Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Pick Szeged: Pastorral máris látványos a fejlődés

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata Juan Carlos Pastor irányítása alatt látványos, és statisztikailag is kimutatható fejlődésen ment keresztül, a csapat védekezése a hazai és a nemzetközi szereplés tükrében is biztató.
Emlékeznek rá, hogy az előző idényben mi volt a közös a végül minden lehetséges trófeát begyűjtő Győri ETO játékosainak és vezetőinek nyilatkozatában? Nem a csapategység, nem a gólszerzési hatékonyság, és nem is a hit vagy az akarat – persze ezek nélkül sem lehetett volna Bajnokok Ligáját nyerni –, hanem a védekezés fontossága. Mi több, sokan számszerűsítették is ezt az elemet: ha 20 gól környékén tartják az ellenfeleket, a siker sem marad el. Így is történt, a csoportkör után hihetetlen volt Görbiczék hátsó alakzata, ez volt a várva várt BL-győzelem kulcsa.

Most úgy tűnik, ez lesz a Pick Szeged játékának is az alfája és ómegája. Amikor a világbajnok tréner, Juan Carlos Pastor átvette a csapat irányítását, munkát kért a játékosoktól és türelmet a szurkolóktól. Talán sokan elkönyvelték, hogy majd jövőre lesz látványos a fejlődés, de nem így lett: a spanyol stílus támadásban még ugyan nem forrott ki igazán, de a védekezésre egy szavunk sem lehet. A Csurgó elleni rangadó után nem véletlenül olvastam olyan véleményt: a szegedi fal olyan szépen és gyorsan összeállt, mint a nagyi spájzában a rétestészta.

Ilyés a védekezés alappillére, de ha kell, támad is. Fotó: Schmidt Andrea
Ilyés a védekezés alappillére, de ha kell, támad is.
Fotó: Schmidt Andrea

Szurkolói fotózás

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata lapunkkal közösen gőzerővel készül az MKB-MVM Veszprém elleni rangadóra, amelyet október 26-án, szombaton 16 órakor rendeznek az újszegedi sportcsarnokban. A drukkerek is előtérbe kerülnek, a meccsnapon egy nagy szurkolói csapatfotó jelenik majd meg lapunkban. A Pick szurkolóival egyeztetve október 19-én, szombaton 16 órakor Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum előtt lesz a fotózás – arra kérnek mindenkit, hogy a fotózásra kék mezben, sálakkal, zászlókkal érkezzenek.

Beszéljenek a számok. Az alapszakaszban eddig 8 mérkőzésen 257 lőtt és 169 kapott góllal áll az együttes, tehát átlagban 32 áll a Szeged és 21 az ellenfelek oldalán. Támadásban jobb a Veszprém, de védekezésben már a Pick rendelkezik a legjobb statisztikával: csak 21 gólt kap átlagban, ez pedig kerekítve 4 góllal jobb adat, mint amit az előző idény alapszakaszában produkált, és 2 találattal jobb a nagy rivális szezonbeli mérlegénél.

A fejlődés is látványos, hiszen a juniorválogatottól kapott 16 gól után a ceglédiek 22 találatot jegyeztek, onnantól pedig mindig eggyel kevesebbet kapott a Pick (Orosháza 21, Vác 20, Győr 19). A Balatonfüred és a PLER ellen ezután átlag feletti volt a kapott gólok száma, de ennek oka egyértelmű volt: az addig akadozó támadásra helyezték a hangsúlyt, amelynek meg is lett az eredménye 35, majd 37 gólöröm formájában.

Ekkor jött a Csurgó elleni csata, amely csak tíz percig volt rangadó ízű, hiszen a védekezés és a támadás egyszerre volt biztató, a 32 lőtt és a 20 kapott gól statisztikailag is tökéletes kombináció. Örömteli, hogy mindezt végig egyenletes teljesítménnyel érték el a fiúk, mindkét félidő 16–10-es részeredménnyel zárult, a közönségszórakoztató támadójáték már csak hab volt a tortán.

