Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Retek góljaival győzte le a Bordány a médiaválogatottat

Futballpremierre került sor kedd este, a bordányi önkormányzat meghívására barátságos kispályás labdarúgómeccset játszott a szegedi médiaválogatott és a helyi csapat.
A 4+1-es találkozón az első játékrészben Dobó Csaba kapus bravúrjainak köszönhetően sokáig vezetett a tollforgatók csapata, a Retek Flórián vezette hazaiak azonban egyenlítettek, majd a második harminc percben már átvették az irányítást. Hiába küzdött a médiaegyüttes „Szakállas Messi" (Göröncséri Attila, a szerk.) vezetésével, a hajrában adódtak lehetőségeik, a ziccerek azonban kimaradtak, így a hazai együttes győztesen zárta a premiermeccset.

Egy igazi barátságos meccs résztvevői.
Egy igazi barátságos meccs résztvevői.

A találkozó után Tanács Gábor polgármester meghívására egy közös vacsorán vett részt a két csapat, ahol természetesen a sport játszotta a főszerepet. A közelmúltban 20 bordányi kisdiák volt a Pick Szeged–Zágráb BL-kézilabdameccsen. Kiss Csaba testnevelő elmondta, hogy hatalmas élmény volt a gyerekek számára a találkozó. Tanács Gábor és Kiss-Patik Péter alpolgármester elárulta, hogy a két Pick-játékos, Ancsin Gábor és Balogh Zsolt bordányi látogatása olyan jól sikerült, hogy a községben fiúcsapat alakult, így a nők mellett az erősebb nem képviselői is kézilabdáznak már Bordányban.

Bordány–Szegedi médiaválogatott 10–8 (5–5)
Bordány, 20 néző.
Bordány: Tari – Kiss Cs., Retek, Mészáros, Masir. Csere: Bárkányi, Kiss-Patik.
Médiaválogatott: Dobó Cs. – R. Tóth, Göröncséri, Bittmann, Süli R. Csere: Teleki (kapus), Gyúrós, Horváth, Fekets, Mádi.
Gólszerzők: Retek (4), Mészáros (2), Kiss Cs., Masir, Bárkányi, Kiss-Patik, ill. Bittmann (2), Süli R. (2), Mádi (2), Fekets, Gyúrós.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bravúr kell az UTC-től

Igazi rangadó ma 19.30-tól a férfi futsal NB I-ben: a kilencedik fordulóból elhalasztott mérkőzésen a második Berettyóújfalu a harmadik UTC Futsal Teamet fogadja. Tovább olvasom