Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Pick és Szeviép: közös meccs a győzelemért

Meccsdömping lesz a hét végén.
Pick Szeged

– A komoly keresztszalagműtét után Szegeden nem igazán tudta azt játszani, mint amit Győrben láttunk. Rendbejött a sérülése ? – tettük fel a kérdést Szabó Péternek, a PLER-játékosának.
– Akár mondhatnám azt is: már el is felejtettem. Semmi hátrányát nem érzem a szalagpótlásnak.

– Amikor az elmúlt nyáron távozott a Picktől, még egyéves szerződés a Tisza partjára kötötte. Mi volt az indok?

– Elégedjen meg annyival, közös megegyezéssel felbontottuk a kontraktust. Egyébként nincs bennem tüske. Csak nagyon csalódott vagyok, hogy nem tudtam igazán maradandót alkotni a Szegedben. Így aztán nem úgy alakult az ottani játékom, mint ahogyan azt elképzeltem. Azonban jó barátaim maradtak a volt csapattársak. Ha ott járok, mindig felkeresem őket.

Bakos: Dunaferr, Ghionea: Pick

Bakos Dávidnak júniusban lejár a Pick Szegedben a szerződése. A két évvel ezelőtt a PLER-től érkező kézilabdás a jövőjét a Dunaferrnél képzeli el az elkövetkező két bajnokságban, így nyártól elhagyja a Picket. Közben a vezetők megegyeztek a román Dinamo Bukarest jobbszélsőjével, az 50-szeres válogatott Valentin Ghioneaval (23 éves). Az idei szezonban 19 meccsen 171 (!) gólt szerző játékosra kivetette a hálóját az MKB Veszprém is, és több spanyol együttes, köztük a Leon is. Sokan úgy tartják, hogy a Tisza-partiak az utóbbi évek legnagyobb igazolását hajtották végre.

– Ismert, hogy a barátnője a HNKC-ban játszó Jókai Nóra. Ezért sem szakadt el teljesen ettől a régiótól...

– Így van. Hűséges típus vagyok. Jól megértjük egymást. Egyébként Nórának még egyéves szerződése van a Vásárhelynél. Ezért nem is szakadunk el arról a környékről.

– A PLER-hez mennyire kötődik?

– Egy plusz egy éves szerződést kötöttünk a mostani bajnokság előtt. Nagyon jól érzem magam itt. Tehát még egy esztendeig egészen biztosan ott játszom. De aztán, hogy mi lesz, azt ne kérdezze.

– Gondolom, most arra készülnek, hogy meglepjék szombaton a Szegedet, s bebizonyítsák: akár még előrébb is végezhetnek a tabellán. Vagy nem jól gondolom?

– Tudjuk mi, hogy mire vagyunk képesek. Egyet azonban ígérhetek, jó mérkőzést játszunk, s nem úgy lépünk pályára, hogy úgyis kikapunk. Igaz, sérültjeink vannak, mint Kotormán és Lendvay, de fiatal a csapat és sikeréhes.

Szeviép-Szeged

Idegenben izgalmas meccset játszott a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata a Szekszárd ellen. A zágrábi nemzetközi mérkőzés fáradalmaival léptek pályára a Tisza-partiak, így csak hosszabbításban, nem mindennapi csatában tudtak nyerni, 60–52-re. A hazai pályán eddig veretlen szegediek győzelme azonban most egy percig sem kérdéses.

– Az biztos – kezdte a találkozó előtti esélylatolgatást Donkó Orsolya másodedző –, hogy Szlimák Hajnalka nem játszik, hiszen megsérült a BEAC ellen a térde. A többiek viszont egészségesek. Egész héten a Szekszárd elleni taktikát gyakoroltuk. A Tolna megyeiek zónavédekezése otthon bizony hatékonynak bizonyult, ezért alakult ki a szoros eredmény. Kemény, agresszív védekezéssel, és gyors támadásvezetéssel kell játszanunk, és akkor sima, nagy különbségű győzelmet arathatunk. A szurkolóinknak jó hír lehet, hogy a mostani bajnokinkat ingyen tekinthetik meg, így bízunk benne, hogy több Pick-drukker is kint marad a 19.15-kor kezdődő összecsapáson.

Ferroép-Szeged

Ritkán tesz olyat a Ferroép-Szeged az idegenbeli nemzetközi tekemeccsei előtt, mint amit most. Azaz csak a mérkőzés napján, szombaton utazik a csapat a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágójára. A távolság nem horribilis, hiszen Szeged és az ausztriai Ritzing – a kisváros Sopron közelében, a határ túloldalán található – mindössze 419 km-re van egymástól, ráadásul a mérkőzés sem tartogat torokszorító izgalmakat.

