Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Reflektor, 2010. 11. 27.

Játékvezetői tanfolyam
A Csongrád Megyei Kézilabda-szövetség játékvezetői bizottsága 2011 januárjában játékvezetői tanfolyamot indít. A kurzus 15×3 óra előadásból áll, s előreláthatólag áprilisban zárul a vizsgával. Jelentkezni december 17-éig lehet a következő e-mail címen: csmkezi@t-online.hu. A felmerülő kérdéseket is ide jutathatják el az érdeklődők.

Eredmények Tökölről

Tökölön nagy múltra visszatekintő kick-box-versenyt rendeztek négy ország 31 klubjának 210 sportolója részvételével. A magyar mellett osztrák, lengyel és szlovák versenyzők rajtoltak, akik semi- és light-contact stílusban harcoltak. A 14. Tököl-kupán Szegedet a Yoko Team 14 utánpótláskorú versenyzője képviselte Haska Szabolcs edző vezetésével. A szegediek hat arany-, 4 ezüst- és 6 bronzéremmel zárták a viadalt, míg az összesített eredmények alapján a csapat a dobogó 3. helyére állhatott, Liszkai Krisztina pedig mindkét versenyszámban első lett.
A szegediek eredményei, semi-contact, gyerek, +32 kg: 1. Nováki Laura, kadett I., –32 kg: 2. Riesing József, –37 kg: 3. Nováki Dávid, –42 kg: 3. Csonka Attila, –57 kg: 1. Takó Roland; kadett II., –52 kg: 3. Sári Máté, –57 kg: 3. Novák Norbert, +65 kg: 1. Liszkai Krisztina, 3. Csonka Zsófia. Juniorok, –60 kg: 1. Busa Andrea, –63 kg: 3. Takó Patrik, –74 kg: 2. Hartyányi Péter. Light-contact, kadett I., –42 kg: 2. Csonka A., kadett II., –52 kg: 2. Sári M., –65 kg: 1. Liszkai K. Juniorok, –74 kg: 1. Hartyányi Péter. Összesített csapatverseny: 3. Yoko Team Szeged.

Az év legjobb atlétái
A Magyar Atlétikai Szövetség idén is megválasztotta az év legjobb atlétáit. 2010-ben két Csongrád megyei sportolónak adtak át elismerést: a legjobb paraatléta Biacsi Bernadett (képünkön edzőjével, Antal Andorral) lett, míg a legjobb U23-as atlátanőnek Márton Anitát válaszották (edzője Eperjesi László).

Egy arany, két ezüst

A szegedi Forma TSE táncosai a II. Mecsek-kupa táncversenyen vettek részt. Eredmények, gyermek I. D latin: 1. Biri Gábor György, Nagy Fruzsina. Gyermek II. standard: 2. Biri, Nagy. Junior I. D latin: 5. Hudjik Dávid, Péter Klaudia. Junior I. D standard: 2. Hudjik, Péter.

Németh az élen
A Szeged Darts Szakosztály rendezte a Magyar Darts Liga dél-alföldi csoportjának 9. fordulóját. A 25 nevező között ott voltak a régió legjobbjai is. A szegediek közül öten jutottak be a legjobb 16-ba. Eredmények: 1. Németh Zoltán (Szeged), 2. Fenesi Róbert (Penna DK), 3. Barta Zsolt (Szolnok), ...5. Szabó Attila (Szeged), ...9. Kerekes Balázs (Szeged), Sepsi Gábor (Szeged), Venkei Pál (Szeged).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Beton 19-10-re verte az OSC-t

Csaknem percenként potyogtak a gólok a Szeged Beton és az OSC tegnap esti OB I-es… Tovább olvasom