Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Pályát és jövőt épít(ett) Algyő

Algyő - Új, többfunkciós ovifocipályát avattak pénteken Algyőn a Szivárvány óvodában – az országban négy év alatt a száztizediket. Az avatáson az intézmény gyermekei rögtön ki is próbálták a kis dühöngőt.
Átvágták a nemzetiszínű szalagot, és kinyílt a kétszárnyú kapu. Az algyői sport jövőjének kapuja. Bárki átmehet rajta, aki felvételt nyer a Szivárvány óvodába, az viszont majd a tehetségén és a szorgalmán, később pedig a szerencséjén is múlhat, hogy az ezen az új, pénteken átadott és felavatott ovifocipályán megkapott alapokat hogyan kamatoztatja.

Az esemény helyszínét az sem téveszthette el, aki még sosem járt a Kastélykert utca 17. számban. A bejáraton ugyanis futball-labda mintás lufikat lebegtetett a szél. A takaros, rendezett létesítménybe érve pedig azonnal feltűnt a „dühöngő": két kiskapu, palánk, zöld háló, amely sehol sem engedi kipattanni a labdákat. A lufik itt is lebegtek, néha a nagy melegben kipukkadtak, a zöld ruhás kisfiúk és a rózsaszín felsős kislányok viszont tűrték a hőséget, igaz, a gondos előkészületeknek köszönhetően mindegyikük buksiját kis fejfedő takarta el.

Pályát és jövőt épít(ett) Algyő. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Ülve várakoztak, hiszen az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány négy év alatti 110. pályáját hivatalosan is át kellett adni. Annak ellenére is türelmesen vártak a gyerekek, hogy beszédet mondott dr. Kiss-Rigó László megyés püspök, Molnár Áron algyői polgármester, illetve az Aranycsapat nemrég elhunyt legendája, Buzánszky Jenő által létrehozott alapítvány elnöki asszisztense, Takács Tímea is. A kis pajtások közül néhányan néptáncot adtak elő, A labda című Áfra Piroska-vers is elhangzott, ezután jött a szalagátvágás, majd a birtokbavétel.

– Végre! – mondta szinte egyszerre több gyerek is. Ne gondoljuk azonban, hogy csak a futballnak készült el ez a pálya: a kosárlabda, a szivacskézilabda és a tollaslabda alapjainak megtanulására is alkalmas a 6×12 méteres, műfüves, palánkkal övezett talaj.

És akkor a kipróbálás: a sorváltókban bujkáltak, ugrottak, labdát tereltek az ovisok, a végén pedig a helyi utánpótlásban dolgozó, egykori NB I-es labdarúgó, Makra Zsolt két tanítványa, a Szivárvány óvodában nevelkedő Szénási Kristóf és Forgó Dániel mutatta be a kapura lövést – bóják között és anélkül.

Pályát és jövőt épít(ett) Algyő. Fotó: Frank Yvette (galéria)

– Jó kis pálya, gyakorolható rajta minden, amit mi tanultunk – mondta Kristóf, akiről kiderült, Manchester United-, míg társa Barcelona-rajongó.

– 185 gyermek jár hozzánk, ennek zöme algyői, de akad szegedi és hódmezővásárhelyi is. Ötéves kortól tarthatunk majd foglalkozásokat az idejáróknak. A pályán kívül eszközöket, programot is kaptunk, így a gyerekek fejlesztése, egészséges életre nevelése immár ideális – mondta Ozsváth Lászlóné óvodavezető, aki elárulta, az önkormányzat két és fél millió forinttal segített a létrehozásban.

Aki fát ültet, az jövőt épít. Algyőn az ovifocipálya építése révén azonosultak a fenti szólással, mert hiszik: a jövő már elkezdődött.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt megyei pólós az Universiadén

Megkezdődött a kvangdzsui Universiade vízilabdatorna, a címvédő Magyarország remekül mutatkozott be. Tovább olvasom