Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Rijkaard állása és a döntő a tét

Az „angol nap", a keddi Liverpool– Chelsea összecsapás után a Barcelona, a négyes egyetlen nem angol tagja szerda este (20.45 óra, m1) a Manchester Uniteddel küzd meg a labdarúgó Bajnokok Ligája másik elődöntőjének első mérkőzésén.
A katalán gárdának az utolsó lehetősége a „szezonmentésre" ennek a párviadalnak a sikeres megvívása, hiszen a spanyol bajnoki elsőség hovatovább visszavonhatatlanul a Real Madridé, egy nemzetközi kupadiadal azonban feledtethetné a Barcával, s még inkább az okkal kesergő hatalmas rajongótáborral az idei botladozást a Primera Divisiónban. Ami oda vezetett, hogy bajnokesélyesből pillanatnyilag csak harmadik helyezett, a Villarreallal még a hazai ezüstéremért is ádáz harcra kényszerülő csapata lett Frank Rijkaard vezetőedzőnek, akinek pozíciója megingott, s kész csoda lenne, ha túlélné a sokak szerint biztos BL-kudarcot is.

A Manchester United legyűrése tudniillik nem az a feladat, amely egykönnyen teljesíthető, hiszen a világ legjobb klubcsapatainak egyike, az angol bajnoki cím legfőbb várományosa lép fel ma a Camp Nouban, a nemzetközi futballvilág egyik leghatékonyabb duettjével, Rooneyval és Ronaldóval a soraiban. Kiváló forma, idegenben is magabiztos játék jellemzi a Vörös Ördögöket, akik ráadásul a Bajnokok Ligája 2007/08-as kiírásában még veretlenek. Igaz, ugyanez elmondható a Barcelonáról is, és „ikszre" áll az egymás elleni ütközetek összmérlege is, amennyiben a nemzetközi küzdőtéren sorra került csatározások közül – három döntetlen mellett – kettőt nyert mind a katalán, mind az angol élcsapat. Szoros a gólkülönbség is, amely momentán a Barcának kedvez: 15 adott góljára az eddigi hét meccsen 13 válasz érkezett az MU részéről. Legutóbb az európai futballhadszíntéren 1998-ban találkoztak a felek, akkor elébb Manchesterben, majd a visszavágón, Barcelonában ugyanúgy 3–3-ra végeztek egymással.

Amennyire a szigetországiak mellett szól az, hogy a megszokott alapcsapattal tudnak kiállni a Camp Nouban is, annyira nem teljes a házigazdák legénysége, amelyből hetek óta hiányzik az eligazolásra készülő brazil sztár, Ronaldinho, de a francia csatárklasszis, Henry játéka is kérdéses, bár a Messi, Eto'o ékpár a felgyógyult középpályás-irányító Decóval a háta mögött azért többször is képes lehet a manchesteri védőalakzat feltörésére.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A csütörtöki Szeged–Domino bronzcsata ingyen nézhető

Az utolsó esély az évadban, hogy a Szeged Beton legyőzze a Domino-Honvédot. Amennyiben ez sikerül,… Tovább olvasom