Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

Rajtol az NB III

Elkezdődnek a bajnoki küzdelmek a labdarúgó NB III-ban szombaton és vasárnap. Csongrád megye négy csapattal lesz érdekelt a Közép csoportban.
A szakemberek véleménye szerint a labdarúgó NB III három csoportja közül a négy Csongrád megyei alakulatot magába foglaló Közép a legerősebb. A tavalyi ezüstérmes Pécs ismét a feljutásért harcolhat, mint ahogy a Dunaújváros, a Paks II., a Tiszakécske és a Honvéd II. is jó erőkből áll. A harmadosztályú pontvadászat hétvégi kezdete előtt a Hódmezővásárhely, a Makó, a Mórahalom és a SZEOL SC vezetőedzőjét kérdeztük.

HFC

Tavaly kiváló idényt futott a Hódmezővásárhely, Major László vezetőedző csapata az 5. helyen zárt. Nyáron átalakult a keret, nyolcan távoztak, hatan érkeztek. Mint azt Major a múlt héten adott hosszabb nyilatkozatában kifejtette, szeretnék megismételni az elmúlt szezon remek eredményét, de az alapvető cél a 4–8. hely elérése.
Makó

Négy szezont követően ismét az NB III-ban szerepelhet a Makó. Méhes Tibor együttese megnyerte a megyei I. osztályt, majd az osztályozón háromezer néző előtt Nagykanizsán vívta ki a feljutást a harmadosztályba. – Parádés élmény volt a feljutást kiharcolni, de már új feladatok állnak előttünk – kezdte  Méhes. – Mindenki várja már a szezont. Az egész bajnokságot nézve pozitív vagyok. A három csoport közül a miénk a legnehezebb, de bízom a csapatban. Tele vagyunk fiatalokkal, akik igazi kihívásnak és nagy motivációnak tekintik, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Szeretnénk az első tíz együttes között végezni – mondta a három éve Makón edzősködő Méhes, aki Mazula Zoltán személyében új segítőt kapott.
Mórahalom

A Mórahalom az utolsó fordulóban harcolta ki a bennmaradást az NB III-ban. Nem volt nagy játékosmozgás náluk, a legnagyobb értéküket, a 21 gólig jutó szerb csatárt, Dalibor Crkvenjakovot azonban elvesztették, a rivális Dabashoz igazolt. – Teljesen más játékot fogunk játszani, mint tavaly. Remélem, Crkvenjakov hiányát nem érezzük majd meg: idén a kontrák helyett a labda megtartására törekszünk majd. Ehhez rengeteg türelemre lesz szükségünk. Ha az első pár fordulóban szerényebben teljesítünk, akkor sem fogunk megijedni – vélekedett Vojnics-Zelics Szása, a Mórahalom vezetőedzője.
SZEOL SC

A SZEOL SC tavaly az NB II-ben volt érdekelt, azonban csak 16 pontot szerzett, így  kiesett. A csapat fiatal és szegedi magja megmaradt, ami jó alapot képezhet az idei célokhoz. – Fontos, hogy a szegedi fiatalokat az utánpótlásból beépítsük, gondolva ezzel a jövőre. Ami a bajnokságot illeti, szeretnénk az első ötben végezni. Az egész szezon során ingyenes a belépés, remélem, egy jó hétvégi program lesz kilátogatni a meccseinkre, várunk mindenkit – mondta Siha Zsolt, a SZEOL SC vezetőedzője. Az NB III Közép csoportjának első fordulójában szombaton 17.30-tól a Makó a szintén feljutó Vecsést fogadja, míg a HFC Dunaújvárosban játszik. A Mórahalom a Paks II.-t, míg a SZEOL SC a Pécset látja vendégül vasárnap 17.30-tól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Foglalt minden hely a vásárhelyi sportuszodában

Harmincmillió forintos bevételre számítanak idén a Gyarmati Dezső Sportuszodába érkező sportolók edzőtáboroztatásából Hódmezővásárhelyen. Tovább olvasom