem megvan, így belemegyek bármilyen párharcba, és igyekszem ezekből pozitívan kikerülni. Hogy miért nincsenek magyarok a nagyobb szerb csapatokban? Erre nem tudok konkrét választ adni. Az előző szezonban a most Mezőkövesden szereplő Farkas Dániel volt az egyetlen magyar az egész szerb ligában. A szerbeknél nincs elveszett labda, mentalitásban is erősebbek, hiszen ők hisznek abban, hogy a meccs lefújásáig bármilyen eredménynél bármi megtörténhet. Talán ezek a legnagyobb különbségek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túljárni Urh Kastelic eszén - Holnap 17.30-kor a BL-ben: MOL-PICK Szeged-HC PPd Zagreb

Túljárni Urh Kastelic eszén - Holnap 17.30-kor a BL-ben: MOL-PICK Szeged-HC PPd Zagreb
A MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapata holnap 17.30-kor a VELUX EHF Bajnokok Ligájában a Zágráb… Tovább olvasom