Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Petőfi, Bástya, SZAK

Két új, 40-szer 20 méteres műfüves pályát avattak tegnap az újszegedi Kisstadionban, amelyek – a már meglévő harmadikkal együtt – egykori legendás szegedi klubcsapatok nevét viselik ezentúl.
Eddig is öröm volt az újszegedi Kisstadion területére érkezni, hiszen a létesítmény a sportok sokaságának otthona, ezzel pedig az egészséges életmód hirdetője. Tegnaptól a labdarúgás hívei azt is átérezhetik, milyen nyugat-európai színvonalon futballozni kispályán. Az önkormányzat nettó harmincegymillió forintos beruházásából ugyanis vadonatúj műfüves borítású pálya található az eddigi két aszfaltos, 40-szer 20 méteres pálya helyén, valamint megújult a világítás is.

Az utánpótlás kipróbálta az új „gyepet
Az utánpótlás kipróbálta az új „gyepet".
Fotó: Veréb Simon

Új borításhoz új név jár, így aztán számok helyett a létesítmény helyén egykor szerepelt legendás szegedi csapatokról nevezték el a három – egy régi és két új – műfüvest. Mindezt egy kereszttábla is világosan a Kisstadionba érkező tudtára adja: balra található a Szegedi Petőfi, szemben a Bástya, jobbra hátul, a faházon túl pedig a SZAK nevű pálya. Horváth Antal ötlete volt a névadás, Balog Zoltáné és az FK 1899 Szeged csapatáé pedig a végső elnevezés.

Már három műfüves pálya található a Kisstadionban. Fotó: Veréb Simon
Már három műfüves pálya található a Kisstadionban.
Fotó: Veréb Simon

Miközben a város vezetői (Botka László polgármester, Ujhelyi István államtitkár, Szentgyörgyi Pál alpolgármester), az egykori kiváló futballisták (Orosházi László, Kutasi László), szakemberek (Bakai Csaba CSLSZ-elnök, Sahin-Tóth Dezső, Nemes István, Halkó Pál) társaságában szalagátvágással, addig a Tisza Volán és a Rendőr TE hétévesei örömjátékkal avatták fel a Bástya-pályát. Így fordulhatott elő, hogy ha csak néhány percre is, de a szegedi labdarúgás múltja, jelene és jövője egyszerre tárult elénk a Kisstadionban.

Gulyás csárda-arany

Tegnap este négy csapat avatta fel a a két remek pályát (Bástya, SZAK). A végső győzelmet a Gulyás csárda szerezte meg – jobb gólkülönbséggel – a Fit World Szeged, a Délmagyarország és a CSLSZ előtt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

HNKC: elég a döntetlen

Az ASA-Consolis-HNKC NB I-es női kézilabdacsapata ma 18 órakor Debrecenben lép pályára. A 8 közé… Tovább olvasom