Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Patinás ob a Maty-éren

Az egyik legpatinásabb országos bajnokságnak ad otthont a hét végén a szegedi Maty-ér. Az olimpiai centrumban a 109. evezős ob rajtol ma reggel, majd egészen vasárnap késő délutánig tart.
Huszonnégy klub legjobbjai küzdenek ma, szombaton és vasárnap az elsőségekért a 109. evezős országos bajnokságon. A Maty-éri olimpiai centrumban a Démász-Szegedi VE és a Csongrádi Vízügy SE sportolói is rajthoz állnak – előbbi igen népes létszámmal, nyolcvanhat versenyzővel.

– Régen nem indult ennyi sportoló az egyesületből, és ez mindenképpen pozitívum. Úgy érzem, győzelmi esélye azoknak van, akiknek eddig is, azaz a serdülő és ifjúsági korosztályos viadalokon már bizonyítottaknak. A felnőtteknél a nyolcas bajnoki címet szeretnénk megvédeni, de komoly kihívóink vannak. Közel kilencven számban avatnak bajnokot, és ebből a klub majdnem ötvenben ott lesz, legalábbis az előfutamokban biztos – nyilatkozta Dani Zsolt, a szegedi klub vezetőedzője.

Indul a kétszeres világbajnok Haller Ákos is, aki a kormányos kettesben Tari Jánossal, valamint Baka Sándorral ül egy hajóba. Az események ma 8.20-kor kezdődnek, a döntőket 13 órától rendezik. Szombaton 9.15 és 13.30, vasárnap pedig 8.30 és 12.50 lesz a start, illetve a finálé ideje.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pick: vereség, majd sima siker

Az Ademar Leon ellen vereséggel (33–30) kezdte meg szereplését a Pick Szeged férfi… Tovább olvasom