Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 2°C | 18°C Még több cikk.

Rutinos játékosokkal erősítettek

A Csongrád megyei I. osztály legutóbbi bajnokságában a Tisza Volán SC szerezte meg az aranyérmet. Vágó Attila legénységének az NB III Alföld csoportjának újoncaként nem a kiesés elkerülése a célja, hanem a dobogóra kerülés.
Az elmúlt évadban látványos párharcot vívott egymással a Tisza Volán SC és a Balástya. A késhegyig kiélezett csata csak a hajrában dőlt el a szegedi fiatalok javára. A gárdától a prolicences edzői papírral rendelkező tréner, Vágó Attila egy osztállyal feljebb is jó szereplést remél.

– Jól erősítettünk, rutinos labdarúgók kerültek hozzánk – tájékoztatta lapunkat a szakember. – Csak olyanok jöhettek szóba, akik kötődnek Szegedhez, vagy itt dolgoznak, vagy ide járnak iskolába. Elégedett voltam a fiatalok teljesítményével, de úgy gondolom, a frissen igazoltakkal ütőképesebbek lehetünk. Egyedül azt sajnálom, hogy egyik értékünk, Vastag Roland eligazolt tőlünk, az NB II-es Integrál DAC-ban folytatja pályafutását.

Változott a keret

A Tisza Volán SC keretét 28 labdarúgó alkotja, ebből 9-et a nyáron igazoltak. Maradtak, kapusok: Kispéter Zoltán, Maszlag István, Reguli Máté; védők: Babos Áron, Dargó Balázs, Kreizler Ká-
roly, Szabó Attila, Tordasi Péter, Vida Gergő; középpályások: Burány Zoltán, Dlusztus Imre, Kardos Norbert, Péter Sándor; támadók: Bank Szilárd, Bubori Kornél, Füle Mátyás, Harmos Zsolt, Kökény Tamás, Szélpál Tamás. Érkeztek, kapus: Tábi Gábor (Vasad); védők: Laczkó János (Dabas), Mórocz Zsolt (Makó FC); középpályások: Buzási Péter (Békéscsaba), Körmöczi Szebasztián (Zenta – szerbiai), Török Ádám (Debrecen); támadók: Brinszky Adrián (Balástya), Homma Kunzo (Pápa), Zakar Szabolcs (Makó FC). 
Nyílt titok, a Volán SC rövid időn belül az NB II-ben szeretne szerepelni. Ebből a szempontból kicsit rosszkor csöppent a harmadosztályba, az egy évvel ezelőttihez képest jóval erősebb a mostani mezőny.

– Aki ismer, tudja rólam, maximalista vagyok, épp ezért mondom azt, a dobogón szeretnénk végezni – árulta el Vágó. – Tudom, ezt kijelenteni könnyű, megvalósítani már problémásabb. A csoportunkba került a Honvéd, a Vasas és a REAC ligacsapata, de számolni kell a Békéscsabával, az Algyővel, a HFC-vel is, nem beszélve a Dabasról, a Szigetszentmiklósról és a Kiskunfélegyházáról. Velünk együtt ez tíz csapat, közülük bármelyik lehet mondjuk nyolcadik, de akár dobogós is. Borítékolható, hogy jó lesz a bajnokság, a meccsek többsége háromesélyesnek számít majd. Nagy létszámú a keretünk, ami azért jó, mert versenyhelyzet alakul ki, mindegyik posztra minimum ketten pályáznak. Rutinosabbak lettünk, gyorsultunk, bízok a csapatban, az elvégzett munkában.



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arccal a súlyzók felé

Tegnap délelőtt elkezdte az új évadra a felkészülést a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata. Tovább olvasom