Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Pick Szeged: BL-izgalomban a drukkerek

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata vasárnap 15 órakor a dán Koppenhágát fogadja a Bajnokok Ligájában. A Tisza- parti drukkerek nagy várakozással tekintenek a meccs elé, még szlogent is gyártottak: „Minden szegedi álma, hogy pont nélkül térjen haza a Koppenhága!"
Gudme, Aalborg, Koppenhága. Eddig ezzel a három dán csapattal mérkőzött a nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligájában a Pick Szeged együttese. Idegenben mindhárom csapattól vereséget szenvedett.

Hazai pályán azonban előbb a Gudmét, majd egy évvel ezelőtt az Aalborgot is legyőzte. Utóbbit Skaliczki László mesteredző irányításával nagyon megverte (37–28), előbbit éppen hogy, az egy másodperccel a vége előtt szerzett Krivokapics Milorad-góllal (34–33).

Kettőből kettő itthon eddig a mérleg a dánok ellen, minden szegedi drukker abban reménykedik, hogy összejön a harmadik siker is, igaz, ehhez bravúrra, hasonlóan jó és határozott játékra lesz szükség, mint ami jellemezte a Szegedet az MKB Veszprém és a francia Montpellier legyőzésekor.

Készülnek a nézők: sokat segíthetnek a dánok ellen is. Fotó: Schmidt Andrea
Készülnek a nézők: sokat segíthetnek a dánok ellen is.
Fotó: Schmidt Andrea

A szurkolók nagyüzemben gyártották a meccsszlogeneket a Pick Szeged hivatalos Facebook-oldalán. A győztes Vígh Dániel lett: „Minden szegedi álma, hogy pont nélkül térjen haza a Koppenhága!"

Ez lett a jelszó, így hangol minden szegedi szimpatizáns. Az említett két dán csapat vezetői csak ámultak és bámultak az újszegedi sportcsarnok közönségétől. Elmondták, hogy ilyen hangulatban még sohasem játszottak, számukra szokatlan volt ez. Most is nagy szükség lesz a drukkerekre.

– Nagy csatában egygólos szegedi győzelmet várok a csapattól. Képesnek tartom a fiúkat arra, hogy nyerjenek. Olyan sikereket értek el az elmúlt időszakban, ami erőt adhat nekik. Ami lényeges, hogy jó állapotban van a gárda, a sérültek is rendbe jöttek. Ancsin Gabi játéka döntő lehet, ha mellette még néhányan jó teljesítménnyel rukkolnak elő, akkor nyerünk, és továbbra is él a továbbjutási remény a BL-ben – nyilatkozta ifjabb Török Tibor, a Pick egyik törzsszurkolója.

– Hihetetlen, milyen körbeverések jellemzik az idei BL-szezont. Nem kérdés: győzelmet várok a fiúktól, 2–3 találattal nyerünk. Ancsin Gabi kulcsfontosságú játékos a Pickben, Buday Dani hozza a megszokott jó formáját: ez már egy lépés lenne a sikerhez. Danihoz visszatérve, nagyon jó, hogy Szegedre igazolt. Rajtunk, a nézőkön is sok múlik. Ha olyan lesz a hangulat, mint a Montpellier ellen, akkor plusz egy játékost jelenthetünk a csapatnak – vette át a szót Szabó Sándor, akit mindenki csak Savikának szólít a Pick-táborban.

Olvasóink írták

  • 1. TUTI 2011. november 30. 14:58
    „TUTI Semmi esély!!!!!!! Ezek túl jók!!!

    Kétszer bejött! :):):) HAJRA PICK SZEGED!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden a Hungerit mellett: ma megyei rangadó a női pólóbajnokságban

Szentes-Szeged női pólómeccset rendeznek ma a Kurca partján. A hazaiak az esélyesebbek. Tovább olvasom