Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Pécs-Szedeák: lépéselőnybe kerülne a Fodor-csapat

Pécsi vendégszerepléssel folytatja bajnoki szereplését a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata: Rubinék ma 18 órától a mecsekaljaiak ellen lépnek pályára.
Egyszer már sikerült: a bajnokság harmadik fordulójában a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák hazai pályán legyőzte a Pécset, nem is akárhogyan, hiszen Fodor Péter csapata csaknem kétezer néző előtt húsz ponttal, 85–65-re győzött.

Azóta azért sok minden történt, a távozó Ivica Mavrenszki edzőt a neves szakember, Szrecsko Szekulovics váltotta, és vele megindult felfelé a mecsekaljai klub: utolsó hat meccséből négyet megnyert, és a legutóbb, Pakson is végig szorongatta az Atomerőmű csapatát. A meccs pikantériája, hogy a pécsiek éppen a Szedeák előtt állnak a tabella nyolcadik helyén, illetve, hogy keretükben ott van a szegedi múlttal rendelkező Gémes Levente és Deák Attila.

– Fontos lenne a győzelem, hiszen közvetlen riválisról van szó – mondta Fodor Péter, a Szedeák vezetőedzője.

Drahos felépült. Pécsett segíthet a Szedeáknak. Fotó: Karnok Csaba
Drahos Gábor (fehérben) felépült. Pécsett segíthet a Szedeáknak.
Fotó: Karnok Csaba

– Nem vagyunk könnyű helyzetben, Kiss Zsoltbiztosan hiányozni fog térdsérülése miatt, Molnár Miklósnak a dobókezén fáj a hüvelykujja, emiatt több edzést is mulasztott, míg néhány játékosom az iskolai elfoglaltságok miatt volt kénytelen távol maradni néhány tréningről. Ami viszont jó hír, hogy Drahos Gábor jobban van. Döntő lehet, hogy a pécsiek bevetik-e új légiósukat, DeAndre Mayst, aki megkavarhatja várakozásainkat. A hétvégén a Kaposvár ellen kötelező nyernünk hazai környezetben, és ma is megpróbálunk sikert aratni – ha ez nem jönne össze, akkor arra is figyelnünk kell, hogy milyen különbséggel maradunk alul. Mivel egyenlő mérleg esetén az alapszakasz végén az egymás elleni eredmény rangsorol, így egy húsz pontnál kisebb vereséggel is lépéselőnybe kerülhetünk – tette hozzá. 

Olvasóink írták

  • 1. SopianaeSport 2011. január 12. 15:03
    „Üdv a Szegedi Sportbarátoknak!

    A pécsi SopianaeSport sportportál internetes rádióműsora 17:55-től ÉLŐ adásban közvetíti a mérkőzést!
    Hallgatni itt lehet az adást: www.sopianaesport.hu
    Szeretettel várjuk a virtuális rádiókészülékek elé valamennyi kosárlabda kedvelőt!

    Győzzön a jobb!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Takács Orsolya: London, az álmok városa

Takács Orsolya 2009 nyarán érkezett Szentesre a Hungerit-MetalCom OB I-es női pólócsapatához. Tovább olvasom