Érdekes számba venni, hogy az előző szezonban mit mutatott az együttes a BL-szintű csapatok ellen, ugyanis a legrangosabb kupasorozatban és a Veszprém elleni öt mérkőzésen is ugyanaz a statisztika jött ki: átlagban 26 lőtt és 29 kapott gól. A két szám megfordításához még biztos idő kell, és a Veszprém elleni október 26-i rangadón láthatjuk először, mennyi munkára van még szükség.

A bajnokság állása

1. Pick Szeged 8 8 0 0 257 – 169 16
2. Veszprém 7 7 0 0 257 – 163 14
3. Csurgó 8 7 0 1 235 – 179 14
4. Tatabánya 7 6 1 0 184 – 155 13
5. Gyöngyös 7 4 1 2 185 – 187 9
6. Balatonfüred 8 3 2 3 202 – 208 8
7. Vác 6 2 0 4 145 – 153 4
8. Cegléd 7 2 0 5 157 – 202 4
9. Orosháza 7 1 1 5 161 – 199 3
10. Mezőkövesd 7 1 1 5 158 – 209 3
11. Győr 7 1 0 6 155 – 187 2
12. PLER 7 0 0 7 162 – 204 0
13. Juniorválogatott 4 0 0 4 86 – 129 0

Olvasóink írták

  • 8. xene@freemail.hu 2013. október 09. 18:03
    „Majd a szezon végén meglátjuk hova-meddig jutott a csapat...EHF-ben kíváncsi vagyok meddig jutnak....ott lesz majd értékmérő meccs, ha egy német, spanyol, francia, dán gárda ellen küzdünk...
    Ezeket a Cegléd, Vác, Orosháza csapatokat Pastor nélkül is (más edzővel) 5-15 találattal verné a Szeged...
    Másrészt azt is tegyük hozzá, hogy nagyon sok rivális meggyengült...a Füred, Tatabánya jórészt fiatalokra épít, 1-2 öreg mellett...egyedül a Csurgó és a Veszprém erősödött....utóbbi nagyon...

    1. tomidzsí 2013.10.09. 10:19
    Már van egy ún. Közép-európai liga (SEHA), ahol Horvátország, Szerbia, Macedónia, Bosznia, Montenergró legjobb csapatai szerepelnek, valamint a szlovák Tatran Presov és belorusz Meshkov Breszt....
    Többször is meghívták oda a magyar csapatokat, szlovéneket is, de nem akartak belépni...pedig akkor lehet, hogy a lengyelek is csatlakoznának...
    Itt is azonban meg kell jegyezni, hogy a bosnyák, szerb, montenegrói csapatok eléggé gyengék...a saját honi bajnokságukban jók, de a Seha-szintjén és nemzetközi porondon gyengék...”
  • 7. laca74 2013. október 09. 17:30
    „Tuti! Nálam nagyobb kézilabdaszurkoló csak egy van,de mostanában nem irja a focis hasonlatait amik szórakoztatóak (ugye roxper kisfiam?:-) )
    A szegedi sport pedig szerencsére nem egyenlő a focival és még nagyobb szerencsére a kézilabdával sem.”
  • 6. TUTI 2013. október 09. 17:05
    „laca!
    HA Metalurg meccset is bevesszük, akkor meg látványosab a fejlődés!
    :) :) :)... és akkor itt felmerül a kérdés, h kinek is szurkolsz te?
    ...kézi vagy a foci?