– Az első meccsen az újszegedi teke- és bowlingcentrumban 8:0-ra győztünk, így nem vállalok nagy kockázatot, ha azt mondom: már szinte a sorozat elődöntőjében vagyunk. Hogy miért csak a mérkőzés napján utazunk? A hazai bajnokságban sem megyünk Ózdra, vagy Csornára két napra, úgy gondolom, ez nem befolyásolhatja a találkozón a produkciónkat. Természetesen megint győzelmet várok, a különbség teljesen mindegy. A keretünkből a négy válogatott, Kovács Gábor, Kakuk Levente, Karsai László és Kiss Norbert túl van egy sikeres felkészülési meccsen a németek ellen, és a március 25-én Szlovéniában tartandó újabb mérkőzésen csatlakozik hozzájuk majd Zapletán Zsombor is. És még egy jó hír: Fekete László elutazik velünk Ritzingbe, azonban ott még nem lép pályára. Nem úgy március 15-én: a Pápa ellen már újra láthatja a szegedi közönség a sérüléséből felépült kiválóságot – mondta Karsai Ferenc, a Ferroép-Szeged elnöke.

HNKC

Szombaton 18 órakor fontos mérkőzés vár a HNKC SE NB I-es női kézilabdacsapatára: a Vasas látogat a Hódtói Sportcsarnokba. A két keret közel azonos, és a kispadon is nagy tudású, nagyszerű eredményekkel rendelkező edzők foglalnak helyet, Kiss Szilárd és Mocsai Lajos. Nagy taktikai csata várható. A pályán is lesznek érdekes párharcok, például a két beálló, az egykori vásárhelyi (2005/ 2006-ban még a Blue Front kedvence volt), Gaál Adrienn és a HNKC jelenlegi középső embere, Mayer Szabina között.

– Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy már Németh András szövetségi kapitány is számol velem a felnőtt válogatottnál – mondta a 19 éves játékos az első kérdésre válaszolva –, de nekem még a korosztályomban, a junioroknál kell bizonyítanom. Jó csapatunk van, megnyerhetjük a miskolci Európa-bajnoki selejtezőt és kijuthatunk a törökországi kontinenstornára. Hogy mi lesz szombaton a Vasas ellen? Nyerni szeretnénk! És mint az eddigi meccseinken, sok múlik majd a védekezésen. Vásárhelyi elődömmel érdekes párharcot vívunk majd.

– Szerintem mi már ottvagyunk a legjobb nyolc között – közölte Gaál „Benny" –, de a hátralévő fordulók nagyon fontosak, a minél előkelőbb pozícióért küzdenek az együttesek. Ezért hajtunk mi is, és mindenképpen győzni szeretnénk Vásárhelyen. Nem lesz könnyű, mert a HNKC – az elért eredményekből ítélve – jó formában van, és a vásárhelyi oroszlánbarlangban, a Hódtói Sportcsarnokban egy csapat sem mehet biztosra. Szabinát természetesen ismerem – legutóbb mindketten meghívást kaptunk a B válogatottba –, a keretben összehaverkodtunk, jópofa, szimpatikus lány. De a pályán nincs barátság, nem fogom engedni, hogy gólokat szerezzen.

Jó előjel: a HNKC Csabán 29–25-re nyert edzőmérkőzésen.


Otthon játszik a Makó

A Németh Toll Makó élvonalbeli női kézilabdacsapata szombaton (kezdés: 18 óra) alsóházi rangadót játszik a Kőbánya-Spartacusszal.
– Hazai környezetben csakis a győzelmet tudom elképzelni – mondta György Ferenc elnök-edző –, és nagyon bízom a közönségünkben, amely eddig is kitartott az együttes mellett. Azt ígérhetem, hogy a lányok mindent megtesznek a sikerért, és az is mellettünk szól, hogy sem sérült, sem beteg nincs a keretben. Vereség esetén helyet cserélnénk a Kőbányával, és mi lennénk az utolsók, mi várnánk a legkedvezőtlenebb pozícióból a bennmaradásért vívandó rájátszást. De a fiaskót mindannyian – én és a játékosok egyaránt – elképzelhetetlennek tartjuk.


S. J., S. R., I. P., M. J.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baksa nem utazik

Kemény Dénes szövetségi kapitány tizenkilenc fős bő keretéből megnevezte azt a tizenhárom játékost,… Tovább olvasom