Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 5°C | 12°C Még több cikk.

Pezsgő futballélet Algyőn

Algyő - Első az Algyő labdarúgócsapata a megyei I. osztályban. Első az Algyő II. labdarúgócsapata a megyei III. osztály Termál csoportjában. Ha valaki figyelmesen böngészi tabelláinkat, rögtön észreveszi, hogy a település futballélete újra igen mozgalmas – és egyelőre sikeres is.
Algyőn nagyon szeretik a labdarúgást. Ezt bebizonyították a szurkolók és a támogatók is, amikor az együttes megnyerte a megyei I. osztályt, majd az NB III-ban szerepelt Takács Zoltán, később Lóczi István, majd Tóth Ákos vezetésével. Ám eljött 2009, amikor a csapat visszalépett az NB III-tól.

Gól nélküli iksz a megyeegy rangadóján. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

– Akkor Algyőn csak egy megyei II. osztályú csapata maradt, és az utánpótlás működése is megszűnt, a szülők a gyerekeket ugyanis elvitték más egyesületekbe. A klub szakosztályvezetőjének 2010 januárjában választottak meg, és az volt a feladatom, hogy az algyői labdarúgást újra elhelyezzem a megyei futball térképén, illetve építsem fel az utánpótlást. Jártuk a játszótereket, az iskolákat, és így toboroztuk a gyerekeket. Mára elértük, hogy a helyi 12 éveseket már versenyeztetjük, és ugyan a 16 évesek csapatát a Deszk adja, ám az ifink szinte csak algyői gyerekekből áll. A felnőttkeretben több helyi kötődésű játékos szerepel, akikkel feljutottunk a megyeegybe, majd meghatározó csapat lettünk, most pedig elsők vagyunk, bár az élmezőny nagyon szoros. Jó úton járunk, egyre több gyerek jön hozzánk futballozni, és a szülők is láthatják, olyanok a körülmények, amilyenek a megyében kevés helyen vannak. Egyelőre feljutási terveket nem dédelgetünk, az utánpótlást szeretnénk olyan szintre felhozni, amelyre később lehet támaszkodni. Cél, hogy egy olyan műhely alakuljon ki, amelybe a gyerekek szívesen jönnek, amelyre később lehet támaszkodni, és amely a szülőknek is megnyugtató választás. Nyártól a Fehér Ignác Általános Iskolában a sportiskolai képzés beindul, azaz ebben is bízhatunk – mondta az Algyő megyeegyes csapatának edzője, az egykori kiváló első osztályú labdarúgó, Takács Zoltán, aki kiemelte Juhász Sándor elnök és az önkormányzat mint fő támogató rendkívül fontos szerepét.

A célok eléréséhez az újabb lépés a héten megtörtént: átadták az új műfüves pályát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csányi Sándor: Évente 100 új pálya épül

Lapunknak adott exkluzív interjújában Csányi Sándor beszélt az MLSZ pályaépítési terveiről, a magyar válogatott vb-esélyeiről, a Pick Szeged MKB Veszprém elleni győzelméről is. Tovább olvasom