Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Rossz főpróbák után sikeres lesz a Makó FC előadása?

Holnap 17.30-kor Pesterzsébeten az ESMTK ellen megkezdi szereplését a 2008/2009-es évadban a Makó FC NB II-es labdarúgócsapata. A gárda a legutóbbi pazar negyedik helyezésével magának tette magasra a mércét, az esetleges ismétlés kimerítené a bravúr fogalmát. Kolozsvári János edző nem jár a fellegekben, szerinte csapatától az 5–9. hely egyikének megszerzése a realitás.
Sportágtól függetlenül a bajnoki rajtot mindig nagy várakozás előzi meg. A megállapítás igaz szurkolóra, vezetőre, játékosra egyaránt. A Makó FC labdarúgócsapatának edzője, Kolozsvári János is izgalommal néz a szezon elé, ám aggodalmát sem tagadja.

– Egyáltalán nem vagyok nyugodt, a felkészülés hat hetében azt tapasztaltam, mintha játékosaim megelégedtek volna a legutóbbi negyedik hellyel – jelentette ki Kolozsvári. – Hiányoltam náluk a motiváltságot, és ez az edzőmeccsek eredményeiben is megmutatkozott. A utolsó felkészülési találkozóink közül kikaptunk az Orosházától, a HFC-től, a romániai Kisbecskerek ellen pedig csak ikszeltünk. Annak ellenére, hogy a felsoroltak harmadik ligásak, egyetlen gólra sem futotta ellenük... Nem látom a fiúkban azt a tüzet, ami jellemezte őket a téli alapozáskor és a tavaszi szezonban.

A Makó FC kerete (álló sor, balról): Ferencz Ferenc gyúró, Bány Tamás, Szamosszegi Gábor, Magyar György, Czirbus Gábor, Dálnaki Csanád, Varga Róbert, Hadár Attila, Ádók János gyúró. Ülnek, balról: Rakonczai Zoltán, Béres Róbert, Puskás Csaba, Kolozsvári János vezetőedző, Bárány Mihály másodedző, Maróti Sándor, Molnár Viktor, Csamangó Tamás. Guggolnak, balról: Gévay Zsolt, Schreiber László, Podonyi Norbert, Bakos Tamás, N'Galle, Kulacsik Tamás, Veres Zsolt. <br />A képről Halász Krisztián hiányzik. Fotó: Miskolczi Róbert
A Makó FC kerete (álló sor, balról): Ferencz Ferenc gyúró, Bány Tamás, Szamosszegi Gábor, Magyar György, Czirbus Gábor, Dálnaki Csanád, Varga Róbert, Hadár Attila, Ádók János gyúró. Ülnek, balról: Rakonczai Zoltán, Béres Róbert, Puskás Csaba, Kolozsvári János vezetőedző, Bárány Mihály másodedző, Maróti Sándor, Molnár Viktor, Csamangó Tamás. Guggolnak, balról: Gévay Zsolt, Schreiber László, Podonyi Norbert, Bakos Tamás, N'Galle, Kulacsik Tamás, Veres Zsolt.
A képről Halász Krisztián hiányzik. Fotó: Miskolczi Róbert

Az elmúlt évadban alaposan el lettek kényeztetve a makói drukkerek, akik természetesen bíznak benne, hogy Bányék megint remekül szerepelnek.

A Makó várható kezdőcsapata

Czirbus – Béres, Dálnaki, Magyar, Gévay – Varga R., Puskás – Kulacsik, Molnár V., Bány – Maróti.

– Én lennék a legboldogabb, ha ismét olyan eredményesek lennénk, mint tavasszal, de ehhez a srácoknak változtatniuk kell a jelenlegi hozzáállásukon – folytatta a népszerű szakember. – De ha ez be is következik, akkor sem lesz egyszerű az élbolyban végezni. A Fradi számít favoritnak, de számolni kell a Debrecen és az MTK második garnitúrájával is, aztán a mindig jó Szolnokkal, Kazincbarcikával, Váccal, Vecséssel. Szeretek a földön maradni, ezért mondom azt, hogy az 5–9. hely egyikére tarthatunk igényt.

A zöld-sárgák a vasárnapi nyitányon a pontszerzés reményében lépnek pályára az ESMTK otthonában.

– Nem ismerem a pesterzsébetieket, ezért maradok a régi, jegyzett trénerek már elcsépelt mondásánál: idegenben bárki ellen jó a döntetlen.

Hercegfalvi mesterhármasával nyert a Honvéd a labdarúgó Soproni Liga harmadik fordulójában tegnapi nyitányán.
Honvéd–Diósgyőr 3–1 (1–0). Budapest, Bozsik-stadion, 3000 néző. Vezette: Vad. Gólszerzők: Hercegfalvi (25., 61., 93.), ill. Tóth M. (55.). Kiállítva: Sebők (63. – Diósgyőr).

Megyei rangadó a nyitányon

A legutóbbi mezőnyhöz képest a jelentősen átalakult labdarúgó NB III Alföld csoportja Csongrád megyei rangadóval kezdődik a hét végén. Vásárhelyen a HFC a nyáron tovább fiatalodott Tisza Volán SC-t fogadja vasárnap. Az Algyő viszont már ma pályára lép, Tóth Ákos legénysége a mindenkire veszélyes Szolnoki Spartacust látja vendégül. Mindkét meccs 17 órakor kezdődik.

További párosítás: Orosháza–Gyula, Érd–Budafok, Monor–Dabas, Újbuda–Honvéd II., Kiskunfélegyháza–Kecskemét II., Izsák–Jászapáti.

Olvasóink írták

  • 4. HFC 2008. augusztus 10. 08:02
    „Nem! Biztos kiadták parancsba. Fél év múlva jó ha az eredményt leközlik majd...”
  • 3. Norbi53 2008. augusztus 09. 12:39
    „Az NB3-as csapatokról nem lehetne egy kicsit többet írni?? :S”
  • 2. HFC 2008. augusztus 09. 10:14
    „Limáék ismét jól szerepelnek a bajnokságban, mert tavasszal és most is megvertük őket az utolsó felkészülési meccsen:)
    HAJRÁ VÁSÁRHELY!”
  • 1. FOCI 2008. augusztus 09. 07:53
    „A szegedi szurkolók a tavalyihóz hasonló,sok őrömöt hozó szezontidényt kivánunk a Makónak.
    Mi tegnap remek hangulatú szurkolói ankétot tartottunk a szegedi labdarúgás 109. idénye elött.
    A Délmagyar "természetesen" nem tartotta fontosnaka rendezvényen
    való részvételt,viszont a "kék újság",a szegedma.hu igérete szerint ma tudosít róla.

    HAJRÁ MAKÓ .HAJRÁ SZEGED”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajnalék veszítettek

Szegeden, a Kisstadionban meghívásos páros teniszversenyt rendeztek, amelynek döntőjét hatalmas… Tovább olvasom