Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Pisont István Vecsésen is király

A Kocsis Lajos-emlékmeccs talán legjobb játékosa az egykori válogatott Pisont István volt. A Vecsés – a Makó riválisa az NB II keleti csoportjában – jelenlegi edzőjét a három gólja mellett is öröm volt nézni.
A Kocsis Lajos-emlékmeccs talán legjobb játékosa az egykori válogatott Pisont István volt. A Vecsés – a Makó riválisa az NB II keleti csoportjában – jelenlegi edzőjét a három gólja mellett is öröm volt nézni. És neki még megadatott, hogy élőben láthatta Szeged szülöttjét a pályán.

– Interneten informálódtam, és kiderült, egészen jól beszéli a hébert. Kíváncsi lennék, hogyan mondják, hajrá, Honvéd?
– Az ipszilont i-nek és az első a-t egy kicsit e-nek ejtve a következőképpen: Yalla, Honvéd! Hat és fél évet fociztam Izraelben, és ha nem is anyanyelvi szinten, de annyira megtanultam a nyelvet, hogy gond nélkül kommunikáltam. Mellette pedig az angolt is elsajátítottam.

– Olyan országban játszhatott, amely sok érdekességet, egyben izgalmat tartogatott egy idegen számára. Milyen benyomások maradtak Izraelről önben?

– Az ország a szívemhez nőtt. Egyrészt mert végigjárhattam azokat a szent helyeket, amelyekről katolikus vallásúként gyermekkoromban tanultam. Másrészt átragadt rám az a szenvedély, amely a focit körülvette. A mentalitás, a klíma, a labdarúgás iránti érdeklődés mind olyan dolog volt, amely felejthetetlenné tette az országot. A saját stadionunkban rendszeresen 13 ezer néző volt, a rangadókat pedig bevitték a nagy arénába, ahol 50 ezren tomboltak. Három évet voltam a Beitar Jeruzsálemben, majd egy esztendő frankfurti kitérő után visszatértem a Hapoel Tel-Avivhoz. Utóbbi csapattal a 2001–2002-es idényben az UEFA-kupában a nyolc közé kerültünk, például a Lokomotiv Moszkva, a Parma és a Chelsea testén át. Aztán a Milan megálljt parancsolt nekünk. De hogyan? Az 1–0-ra megnyert hazai meccs után úgy kaptunk ki 2–0-ra Milánóban, hogy az olaszok a szünet előtti percben egy kontrából szerezték a második találatukat. Csapattársam öngólja révén...

Fotó: Segesvári Csaba

– Ugyanilyen jól érzi magát jelenlegi csapatánál Vecsésen is?

– Már negyedik éve ott vagyok, úgy gondolom, ez mindent elmond. Ráadásul évente lépünk előre. A 12. helyen kezdtünk, aztán a 8. és a 7. pozíció jött, most pedig hatodikok vagyunk. Nemcsak edző és játékos voltam, hanem a labdarúgó-szövetségnél én képviselem a klubot is. Sőt akad, hogy a labdákat viszem azokra az edzésekre, amelyek nem Vecsésen vannak. Kicsit fura a helyzet, és nem is működhet így sokáig, de van rá ígéret, hogy ez változik majd.

– Szóval akkor Pisont Vecsésen is a legnagyobb király?

– Elismerik a munkámat és a múltamat is, ez tény. A szurkolók többsége még látott játszani, a fiatalok pedig egyre több információhoz juthatnak az internet révén. Boldog vagyok Vecsésen, mert szeretik a focit, és az elnök hagy engem dolgozni – egyre inkább már csak edzőként.

– A szegedi Kocsis-emlékmeccsen a szurkolók is boldogok lehettek, hiszen három gólt szerzett, és öröm volt nézni a játékát. Milyen emlékei vannak Kocsisról?

– Amikor a kilencvenes években Kispesten felkerültem a nagycsapathoz, Kocsis portás volt. Szerette a fiatalokat, minket pedig az ő, illetve a korábbi nagyok emléke, sikere éltetett. Nekem még megadatott, hogy láttam focizni. Sosem felejtem el, amikor Orosházán játszott a Gyula, a szurkolók pedig alig várták, hogy Kocsis kijöjjön az öltözőből. A hazai drukkerek egy emberként tapsoltak, amikor előbukkant. Aztán a meccs hajrájában szintén őrjöngtek, amikor a gyulaiak egy szöglet után az ő kapáslövésével egyenlítettek. Hihetetlen labdarúgó, zseni volt, de mindig ember maradt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csúcson a Fit World

A Fit World Szeged öregfiúk kispályás labdarúgócsapata nyerte az adidas Kék Mókus-kupát. A szegedi… Tovább olvasom