    A szegedi focit elnézve, egy osztály lecsúszi + adóellenőrök a gazdinál.... :)
    ...szvl lszi maradj a focinál...”
  • 5. mivan? 2013. október 09. 16:39
    „A fejlődés addig lesz látványos amíg nem jön egy újabb kemény ellenfél.”
  • 4. laca74 2013. október 09. 13:52
    „Ebben benne van a Szkopje elleni meccsek statisztikája is?”
  • 3. lukrecia 2013. október 09. 12:29
    „regebben en is mindig a kapott es lott golok alapjan elemeztem latatlanul is a csapatot. Egyertelmuen jol lehet igy elemzni a jatekot. A fejlodes szerintem is elindult a 20 gol koruli kapott golok okes, Na es a lott golokat kellene rendszeres 36 fole tornazni, sot legyen benne sok 40 feletti is. A masik muatoszam a kihagyott ziccerek szama, az eladott labdak szama, na es a tamadasban eltoltott ido. Ez utobbi alapjan , osszehasonlitva a veszpremmel nalunk mindig nagyon korulmenyes , kiismerheto tamadasok voltak. orvendetes , h Ancsin sokat fejlodott az uj edzo alatt. sajnaltos Fero kisse visszaszorult”
  • 2. TUTI 2013. október 09. 10:29
    „Churchill híres mondata: csak annak a statisztikának hiszek,
    amit saját magam hamisítottam.

    DE mindenki érti azt, h azt itt bemutatott fejlődés az lehet a véletlen műve is,
    és valójában a csapat "tényleges" (azt persze nem tom, h kell mérni :)) teljesitménye
    romlott. Vagy lehet, h esetleg csak időlegesen javult valamiért, azutan jön a zuhancs....
    Szvl várjunk meg a medve bőrével.... tényekre és azok stabilizálódására..... :)
    Október végén lesz a Vp elleni meccs, azután pl ihatunk.
    De leginkabb tavasz végén koccintsunk, egy ugrásszerű eredményesség javulást látva,
    hazai és nemzetkozi szinten. amiután nem kell emlegetni pl. Churchillt.
    :) :) :)
    Reméljük a legjobbakat....HAJRA PICK SZEGED!”
  • 1. tomidzsí 2013. október 09. 10:19
    „De könyörgöm, kik ellen fejlődtek olyan nagyot, azt is nézzük már meg!? Ha a Veszprém ellen hoznak egy tisztességeset (nem kell feltétlenül nyerni, tisztességes vereség is belefér), meg az EHF Kupában elmenetelnek minimum a negyeddöntőig, akkor már hinni fogok a számoknak. A Győr meg a Vác nekem nem viszonyítási alap.

    Amúgy is sajnos az a baj, és ezt nem tudom, miért nem veszi észre akár az EHF, hogy ez a nemzeti alapú kézilabda bajnokság itt közép Európában megbukott (megjegyzem, egyre inkább Németországban meg Spanyolországban is, de ott még több izgalmas meccs van). Egyszerűen unalmas, én pl., noha nagyon szeretem a kézilabdát, de a Veszprém elleni meccsen és a nemzetközi meccseken kívül nem köt le, mert nem érdemes nézni, ahogy Magyarország 3. számú csapatát (mondjuk a Csurgót) sz.rrá tömi a Pick Szeged, amely azért még mindig sokkal rosszabb, mint a Veszprém.

    Tudom, hogy volt/van(?) rá próbálkozás, de itt is be kellene vezetni, a hokihoz hasonlóan a több nemzetes bajnokságokat,, ahol kb. azonos szintű csapatok indulnak, mert csak ez lehet közönségvonzó (tudom, hogy így is kint lehet 800-1000, akár 1500 néző is egy átlag nem Veszprém elleni meccsen, de lássuk be, ez még mindig csak félház). És ezeknek a bajnokságoknak nem a nemzeti bajnokság mellett, hanem HELYETT kellene mennie. Mert így üzletileg, és a szurkolóknak a kézilabda nem sokat ér, nem igazi kikapcsolódás.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ovisok között a Szedeák

Egy Ovisuli váltó elnevezésű óvodás sportversennyel népszerűsítették kedden a szegedi Weöres Sándor… Tovább olvasom