Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Pick Szeged: meccs Mezőkövesden

Szeged - Az alapszakasz utolsó előtti mérkőzését játssza ma 18 órától a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, amely a sereghajtó Mezőkövesd otthonában lép pályára.
A találkozót még a 16. fordulóból halasztották a mostani időpontra a Pick BL-menetrendje miatt. Az már eldőlt, hogy a szegedi együttes a második helyen végez az alapszakaszban, ám a Mezőkövesd még elléphet az utolsó helyről. Ehhez azonban nagy meglepetésre, a Pick elleni pontszerzésre lenne szükség.

Két és fél éve 35–35-ös döntetlent játszottunk Mezőkövesden, ám most ilyesmi nem fordulhat elő. Azóta mi erősebbek lettünk, ellenfelünk viszont jócskán meggyengült – mondta Zubai Szabolcs, a Pick beállósa, aki Mezőkövesden született.

Képek a szegedi meccsről: Pick Szeged-Mezőkövesd 42-27. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

– Szerencsém van, mivel a bajnoki után kapunk néhány nap szünetet, így otthon maradhatok a családdal. Mint mindig, most is kijönnek a meccsre, ezúttal is pluszmotivációt jelent a szeretteim jelentéte – tette hozzá a válogatott játékos.

A két csapat szegedi összecsapását 42–27-re nyerte meg a Skaliczki-legénység, a találkozón a nyolc gólig jutó Lékai Máté volt a legeredményesebb.

Szintén a Pickhez tartozó hír, hogy a mai nap folyamán a Magyar Kézilabda-szövetségben kihirdetik, hol rendezik a magyar kupa négyes döntőjét, amelyen az elődöntőkben Szeged–Balatonfüred és Veszprém–Tatabánya meccseket rendeznek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A számok a Szedeák mellett szólnak

A tabella most még mást mutat, de négy fordulóval a vége előtt sorsolás viszont egyértelműen Drahoséknak kedvez. Tovább olvasom