Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Pick Szeged: viszlát februárban!

Ma délután öt órától a Pick Szeged is megkezdi szereplését a Budapest Bank férfi kézilabdaliga rájátszásában. A címvédő számára februárig ez lesz az utolsó bajnoki megmérettetés.
Vladan Matics együttese az első fordulóban azt a Békést fogadja, amely az alapszakasz B csoportjában a Veszprém–Dunaferr–Komló trió mögött a negyedik helyen zárt, és a felsőházi rájátszásért folytatott csatában csak az egymás elleni eredményekkel utasította maga mögé a Gyöngyöst.

Egy éve a piros mezes szegediek hazai pályán 41-24-re verték a békést Fotó: Schmidt Andrea

– Célkitűzésünket, a legjobb nyolc közé jutást, ha nehezen is, de teljesítettük, mostantól nincs teher rajtunk – mondta az előző bajnokság gólkirálya, az exszegedi Oláh Gábor, aki 103 góllal idén is vezeti a liga góllövőlistáját. – A tisztes helytállás reményében érkezünk Szegedre, szeretnénk minél szorosabb mérkőzést játszani. A csapatban akadnak kisebb-nagyobb sérülések, de mindenki hadra fogható.

A Békés az alapszakaszban finoman szólva sem remekelt az élcsapatok otthonában: Veszprémben 46–24-re, a Dunaferr vendégeként pedig 39–27-re kapott ki. A csapat az előző bajnokságot a hatodik helyen zárta, a tavalyi eredmény megismétléséhez azonban jókora bravúrra lenne szüksége.

A Pick Szeged az elmúlt napok során a megszokott ritmusban tréningezett, a bajnoki címvédő háza táján semmi rendkívüli nem történt. A papírforma alapján az idei utolsó tétmérkőzés könnyed ujjgyakorlatnak tekinthető, ám az ehhez hasonló összecsapások kellemetlen meglepetésekkel is szolgálhatnak.

– Hatvan percen keresztül fegyelmezetten kell játszanunk, egyetlen pillanatig sem szabad kiengednünk – vélekedett Vadkerti Attila, a Pick Szeged balszélsője. – Az év utolsó mérkőzése, pláne ha nem rangadóról van szó, komoly veszélyeket hordoz, mert az esetleges dekoncentráltság következménye akár súlyos sérülés is lehet. Kellő összpontosítással azonban nem érhet bennünket baj, és szeretnénk az évet jó játékkal búcsúztatni.

A találkozó előtt 16 órától az újszegedi sportcsarnokban 3500 forintos áron megvásárolhatók a Pick Szeged BL-mérkőzéseire szóló belépők. A bérletesek számára a húszszázalékos kedvezmény mellett a bérletes helyet is biztosítja a klub. Aki pedig bemutatja a Breszt elleni csoportmérkőzés jegyét, ugyanarra a helyre válthatja meg belépőjét.

Olvasóink írták

  • 1. Mandy 2007. december 16. 22:22
    „Nagyon sokallom a jegyárakat. Még a 2000 ft elment a múlt évben, de ez a 800 ft-os növekedés, számomra sok.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csalódottak csatája

Az oroszoktól elszenvedett negyeddöntős vereség (35–36) után ma már az 5–8. helyért lép… Tovább olvasom