Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Péntekig kell fizetniük a szerbeknek Douchev-Janics Natasáért

Amennyiben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség nem kapja meg az összeget, a sportoló két évig nem versenyezhet.

Amennyiben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) péntekig nem kapja meg a szerbektől a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasáért kért 150 ezer eurós (42 millió forint) "felkészülési hozzájárulást", a sportoló két évig nem versenyezhet.

"Nagyon sajnálnám, némi erkölcsi dilemmát is okoz, de Janics Natasának ki kell hagynia két évet, ha péntekig nem fizet a szerb szövetség. Eddig sem pénz, sem megkeresés nem érkezett tőlük" - nyilatkozta kedden Baráth Etele, az MKKSZ elnöke a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. A sportvezető hozzátette: információi szerint a nemzetközi szövetség nem járul hozzá az országváltáshoz, ha a két szövetség nem képes megegyezni egymás közt november végéig.

"Kiskapu nincs, az állampolgárság megszerzésével sem, az egyetlen megoldás, ha utalnak a szerbek" - fogalmazott Baráth Etele.

A 30 éves Douchev-Janics Natasa szeptember 27-én jelezte az MKKSZ-nek, hogy Szerbiában akarja folytatni a pályafutását, mert férje, Andrian Douchev állást kapott a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot.

A Digi Sporton elhangzott beszélgetésben szóba került az MTK-tól távozó sikeredző, Fábiánné Rozsnyói Katalin esete is. Ezzel kapcsolatban Baráth Etele elmondta, hogy a szakember és tanítványai, a londoni olimpián ezüstérmes férfi kajaknégyes tagjai másik egyesületet találtak.

"Úgy tudom, megegyeznek a Vasassal, amelynek elnöke mindent megtesz a leigazolásukért. A szövetség kérése viszont az, hogy akkor egy komplex szakosztály jöjjön létre náluk, utánpótlással együtt" - jelentette ki az MKKSZ elnöke.

Olvasóink írták

  • 6. queenmargareth1 2012. november 27. 19:55
    „pénz beszél Natasa...néha vissza is szeretnének kapni, te ennek több tízszeresét megkerested és még bunkón is nyilatkoztál egyszer-kétszer.Meg az a műbőgés!”
  • 5. TUTI 2012. november 27. 19:12
    „kreativval értek egyet, ha végre ideir! :)”
  • 4. csonakos 2012. november 27. 16:32
    „Honosítják a férjét szerbiában oszt ennyi! Már mehetnek is a ... Vajon miért van az, hogy ennyi balhé van mostanság eredményeket hozó sportágunkban? Erre gondolt már valaki?”
  • 3. Stn 2012. november 27. 16:04
    „...persze.... rugdossuk még egy kicsit... nem kapott még eleget az elmúlt fél évben... még köpjünk is utána, hátha nekünk attól jobb lesz...”
  • 2. uborka 2012. november 27. 14:51
    „Már megint a pénz??????? Piszkos világot élünk a vezetőink vitték bele ezt az országot a maffia szintre, kinek hiányzik Karácsonyra a zsebéből ez az összeg??? Micsoda egy társadalom ez?? Baráth, egy Isten félő ember??? Nem úgy néz ki a dolog?? Minek a kereszt, ha nem fél tőle??? Undorító az egész , persze majd Barát evez, na nem a versenyeken, ha nem az el tett milliókban.”
  • 1. theseus 2012. november 27. 14:10
    „"Nagyon sajnálnám, némi erkölcsi dilemmát is okoz."
    Okozhat is, én szégyellem magam Baráth helyett.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Top 10: világklasszis tekések októberi remeklése

Ilyen is ritkán fordul elő: rovatunk top 10-es összeállításában az első két helyen ugyanazon sportág, méghozzá a teke képviselői kapnak helyet. Tovább olvasom