Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Pusztay ereje teljében

Tizenkét olyan felnőtt versenyzője van a Démász-Szegedi VE-nek, aki eséllyel pályázik arra, hogy az augusztusi Maty-éri síkvízi vb-n induljon, sőt ott első legyen. Világbajnokokat Szegednek! – ez a neve annak a kezdeményezésnek, amelyet a szegedi klub és három helyi média, a Délmagyarország, a Rádió 88 és a Szeged Városi Tv indított. Sorozatunkban a versenyzőket mutatjuk be.
Pusztay István
Régóta nagy tehetségnek tartják Pusztay Istvánt (képünkön). A Démász-Szegedi VE 26 éves kajakosának azonban valahogy sosem jött össze az igazi bizonyítás.
– Eddig valóban nem volt nagy kiugrás a felnőtt sportpályafutásomban – értett egyet a fentiekkel Pusztay. – Ahhoz, hogy sikeres legyél, szerencse is kell. Az utóbbi négy év fontos versenyein azonban rendre néhány századdal, vagy ezreddel, azaz csak centikkel maradtam le az első helyekről. Tavaly pedig hiába nyertük meg 200 méteren tiszta szegediekkel a négyest, a válogatási elvek szerint az egyes és a kettes selejtezők alapján jelölték ki a csapatot, amely pedig második lett mögöttünk.

A versenyző azért nem vesztette el a hitét, no de hát ilyen fiatalon még nem is szabad. Pusztay ideális korban van ahhoz, hogy az idén éppen Szegeden maradandót alkothasson.
– Erőm teljében vagyok, bár amúgy sem mondják rám, hogy gyenge lennék. Alkatomból adódóan főleg a kétszáz méterek a specialitásaim, ennek viszont ellent mond, hogy például ifiként 500 méteren nyertem Európa-bajnokságot. Nekem azonban jobban fekszik a sprintszám, amely igen rizikós vállalkozás – vallotta be a Démász sportolója.
Természetesen ebben a kategóriában „hegyezi" magát Pusztay, aki elárulta: három számban tervezi az indulást.

– Nagyon fontos, hogy felesleges futam ne legyen a startok között, hanem csak annyi, amennyit maximálisan meg lehet csinálni. Almási Gergővel párban tervezzük a 200 métert, valamint van egy nagyon jó szegedi négyes, amelyben Gyökös Lajos, Börcsök Balázs és Almási a társam. Az egységben rengeteg erő van, és mivel ötszázon is indulunk, kell is a „kraft" a hajóba – mondta Pusztay.

A kajakos Spanyolországban edzőtáborozott Almásival, valamint a 200-as ergométeres ob-t nyert szintén szegedi Varga Norberttel együtt. Bár közel 200 km lemaradásuk volt a Dél-Afrikában jártakkal szemben, ezt a hátrányt a hazai munka során ledolgozták. Ami pedig a jelent illeti: a Maty-ér ideális otthon.
– Hihetetlen nyugalom a szegedi olimpiai központban készülni, és ezt még a dunavarsányi tábor komfortosabb érzése sem tudja felülmúlni – jegyezte meg végül a vb-nek otthont adó pályáról Pusztay.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eger–Szeged bronzcsata

Akárcsak egy évvel ezelőtt, idén is az Eger ellen vívja a bronzmérkőzéseket a Szeged Beton VE férfi… Tovább olvasom