Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Protity ült le a Tisza Volán SC kispadjára

Amit hétfőn még csak sejteni lehetett, az keddre valósággá vált: az élvonalbeli Diósgyőr labdarúgócsapatának szakmai munkáját átvevő Vágó Attila helyett Protity Sándor lett az NB III Alföld csoportjának második helyén álló Tisza Volán SC edzője.
Vágó Attila hétfő este elcsukló hangon jelentette be a Tisza Volán SC futballistáinak, hogy a valamivel több mint kétéves közös munka befejeződött. Sok sikert kívánt a játékosoknak, és azt is elmondta: biztos benne, hogy nélküle is sikerül kiharcolni az NB II-be jutást.

Ha valaki azt gondolná, a tréner Miskolcra költözésével pénz áll a Volán-házhoz, az téved.
– Attilát 2008. június 30-áig kötötte szerződés hozzánk – informálta lapunkat Dlusztus Imre, a Tisza Volán SC ügyvezető igazgatója. – Közös megegyezéssel bontottuk fel a kontraktust, a tulajdonosi igényekre való tekintettel ingyen engedtük el. Egyébként nem elképzelhetetlen, hogy lesz valamiféle szerepvállalás a két klub között, amiből profitálhatunk. Konkrétan: nem kizárt, hogy kerülnek hozzánk Diósgyőrből játékosok. De mi csak szegedi születésű, Tisza Volán-nevelésű, városunk egyetemére járó vagy kívánkozó labdarúgókban gondolkodunk.

Edzői pálya

Protity Sándor az 1990/1991-es évadban Szalai István segítőjeként dolgozott az élvonalbeli Szeged SC-nél, de Orosházi Lászlóval az NB II-ben is vezette a csapat szakmai munkáját. Az NB III-ban edzősködött Vásárhelyen, a Szegedi Dózsánál és az SZVSE-nél. Az utóbbi kilenc évben a Tisza Volán utánpótlás-nevelésében kapott szerepet.

Az ügyvezető azt is elárulta, már megtalálták Vágó utódját.
– Protity Sándorra, az U19-es együttesünk trénerére esett a választásunk, akit egyébként Vágó Attila is javasolt – mondta Dlusztus. – Amikor az ifistákból álló gárdánk két évvel ezelőtt elkezdte szereplését a megyei I. osztályban, Sanyi pályaedzőként segítette a munkát. De később sem távolodott el a csapattól, amikor Vágót a női válogatott szövetségi kapitányi munka elszólította Szegedről, ő volt az, aki edzést vezényelt, vagy legutóbb, az Ásotthalom ellen MK-meccsen helyettesített. Természetesen mindannyian nagyon sajnáljuk Attila távozását, de az élet nem áll meg: a cél továbbra is a bajnokság megnyerése.

– Sokat nem töprenghettem a felkérésen, némi gondolkodás, mérlegelés után igent mondtam – árulta el az 53 éves szakember. – A csapatot jól ismerem, a srácok zömének utánpótláskorukban már voltam edzője. Tisztában vagyok vele, a bajnokság megnyerése a cél, de azt azért nem árt tudni: embert próbáló a feladat. Eddig ragyogó eredményeket ért el a csapat, de a Baja és a Kiskunfélegyháza elleni találkozókat nem számítva, a neheze csak most jön. Szombaton mindjárt a Békéscsaba következik. Egészséges izgalommal várom a debütálást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harminc év után újrakezdte a gerelyhajítást Neményi Béla

Fiatal korában a legjobb három dobóatléta közé tartozott az országban a most 61 éves Neményi Béla.… Tovább olvasom