Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Pick-egyezség a Tatabányával

Bár szünetel a bajnokság a férfi kézilabda NB I-ben, azért a sportág szerelmesei nem maradnak esemény nélkül. A svájci Eb-re készülő magyar válogatott a hét végén a horvát–szlovén-kupán vesz részt. A Pick Szegednek pedig az edzéseket előkészületi mérkőzések szakítják meg.
Ilyés Ferenc megfogadta, addig nem borotválkozik, míg teljesen rendbe nem jön
Dobozi Iván, a Pick Szeged technikai vezetője közölte lapunkkal hogy sikerült megegyezni a Tatabányával abban, hogy a Magyar Kupa nyolcaddöntőjét február 15-én, szerdán 17 órától játsszák az újszegedi sportcsarnokban. A csütörtökön edzőmeccsen vendégeskedett Békéssel pedig abban maradtak, hogy február elsején a visszavágót tartják. Addig is lesz erőfelmérés a kissé foghíjas Picknek, hiszen a jövő szerdán 11 órakor a PLER-Airport lesz Budapesten, a Népfürdő utcai csarnokban a házigazda.

A Pick Szeged vezérkara erre a hétvégére belgrádi programot iktatott be, hiszen Szerbia és Montenegró válogatottja Dániával mérkőzik. Mint ismert, a házigazdák válogatottjában három pickes kézilabdás, Daniel Andjelkovics, Ratko Djurkovics és Milorad Krivokapics is helyet kapott.
– Megnézzük, hogyan használták ki a játékosaink az eltelt három hetet. Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy vajon milyen formában játszanak – mondta az elutazás előtt Lele Ambrus ügyvezető elnök, akit elkísért Kovács Péter edző és a tolmács szerepét is betöltő Dobozi Iván.

A Pick Szeged három játékosa – Ilyés Ferenc, Lendvay Péter és Szente Gábor – a magyar válogatott tagjaként a háromnapos horvát–szlovén-kupán vesz részt. A horvátországi Porecben és Pulán, valamint a szlovén Koperben játszik Skaliczki László szövetségi kapitány együttese a két házigazda, Horvátország és Szlovénia, valamint Németország nemzeti gárdájával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gőzerővel készül a Szeged Beton a Vasas elleni rangadóra

A Szeged Beton OB I-es férfi vízilabdacsapata gőzerővel készül a jövő heti bajnoki meccsekre.… Tovább olvasom